Rugani kevés játéklehetőséghez jut

rugani_daniele_sajtotajekoztato.jpgDaniele Rugani ügynöke nemrégiben arról beszélt, hogy pártfogoltja túl sokszor találja magát a padon, és egyáltalán nem zárkózott el egy dél-olaszországi átigazolástól.

A védő a nyáron igazolt a bianconero együtteshez, miután a tavaly rendkívül jól teljesített az Empoli együttesénél, azonban idén még nem jutott szerephez az Öreg Hölgy bajnoki meccsein.

„Jelenleg egyértelmű, hogy Daniele Rugani rengetegszer padon találja magát a Juventus csapatánál.” - nyilatkozta Davide Torchia a Radio Kiss Kiss Napoli műsorában.

„Azonban a kevés játéklehetőség ellenére nagyon jól teljesített Luigi Di Biagio U21-es válogatottjánál, tehát nem vesztette el ritmusérzésékét.

A Napoli? A nyáron voltak egyeztetések a két klub között Marek Hamšík ügyében, aki iránt érdeklődött a Juventus. Meglátjuk, mit tartogat a jövő számunkra.

A Napoli számára érdekes opciót jelent Daniele Rugani, és ez egyértelműen megelégedéssel tölt el, azonban őszintén kijelenthetem, hogy jelenleg nem zajlanak tárgyalások, és ezért még túl korai erről beszélni.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr17963792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

keshudioo 2015.10.13. 10:35:31

Nagyon szomorú, hogy ez a fiú még egyetlen percet sem kapott.

stevenh 2015.10.13. 10:43:16

@keshudioo: +1

Nem szabad elherdálnunk, az egyik legnagyobb tehetség, be kell építeni nincs mese, Barzagli már 34 éves, ne játsszon már minden héten könyörgöm, Chiellini meg egyre rosszabb, 1 jó meccsre jut 2 rossz, nem is értem az egészet.

sleepy8 2015.10.13. 11:29:01

Sandro miert nem pattog? Csak ugy szerenyen kerdeznem... Mert hogy ez a Rugani amilyen szereny volt a nyaron, oktoberre akkora lett az arc. Nem is ertem mit gondolt... hogy a Juve es a Squadra vedelmet evek ota alkoto harom jatekos kozul majd O ket honap alatt kiszorit valakit? Akar mekkora tehetseg, azert a helyet tudja mar... Itt nem szokas pattogni ha nem jatszol, ez a Juve.

Sandro elott "csak" Evra van, nem 3 masik klasszis jatekos... meg se sir. Ok a jovo, ezt kene felfogni. A vedelem meg tuti nem lesz megbontva mivel kb az egesz csapat kicserelodott elotte...szoval ja.

JuventusFanatikus 2015.10.13. 11:29:33

Nagyon sajnálnám ha elmenne:(

pedronegroo 2015.10.13. 11:34:44

Ez teljesen várható volt hogy Rugani nem nagyon fog játszani amíg a Chiello-Bonu-Barza trio egészséges. Nyugodtan maradhatott volna még kölcsönbe 1-2 évig, ott volt nekünk Ogbonna, ő legalább nem rinyált ha nem játszott meg kellő rutinnal is rendelkezett.

rockitbaby 2015.10.13. 11:37:19

@sleepy8: Bár zömében egyetértek, nem szájkaratával kell a kezdőhelyet kivívni, ez tény. Azonban voltak meccsek, mikor igenis bőven szerepelhetett volna, botrányosabb produkciót tuti nem pakolt volna le. Akár Chiellini, de még Bonu is volt totál homály bizonyos meccseken. Ekkor szerepelhetett volna, ez is igaz. Viszont a gyatra szezonkezdet miatt nem lehet kísérletezgetni. Ez van. A csapat még az összeszokott védelmi hármassal/ötössel is pocsék volt, nemhogy új arcokkal, akik még nem találták meg az összhangot. Ezt is el kell fogadni. Azonban nem hiszem el, hogy Rugani nem képes meglátni az utóbbi években beépült tehetséges fiatalokat. Vidal is a padon kezdte még annó Conte alatt és hamar be is került Pirlo és Marci mellé. Ezután Pogba követelt helyet magának és kényszerült a Mister kedvence szerepeltetése miatt csak egy csatárral játszani. Majd Morata is a padon ült, azonban szépen csendben dolgozott és szeptemberre már lazán kiszorította Llorente-t. Számos példa akadt mikor a fiatalok sikerrel vívtak ki kezdőpozíciót maguknak. Nem lehetetlen, csak csendben dolgozni kell. Nem lennék nagyon meglepődve, ha ezen nyilatkozat miatt tuti nem játszana a következő 1-2 meccsen.

Mixbetegállat 2015.10.13. 12:04:52

@sleepy8: Egyetértek veled.Nagyon nem szimpatikusak ezek a nyilatkozatok, illetve fenyegetőzések.Ezzel a srác nálam már el is vágta volna magát a kis pártfogójával együtt.Nem igazán érdekli őket a Juventus mint klub ha már Nápolyban gondolkodnak.Menjen akkor szépen valami kisebb csapatba kezdőként.Én úgy felidegesítettem rajta magam hogy már nem is szeretném a kezdőbe látni ezt a nyomorultat."Fogjatok le, foghjatok le.."

venember83 2015.10.13. 12:07:16

Mondjuk ez csak az ügynöke, nem biztos, hogy ezt a véleményt képviseli a játékos is.

Mixbetegállat 2015.10.13. 12:23:42

@venember83: Ez már nem az első ilyen nyilatkozat, napi kapcsolatban vannak akkor az ügynöknek tudnia kéne hogy mit nyilatkozhat, és mit nem.Ő a játékos hangja.Semmi szükség most csapaton belül erre a feszkóra.

BigP86 2015.10.13. 13:17:09

Rugani ügynöke egy bohóc. Minden hónapban máshová adná el Ruganit, hogy játszon. Ezzel a hozzáállással nem fogja sokra vinni. Conte már kb száműzte is volna a keretből. Szerencséje, hogy Maxi kevésbé lobbanékony. Fogja be a száját, edzen és várjon a lehetőségére (sérülés, kupameccs) amit ha megkap, akkor éljen vele. Ha meg nem tud várni pár hónapot egy JUVENTUS!! kezdőjébe kerülésére, akkor húzzon afrikába vagy bánom is én, hogy hová.

Juvegaspy 2015.10.13. 15:18:53

Majd megvaltozik ez ugyis fog lehetoseget kapni. Ha a teli szunet utanig nyugton marad be fog epulni

gomorra21 2015.10.13. 15:49:17

@sleepy8: Sandro előtt lehet, hogy csak Evra van, de Evra elég meggyőzően játszik. Rugani helyett meg régi, stabil, ám nem ritkán hatalmasat hibázó védők. A kis csapatok ellen nyugodtan lehetne próbálgatni Ruganit, hamar kiderülne, hogy egy kincs.

Juvegaspy 2015.10.13. 16:24:21

@buldeo: mar tudjuk hogy egy kincs.
Erdekes szitu mert jatszatni kell a nagyagyukat is mert ha belejonnek vilagszinvonalat kepviselnek. Ugyanakkor kene lehetoseg neki is.
Edes fejfajas Allegrinek.

KysBé 2015.10.13. 16:53:34

Sajnálnám, ha eltékozolnánk!

patrik1112 2015.10.13. 17:00:04

Rugani korabban rendkivul inteligensnek tunt a nyilatkozatai alapjan, szerintem o pont hogy dolgozik csendben edzeseken es varja az alkalmat. Az meg termeszetes hogy az ugynoke jatekperceket akar kicsikarni a jatekosanak. Remelem marad es beepul szepen lassan

Rivendell 2015.10.13. 17:26:51

én még Bonu helyett is kezdetném...fizu emelés ide-oda aki a jobb konstansan az legyen a kezdő.

MdewC 2015.10.13. 18:27:19

@venember83: @sleepy8: +1

Semmi para, ezek kötelező körök ilyenkor. Fog még játszani eleget, de még nem jött el az ideje.

Leram7 2015.10.13. 21:05:17

Én is sajnálom és tény, hogy Chiellini gyenge, de azért nem volt olyan meccs, amikor lehetne tesztelni. Be fog ő épülni a jövő csapatába, csak lehet 2 évet kell várnia és kölcsön megy...

ToTTy-Juve 2015.10.14. 20:12:01

@venember83: egyetértek. Ez csak az ügynökének a szele lehet, nem biztos, hogy ő rinyált. Viszont egy ügynöknek meg ez a dolga.

MDaniel98 2015.10.17. 10:25:11

Az tényleg vállalhatatlan, hogy Rugani még nem kapott játéklehetőséget, a védőink jelenlegi formájából ítélve, amikor 2 védővel játszunk Chiello vagy éppenséggel Bonu helyére be lehetne dobni 1 meccsre, arról nem beszélve, hogy Barza akármekkora tanár, már nem ártana neki sem pihenni egy kicsit.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása