Del Piero: „Nem bánok semmit”

Del Piero Alessandro_serleggel.jpgAlessandro Del Piero nemrégiben arról beszélt, hogy semmit nem bánt meg a Juventus-karrierjével kapcsolatban, és hogy most már készen áll arra, hogy edzői pályafutásba kezdjen.

A Corriere dello Sport napilapnak adott riportban a Juventus egykori kapitánya és legendája beszélt a múltról és a jövőről is.

„Beismerem, hogy most már készen állok arra, hogy edzővé váljak. Ez érdekes opció, amelyet jelenleg értékelek ki. Három évvel ezelőtt nemet mondtam volna, azonban most megváltoztak a dolgok.

Ez rendkívül komplex feladat, amely lehetővé teszi, hogy az ember egy adott elképzeléssel élje át a futballt. Azonban azt mindenképpen tisztáznám, hogy még nem iratkoztam be semmilyen képzésre.

Hosszabb ideig dolgoztam három kiváló trénerrel, számos dolgot elsajátítottam Lippi, Capello és Ancelotti munkássága alatt. Velük dolgozva rá kellett jönnöm, hogy egy keretet alázattal, intelligenciával és végtelen türelemmel kell irányítani.

A karrierem a Juventusnál csodálatos volt. Talán a legfontosabb mezek, amelyeket megőriztem, az első győzelmekhez kapcsolódnak, mivel ezek különlegesek voltak számomra. Azonban visszagondolva a Serie B, az aláhullás és az újjászületés a bajnoki címmel mind kulcsfontosságú volt.

Őszintén mondhatom, hogy 2006-ban nehéz lett volna a távozást választani. A Juventus kapitánya voltam, az első számú szurkolója a csapatnak. A Juventus oly sok mindent adott nekem.

John Elkann felhívott, én pedig azt mondtam, hogy számíthat rám. Nem gondoltam meg kétszer a válaszom, és nem is bánok semmit.”

Mindennek ellenére 2012-ben a játékos és a csapat útjai elváltak, azonban rendkívül érzékeny búcsú volt.

„Nagyon nehéz év volt ez számomra, mivel kevés mérkőzésen léphettem pályára, azonban így is döntő fontosságú gólokat szereztem. Amikor a második félidőben elhagytam a pályát, gombóc volt a torkomban.

Emlékszem pár szóra abból a pillanatból, azonban mintha az idő megállt volna: az ellenfelek, a bíró és a csapattársak is leálltak.”

Akiben esetleg kissé megfakult volna az emlék, vagy csak szívesen emlékezne vissza Alessandro Del Piero utolsó Juventus mezben lőtt bajnoki góljára és a búcsúra, az megtekintheti mindezt ebben a klipben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr607956526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adp1987 2015.10.11. 14:30:26

Remelem osszejon neki az edzoi karrier es par ev mulva a Juvet iranyitja hasonlo sikerekkel mint amiket elert jatekoskent! Aztan par scudetto utan johet a VB arany a valogatottal :)

Tony. 2015.10.11. 14:54:18

Ha jól tudom hivatalosan még vissza sem vonult.

mozambo 2015.10.11. 15:21:39

Egy álmom válna valóra, ha egyszer a juvét irányíthatná.

venember83 2015.10.11. 15:47:39

@Adp1987: szerintem kár neki ezzel foglalkozni komolyabb szinten, maradjon meg csak a futballista legenda Del Pierónak, esetleg legyen utánpótlásedző, de ez csak magánvélemény.

Tony. 2015.10.11. 16:13:22

@venember83: Én sem örülnék neki, ha arra a sorsra jutna esetleg, mint Ferrara. Méltatlan lenne.

gomorra21 2015.10.11. 16:32:24

@Adp1987: @mozambo: nem igazán hiszem, hogy olyan kiváló edző válna belőle, mint amilyen csatárnak volt.
Azért az edzősködés nagyon más tészta, könnyen bele bukhat egy korábbi zseniális focista.
Ha komolyon gondolja, menjen először a Livornóhoz, meg a Pescarahoz, nehogy úgy járjon, mint Inzaghi.

GiuseppeMarotta 2015.10.11. 20:01:01

@venember83: nem hiszem,hogy egyből a JUVE padján találná magát és azt se felejtsük el,hogy egy borzasztóan intelligens emberről van szó aki tudni fogja mikor milyen szintet tud lépni. Nem hiszem,hogy meg fog bukni edzőként.

Mixbetegállat 2015.10.12. 09:08:47

@GiuseppeMarotta: @Adp1987: Ezt miből gondoljátok?Pár éve ő minden meccsen kezdette volna magát 0-90 percig, a vezetőség meg úgy gondolta hogy már nincs helye a csapatban..

GiuseppeMarotta 2015.10.12. 09:24:03

@Mixbetegállat: szerintem itt nem a játékos karrierjéről van szó...amúgy meg egy Del Piero persze ,hogy mindig játszani akar. Számomra az lett volna a furcsa ha nem.

Drughi Di Bianconeri 2015.10.12. 11:21:01

Juventino e Fenomeno Vero !

Végre ejtett pár szót, örök szíve hölgye kapcsán, a Capitano ! :)

Nem tudom,honnan pattanhatott ki a fejéből az edzősködés gondolata, vélhetően annyira imádja a futball-t, hogy szeretne addig a közelében maradni,amddig csak lehet, így pl.: nem szeretne egy Nedved/Trezeguet - féle igazgatói, megfigyelői posztot, pedig szerintem ez jó lenne Neki is.

Most őszintén: ki az,aki nemet mondana egy Del Piero-nak, vagy a másik oldalról: ki az,aki semmisnek tekintené Del Piero véleményét/ajánlását 1-1 ifjú játékossal kapcsolatban ?

Jómagam úgy érzem,hogy nem biztos,hogy edzőnek való,nem az a stílusa, azért meg tényleg kár lenne,ha a Legenda státuszán akár csak minimális csorba esne,edzői fiaskói kapcsán - több tucat példa állhat előttünk-.

Meglátjuk, de én nagyon szívesen nézném a klub alkalmazásában Trezeguet,Nedved,Pessotto (Grosso az ifik edzője) mellett :)

U.I.: Davids még mindig játékosedző ? :D

MVPP 2015.10.12. 17:37:56

@Drughi Di Bianconeri: Majdan társul hozzájuk Camoranesi.

MDaniel98 2015.10.12. 19:53:52

Megnézném a padon, de ahogy előttem is írták, talán ez nem feküdne neki annyira, mint a pályán, és valóban kár lenne, ha edzőként kudarcai lennének, de biztos vagyok benne, hogy ő nem bírja ki foci nélkül, és vmilyen formában látjuk még focipálya közelében.

Hogrin 2015.10.13. 20:24:54

Szerintem ha ki akarja próbálni magát edzőként az lenne a legjobb megoldás amit Giggs csinál a MU-nál. Le kellene ültetni Allegri mögé valamilyen pozícióba, akkor egyrészt visszatérhetne szíve hölgyéhez és a felelősség se szakadna a nyakába, tanulhatná a "mesterséget" és ha eljönne az ideje átvenné a csapat irányítását. Bár őszintén szólva kétlem, hogy a vezetőség szeretné ezt, szóval ez csak álom kategória.

Ezen felül meg kipróbálhatja magát kiscsapatoknál, de az elég ingoványos terep, ott önhibáján kívül is elbukhat.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása