Draxler marad, Witsel Milánóba költözik? - FRISSÍTVE

draxler_julian.jpgA Juventus még mindig aktív az átigazolási piacon, ugyanis nagyon szeretne még egy középpályást igazolni. Friss értesülések szerint azonban könnyen két szék közül a pad alá eshet, ugyanis mindkét célpontjáról lemaradhat.

A pletykák szerint ugyanis tegnap este a Schalke 04 elutasította az olasz klub Julian Draxlerért tett utolsó ajánlatát, mely 26 millió € fix összeg plusz 6 millió € teljesítmény-bónuszok két év alatt történő kifizetését foglalta volna magában. A német egyesület állítólag azt kommunikálta a Juventus felé, hogy megfontolja az ajánlatot, és vasárnap reggel ad rá választ.

Szombat este azonban robbant a bomba: a Sky Sport Italia arról értesült, hogy a Schalke levette Draxlert az átigazolási piacról.

A SportItalia megerősítette ezt, szerintük a VfL Wolfsburg csapata is bejelentkezett a középpályásért, ráadásul ugyanakkora összegű ajánlattal, melyet a Bianconeri is kínált. A Bundesliga-rivális állítólag most anyagilag elég erős pozícióban van, mivel nemrég adták el Kevin de Bruyne-t a Manchester City-nek, illetve Ivan Perisic-et az Internazionalénak.

A német Bild is arról ír, hogy a Schalke levette Draxlert az átigazolási piacról, ugyanis a Wolfsburg megelőzte a Juventust, és szerződtetné a középpályást. A gersenkircheniek viszont nem szeretnének egy hazai riválist erősíteni. Az újság szerint a játékos a két német csapat tegnapi bajnoki meccse után (melyet a Wolfsburg nyert 3-0-ra) az öltözőben arról kérdezte csapattársait, hogy jól állna-e rajta a Farkasok meze...

Döntés vasárnap dél körül várható, azonban a Juventus úgy tűnik, hogy lemarad az általa egész nyáron körüludvarolt Draxlerről. Torinóban azonban gondoltak más opcióra is.

witsel_axel_zenit.jpg

Nevezetesen a Zenit Szentpétervár középpályására, Axel Witselre, akinek az aláírásáért az AC Milan csapatával kell megküzdeniük. Korábbi hírek arról szóltak, hogy a milánóiakat elijesztette a játékos 25 millió eurós kivásárlási ára, azonban most úgy tűnik, hogy ez inkább csak másféle megoldás keresésére ösztönözte őket.

Az értesülések szerint ugyanis a Rossoneri kölcsönvenné a játékost 3 millió euróért, és további 22-23 millió € (plusz bónuszok) értékben opciós vételi jogot is szerezne rá.

Witsel egyébként korábban kijelentette, hogy a Serie A-ban kívánja kipróbálni magát, és jelen pillanatban úgy tűnik, hogy ez a Milan csapatával fog bekövetkezni.

"Meg tudom erősíteni az új szerződést" - nyilatkozott egy közvetítő, Francesco Marseglia a Milannews.it-nek.

"Most már a Milanon múlik minden. A játékos személyesen beszélt a Zenit elnökével és kérte az eladását. Az elnök úr pedig rábólintott. A srác szeretne a Milanhoz igazolni, és amennyiben a Rossoneri is szeretné szerződtetni őt, már holnap megérkezhet Olaszországba.

Kölcsönben érkezne 3 millió euróért, kötelező vételi opcióval, amennyiben minimum 20 alkalommal pályára lép. Az opció értéke 22-23 millió € plusz teljesítménybónuszok." - zárta mondandóját a közvetítő.

Értesülések szerint azonban ez az ajtó ugyanúgy nyitva áll a Juventus előtt is, akik szintén érdeklődnek a belga játékos iránt, akit trequartistának szerződtetnének.

Eközben Adriano Galliani, az AC Milan elnöke csapata televíziós csatornájának nyilatkozott az Empoli elleni 2-1-es győzelem után.

"Hogy megerősítjük-e a középpályánkat az átigazolási piac vége előtt? Meglátjuk, meglátjuk. Nem akarok semmi olyasmiről beszélni, ami még nem végleges, meglátjuk." - ködösített a Rossoneri elöljárója.

FRISSÍTÉS (2015.08.30 12:22): A Tuttomercatoweb értesülései szerint Witsel a Milanba akar szerződni, és nem érdekli más alternatíva.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr47745170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alexGicamo 2015.08.30. 12:40:51

@rockitbaby: Tetszik a gondolatmeneted ,bárcsak a vezetőség is így okoskodna! Amen ! Valaki márpedig kell nekünk és lehetőleg nem egy vészmegoldás ... tudom, az idő nem nekünk dolgozik ... :(

Ha mindaz igaz, amit itt Draxlerről állítanak, akkor az, amit a Schalke művel Marottával, az a netto szopatás iskolapéldája felső fokon !
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Dante01 2015.08.30. 12:43:40

Ha ezek után is azt mondja valaki, hogy ő átigazolási guru akkor nagyon el kell gondolkodnia. És ezt nem csak Draxlerre értem. Ha nem jön Witzel akkor középen nagyon nagy szarban leszünk idén.

alexGicamo 2015.08.30. 12:45:00

@Lord Viktor: Szóval ha nem jön, az azt fogja jelenteni, hogy nem tartjuk olyan jónak, mint a németet.
Szerintem, ebben tévedsz, hiszen ha nem látnánk elég jónak, akkor valószínűleg nem futottunk volna utána egész nyáron !

Trieszt120506 2015.08.30. 12:52:05

Egy nagy 0 Marotta teljesítménye ezen a nyáron, mindenkit drágán vettük, de nekünk egyedül Ogbonnát sikerült árban eladnunk.

Ráadásul pont a legfontosabb poszton kezdett el cigányolni, amiért Allegri szinte könyörög egy éve. Persze lehet mondani, hogy szerencse, mert Draxler szar, de ugyanígy elbaszta volna Calhanoglut is, ha rajta múlik.

pedronegroo 2015.08.30. 12:52:49

Mi az hogy Witsel inkább a Milánba akar menni??? Ezt magyarázza már meg valaki!!

Trieszt120506 2015.08.30. 12:57:32

@pedronegroo: mert ők már hetek óta tárgyalnak vele, mint komoly célpont, nem Augusztus 30-án telefonálnak rá, hogy bocs mégis kellesz mert az első számú jelöltünket nem sikerült behúzni.

m.martin91 2015.08.30. 12:58:27

Alig várom Marotta nyilatkozatát, ahol megmagyarázza, hogy nem sikerült megtalálni a Juventus-hoz méltó játékost, de nem pénz kérdése volt, meg hát 3 hónap alatt nem olyan egyszerű ez. A keret már így is erős, cél a Scudetto, BL, Tökmag Kupa.

Forza Juve 2015.08.30. 12:58:38

@Trieszt120506: Vidalt is árban adtuk el. Calhanoglu sokkal jobban kene, o igazi 10-es, Draxler nem

danimester1 2015.08.30. 12:59:01

@pedronegroo: gyerekkori szerelem pizsamástól mindenestől...

Paris Hamilton 2015.08.30. 13:00:58

Azért ez a Julian gyerek is a sarkára állhatna és elmondhatná hogy mi francot is akar? Mert szerintem neki sem mindegy hogy egy teljesen töketlen edzővel mint egy Breitenreiter dolgozik vagy egy Allegri-vel, aki azért ért már el valamit a karrierjében. Na, meg lehet hogy tenne is valamit a fejlődéséhez. Ezzel a Lemina gyerekkel meg szerintem ugyanúgy járunk mint Comannal.... Mindegy, hagyjuk vicc az az egész.....

Forza Juve 2015.08.30. 13:01:40

Közben Draxler úgy néz ki wolfsburgba megy

Trieszt120506 2015.08.30. 13:02:00

@Forza Juve: Ha Calhanoglu lenne eladó, illetve ő lett volna a célpontunk, akkor vele is végig cigánykodtuk volna a nyarat, és most őt vinné el a Wolfsburg.

Tony. 2015.08.30. 13:03:03

@m.martin91: Ő mindössze annyit fog nyilatkozni, hogy mindenkit megszereztünk, akit szerettünk volna, minőségi keret áll Allegri rendelkezésére.

Sischo 2015.08.30. 13:03:20

@Levente Rácz: Hát ezzel csak annyi a gond, hogy Marci és Asamoah is sérült. Persze, majd felépül mind2 de Asa rengeteget sérült, szerintem rá nem nagyon lehet kezdőként számolni, Khedira ugyan ez. Mindenképp kéne egy ember középre, hogy ne Pedoint kelljen nézegetnünk.
A másik probléma, hogy Dybala nem irányító. Ezt nem én találtam ki egyedül, Allegri is ezt nyilatkozta és az edzőmeccseken való próbálgatás után már nem is nagyon játszott ezen a poszton. Illetve mivel elengedtük Comant és Llorrentét emellett a felállás mellett előre lenne egy Zaza cserénk és kifújt. Ez nem valami sok.

Kéne egy irányító és egy box to box típusú kp. Utóbbire Lemina nekem edénre megfelelne, jobbat már úgyse találunk viszont irányító sztem egyáltalán nem jön. Senki nincs a piacon. A dream az lenne ha a City elengedné David Silvat mst hogy jön De bruyne oda ment, de mivel egy csoportba vagyunk, sztem ez se fog megtörténni.

Forza Juve 2015.08.30. 13:03:31

Nem védve marottat, de az adidas miatt nemet játékost akartunk a 10-es posztra, Ohio esélytelen, maradt Draxler es ugye a németek szeretnek inkabb otthon maradni, nem volt egyszerű projekt, nem is jött ossze

m.martin91 2015.08.30. 13:04:59

Di Marzio is megerősíti a Draxler-t. A Wolfsburg játékosa lesz, Dante is követi.

mpite 2015.08.30. 13:05:05

Ha Lamela érkezik én nem tudom mit csinálok. Nem sok ilyen játékos van, akit kifejezetten gyűlölök és nem akarom a Juventus közelében látni. Se nem emberileg nem illik ide, sem játéktudásban nem üti meg a szintet (szerintem mindig is egy nagy 0 volt, de biztos velem van a baj) és nem utolsó sorban rohadtul nem olyan játékosra van szükségünk, mint ő. Azért ne jöjjön, mert valakinek érkeznie kell.

Gpkt 2015.08.30. 13:05:46

Witsel egyébként mit játszik? Mert védekező középpályásnak gondoltam, de whoscored szerint pont szerelésben gyenge.

Forza Juve 2015.08.30. 13:06:42

Szerintem lemond mellett elhozzák lamelat. O inkabb 10-es, jól lo( szabadrúgás, szöglet) ellenszenves, de nem rossz jatekos

mpite 2015.08.30. 13:19:58

@Forza Juve: PL: 45 meccs 2 gól és 8 gólpassz 22 millió euróért (TM).

juve28adam 2015.08.30. 13:21:39

@Forza Juve: Mindig csak ezt az egy gólt mutogatod(ha nem te voltál akkor elnézést), viszont Én úgy gondolom ,hogy olyan játékos aki anno Roma mezében a mi játékosunkat köpködte és egy világi paraszt annak semmi keresnivalója nincs nálunk. Lámala egy világi paraszt, utálom.

Rivendell 2015.08.30. 13:21:43

@Forza Juve: jó játékos? viccelsz...mennyi gólt szerzett az angoloknál?

Forza Juve 2015.08.30. 13:21:46

@mpite: szerintem nem rossz jatekos, irányító, ha ezt szeretnénk, inkabb mint witsel

juve28adam 2015.08.30. 13:22:15

@juve28adam: Hopp, annyira utálom ,hogy a szóismétlést se sikerült elkerülnöm xD

m.martin91 2015.08.30. 13:22:48

@Forza Juve: Lamela az nem irányító. Úgy irányító, mint Draxler.

mpite 2015.08.30. 13:23:46

@Forza Juve: Ő pont annyira irányító mint Draxler.

Forza Juve 2015.08.30. 13:27:27

@juve28adam: hat mert ilyen golt nem sokan rúgtak meg:) unszimpatikus! 23 éves, évek óta jo csapatban jatszik, komolyodhat, hibázhat. Olaszország sokkal jobban fekszik neki, mint Anglia. Jobb mintha senki nem jönne, es o igazi 10-es.

juve28adam 2015.08.30. 13:28:46

@Forza Juve: Igen, Ő szélső támadó,

mpite 2015.08.30. 13:28:50

@Forza Juve: Igen, jobbszélső leginkább tudtommal.

Forza Juve 2015.08.30. 13:31:03

Lemona a mienk, minek kene witsel?

rob1 2015.08.30. 13:31:40

Majd jön Nasri ha már a Citybe ment De bruyne.

Forza Juve 2015.08.30. 13:32:39

iTunes is csodálkozom, h nem próbálkoztunk be

mpite 2015.08.30. 13:33:49

@Forza Juve: A legkevésbé se, de szerintem sokkal nagyobb szükségünk van védekező középpályásra, mint irányítóra, szélső leigazolását meg az égvilágon semmi nem indokolja számomra, inkább olyan lépésnek tűnik, hogy valakinek muszáj érkeznie, tök mindegy ki és hova. Leminának örülök, szerintem kölcsönben nagy fogás (ha tényleg jön persze).

m.martin91 2015.08.30. 13:35:40

@Forza Juve: Ide klasszikus irányító akkor jön, ha Vazquez mellett döntünk. Se Witsel, se Lemina, se Lamela nem irányító. Draxler sem az.

Forza Juve 2015.08.30. 13:35:50

@mpite: sturaro, Pogba, asamoah inkabb romboló jatekos, Marchisio tud épiteni, hasonló játékosnak en jobban örülnek, lemond is romboló. Pereyra nagyon berobbanhat idén, benne van fantázia, sebesseg

Rivendell 2015.08.30. 13:36:28

@Forza Juve: Cuadrado...minek mellé LAmela? mind2 jobb szélső T,egyedül a Roma-ban volt kb fix befejező csatár Lamela

Forza Juve 2015.08.30. 13:36:59

Calhanoglu az akiért en akar a komplett vidal pénzt odaadtam volna

Forza Juve 2015.08.30. 13:37:54

@Rivendell: Hello! Igazolunk meg lemond mellett vkit, szerinted?

m.martin91 2015.08.30. 13:37:56

@Forza Juve: Az kevés lett volna. Ha Draxler több, mint 30, Son 30, akkor Calhanoglu alsó hangon 40.

mpite 2015.08.30. 13:38:59

@Forza Juve: Asamoah szerintem sose lesz a régi, Pogba számomra nem romboló játékos, Sturaro egyedül az. De ez egy ember és kell még oda valaki. Pereyra fő skillje sem a védekezés, előrefelé sokkal hasznosabb, de szerintem is bizonyítani fog amúgy, ha megkapja a lehetőséget.

Rivendell 2015.08.30. 13:40:28

@Forza Juve: Szia. Szerintem igen,de abban nem lesz köszönet...sajna Witselről így lemaradunk. Ilyen alapon már én is a Galatától hoznám el a hollandot,de vele kapcsolatban még csak hír sincs.

Barolo4 2015.08.30. 13:41:34

@mpite: Minden szubjektív.... én pl. Pereyrában nem látok többet mint egy jó/megbízható csere ember, de jó lenne ha igazad lenne és meglepetést okozna. Forza Juventus!

Forza Juve 2015.08.30. 13:42:24

@Rivendell: ki lesz az?:)@mpite: pereyrara támadás építésben lesz nagy feladat, Pogba sturaro lemond rombolas

pedronegroo 2015.08.30. 13:43:51

@Rivendell: tudtommal többet mint Cuadrado.... ezzel csak annyit akarok mondani hogy nála se azt kell nézni hogy milyen szar volt az angoloknál hanem azt hogy milyen jó volt a serie a-ba, mint ahogy a kolumbiai.

Rivendell 2015.08.30. 13:44:31

@pedronegroo: Lamela a Seria A-ban se volt kiemelkedő...na ennyit róla

Rivendell 2015.08.30. 13:47:24

na meg ő 1 teljes szezont már lenyomott náluk,sőt asszem 2...ennek ellenére képtelen felvenni a ritmust

Forza Juve 2015.08.30. 13:47:47

Érdeklődünk vasquez es hárman es irant

pedronegroo 2015.08.30. 13:52:42

Srácok ezt az irányítgatós dolgot felejtsétek el. Szerintem már hetekkel ezelőtt eldőlt hogy nem akar jönni se Oscar, se Isco, se Götze. A többi felmerült név irányitó posztra meg csak újságirói firkálmányok voltak nem több. Így lemondtunk az irányítóról, ezért lett a széljáték megerősítve, Sandro és Cuadrado érkezésével. Most pedig még Lamela-ért is megyünk, aki szintén szélső. Allegri ettől függetlenül még próbálkozhat a 4-3-1-2 -vel, házon belül, csatárok mögött még szerintem Cuadrado-t kifogja próbálni, de előveheti Pereyra-t is aki amúgy inkább támadóközéppályás mint bármi más.

Witsel-nek meg tehát most jutott eszébe hogy ő gyerekkorában Milán szurkoló volt. Bekaphassa...

Forza Juve 2015.08.30. 13:52:46

Vasquezt az öreg nem akarta eladni a nyáron, hernanest meg szerintem mi szurkolok nem akarjuk

Forza Juve 2015.08.30. 13:57:23

Coman vladimir kiváncsi leszek a bayernben mennyit fog jatszani, nálunk 20 meccs, ott?

Forza Juve 2015.08.30. 13:57:43

De várom a mai meccset, remelem nyerunk

pedronegroo 2015.08.30. 13:59:33

@Rivendell: aham, és ezt csak úgy csipőből mondod vagy megnézted a statisztikáit is???

Rivendell 2015.08.30. 14:00:38

@pedronegroo: minek nézzek statisztikát? ha 1 kalap szar a játéka..... de tudod mit linkelj 1-et,meglepődnék ha értelmes statisztikája lenne:D

Rivendell 2015.08.30. 14:01:33

@pedronegroo: Cuadrado jobb szélső..minek neked még 1 jobb szélső?

pedronegroo 2015.08.30. 14:04:44

@Rivendell: szerintem csak bekapcsolva hagytad az automatafika gombodat....

Rivendell 2015.08.30. 14:06:29

@pedronegroo: jaja...válaszolnál a marhaságodra? minek ide Lamela:D

pedronegroo 2015.08.30. 14:14:21

@Rivendell: már megválaszoltad magadnak, nem nézel statisztikát, egyszerűen eldöntötted hogy szar és kész, minek győzködjelek?? további jó fikázást! :) bár ezt tartogasd estére mert szerintem akkor lesz is rá okod, bár ne legyen igazam. én mindenesetre betárazom az Allegri takarodj kommenteket hogy estére legyen mivel lövöldöznöm :)

Rivendell 2015.08.30. 14:17:39

@pedronegroo: sajnállak téged,mert tőlem nem láttál még Allegri takarodj szöveget,na sebaj..reménykedj:D

érdekes felfogásod van neked a fociról..statisztika...statisztikai hivatalban dolgozol? vagy mit érdekel téged ennyire a statisztika.....láttam pár mérkőzésen a srácot és az alapján 1 kalap szar a gyerek.Nem véletlenül írtam,hogy meglepne ha jó lenne a statisztikája.

Gabuero9 2015.08.30. 14:24:14

Pirlot siman kolcson lejetne kerni anno mint arsenal henryt vagy city lampardot

pedronegroo 2015.08.30. 14:25:42

@Rivendell: Az Allegri takarodj szöveget azt magamnak tartogatom nem neked szántam! :)

Statisztikát azért néz az ember mert nincs ideje heti 50 meccset megnézni és képben lenni a játékosokról.

De a lényeg hogy te láttad pár meccsen játszani és szar volt, a Tottenhamben meg ezek szerint senki nem nézte meg a srácot mielőtt ki adtak érte egy valag pénzt.

Gabuero9 2015.08.30. 14:27:49

Na az utolso 2 nap legalabb izgalmas lesz! xD

Dante01 2015.08.30. 14:34:47

Bocs az off ért, de tudna nekem valaki normális streammet mondani a Juve-romára? Nem számít ha koreaiul is nyomják csak a minősége legyen jó és ne szakdjon meg 5percenként. Előre is köszönöm.

Rivendell 2015.08.30. 14:35:23

@pedronegroo: erre mit lehet írni...véletlen,hogy szabadulni akarnak tőle? gondolom túl jó nekik és ezért ajánlgatják fűnek fának.

Spider81 2015.08.30. 14:40:07

Draxler Wolfsburg!
% evig evi 5 millio eurot fog keresni es a Schalke kapott 36 millio eurot!
Hat ezzel nehez lett volna versenyezni,de ilyen feltetelekkel jobb,hogy nem jott!

Gabuero9 2015.08.30. 14:47:19

Gazzetta vazquezt hernanes ir

Gabuero9 2015.08.30. 14:49:17

@Spider81: szerintem hozzuk el lord bendtnert ha mar mezeladas szerintem az ovebol fogyna a legtobb xD

Spider81 2015.08.30. 14:49:48

@Gabuero9: Max Vazquez,de ismerve az oreg palermoi csokat horribilis arat kene erte fizetni!Inkabb Fekir!Olcsobb es fiatalabb is!

Spider81 2015.08.30. 14:52:08

Calciomercato szerint Lemina 1+10 millioert a Juventuse!

Rivendell 2015.08.30. 14:54:07

@Spider81: ez legalább korrekt ár lenne

babo0410 2015.08.30. 15:01:28

Na akkor még egyszer, mert nem küldte el. Draxler 36 millió €-t megy a Wolfsburghoz, ahol 5 éves szerződést ír alá, és 5 milliót fog keresni/ szezon. Gondolom nem örültetek volna neki, ha 40 millió körül leigazoljuk. Nem értem, hogy most miért baj, hogy nem jön, miután nem örültetek volna neki? Én örültem volna neki, és nagyon remélem, hogy sikerül irányítót igazolni. Habár kockázatos lett volna ilyen sérüléssel elhozni. Pláne ismerve, hogy Allegri és csapata mennyire hadilábon áll a sérülésekkel. De ettől függetlenül jól jártunk volna vele. Remélem érkezik még valaki az irányító posztra is. Lemina-nak nagyon örülök.

babo0410 2015.08.30. 15:03:55

@Dante01: Sopcastod van? Ha nincsen akkor is, ha van akkor is jó: www.Livefootballvideo.ws vagy www.livetv.sx/en Az utóbbinál a /en fontos, ha csak nem tudsz oroszul. :)

Szalnoki81 2015.08.30. 15:07:11

A 2 szék között pad alá tipikus esete...szégyen!

Nem AZ a baj hogy nem jôn Draxler (én ennek örülök) hanem hogy egész nyáron ez a saga ment.ahelyett hogy leigazoltuk volna aki kellett kér amennyit kér és hetek ota kész lenne a keret.

m.martin91 2015.08.30. 15:21:33

@babo0410: Egyáltalán nem baj, hogy nem jön, csak ez megint Marotta sara. Egy nappal a zárás előtt még mindig nincs irányítónk, amit Allegri kért 3 hónapja. Lehet itt azzal védekezni, hogy a Wolfsburg-nak több pénze van, a gondc sak az, hogy már régen le kellett volna szervezni egy igazolást. Marotta nem tudta megoldani. Most vagy nem jön senki, vagy hoz egy újabb szerencsétlent, ahogy az utolsó pillanatban szokta.

MVPP 2015.08.30. 15:43:19

@babo0410: De Draxler nem irányító.

Montero 2015.08.30. 15:43:24

Sajnos ez van nem fog normális ember jönni már érzem a vizeletemben. Maxit nem hibáztatom semmiért sem. Itt minden Marottya sara. De ez,hogy ilyen mértékben veszitsen egy JUVENTUS a tekintélyébõl az átigazolási piacon az már hihetetlen!!!!!!!!!!!!! Ugy gondolom el kell küldeni Marottat és helyette más sportigazgatót kell kinevezni. Ez nevetséges

Leram7 2015.08.30. 15:52:40

Ha Coman megy a bayernbe, talán Götze jöhetne, aki most is csere volt.

juve28adam 2015.08.30. 15:55:16

@Leram7: Ne is álmodj ilyenekről.

babo0410 2015.08.30. 15:55:55

@m.martin91: Kérdés akkor, hogy szerinted kire lett volna reálisan sanszunk tudva, hogy nincsen minimum 50 milliónk egy irányítóra? Vagy draxlert kellett volna 40 millióért elhozni? Akiket kiszemeltünk, és a pénztárcánk megengedte, azok itt vannak. Dybala, Sandro, Mandzukic, Zaza és úgy néz ki, hogy Lemina is. Arról meg miért Marotta tehet, hogy irányítóra nem futja? Elég sok játékost megpróbáltunk leigazolni. Oscart nem adják, Götze-t nem adják, Isco kb. 60 lenne, ha mozdítható, Draxler 40 millió. Akkor szerinted kit kellett volna elhozni?

m.martin91 2015.08.30. 16:03:46

@babo0410: A sportigazgató dolga, hogy megtalálja a megfelelő játékost. Az ő dolga, hogy ne balfasz Draxlerekkel foglalkozzunk feleslegesen 3 hónapig, hanem igazoljon épkézláb játékost. Ő van ebben a pozícióban. A legfontosabb posztra nem tud játékost prezentálni, de itt van Alex Sandro 26 millióért, Mandzukic 19-ért, Zaza 18-ért. Nem lehet azt mondani, hogy jól lett elosztva a pénz. Szóval, ki tehet arról, hogy nem futja irányítóra?

rob1 2015.08.30. 16:04:55

@babo0410: Ha Dybala ér 40-milliót akkor Draxler-is.És hogy kit próbált meg leigazolni konkrétan csak a németet a többiért még csak ajánlatot sem tett.

rockitbaby 2015.08.30. 16:29:15

@babo0410: Fel sem merül benned, hogy még az ex-Interes Sneijder is bőven jobb opció lenne, mint a német? Kerülgettük már őt is, mint macska a forró kását, de semmi nem lett belőle. Most is tartom, hogy ár-érték arányban ő lenne a legjobb opció, a múltja ellenére is. Töredékéből meglenne, mint Draxler és össze sem lehet hasonlítani a pályafutásukat. És a legtöbb embernek nem az a gondja, hogy ki érkezett, ki nem, hanem megint ott tartunk, hogy hiányposztra, edző által kért játékos nem érkezett. Hajszoltunk egy olyan irányítót, aki a mostani tények alapján szinte már az első pillanattól kezdve elérhetetlen volt számunkra, és olyan játékosról maradunk le - Witsel -, aki pedig konkrét erősítés és még kellene is. Arról nem is beszélve, hogy nem tudom melyik univerzumban lehet eg szélső/irányító alternatívája egy box-tobox középpályás. Nagyon nem egy azon poszt. Lemina nem tűnik rossz fogásnak, de a fenébe is, ha tudtuk, hogy kell ilyen ember, akkor miért az utolsó napokban kell rárepülni? Miért nem lehetett már Vidal eladásakor kopogtatni? Csak a vak nem látja, hogy akkora lyuk maradt a távozásával a pálya közepén, mint a ház.

Mandzukic és Sandro jó fogásnak tűnik, reális áron. Bár a brazil kicsit borsos volt a lejáró szerződése ellenére is. Zaza érthetelen és védhetetlen. Semmi szükségünk nem volt rá, szemben Berardi-val. Erre Domenico maradt a fenekén és a Kojak jött. Dybala pedig csak és kizárólag azért zebracsíkos mezben fezsít, mert ide akart jönni. Nem azért, mert a miénk volt a legjobb ajánlat. Eltapsoltunk úgy majd 120 milliót, hogy gyakorlatilag nem mondhatni, hogy erősödtünk. Mert amíg egyik helyen jók vagyunk, másikon totális homály. Hiába jött az évek óta hiányposzton szereplő Alex Sandro, még mindig nincs rendben a középpálya. Cuadrado is minőségi játékos, azonban ha csak nem maradunk meg a 3-5-2-nél vagy nem váltunk 4-3-3-ra, nincs hol játsszon.

Három ember tévozása, vagyis inkább csak kettő - Tévez és Vidal - olyan feladat elé állította a sportigazgatónkat, ami egyelőre úgy tűnik meghaladja a képességeit. Azért egyelőre, mert Dybala óriási tehetség, de még nem bontakozott ki itt - nem is volt rá ideje -, és egyelőre Lemina nem tudni mennyiben oldja meg az instabil középpályát.

Ezekre a kérdésekre az idő dönti el a választ, de az a gond, hogy olyan pocsék rajtot csináltunk, oly nehéz a sorsolásunk mind a BL-ben, mind a bajnokságban, hogy egy-két betli és elúszhat a szezon. Azonban egy ilyen szinten erősítő vetélytársakkal teletűzdelt bajnokságban könnyen megeshet az átmeneti év miatt, hogy lemaradunk a jövő évi legrangosabb európai kupáról. Ami persze óriási érvágás lenne, ezt mindenki tudja. És a legrosszabb az egészben az, hogy a sorsunk nem csak a mi kezünkben van.

Lehet, hogy elég negatív a hagneme a kommentnek, de a legtöbbünkben ezek a dolgok kavarognak, és sajnos nem teljesen alaptalanul...

Gabuero9 2015.08.30. 16:31:27

Hivatalos a coman ugy 7+21 millio 2 eves kolcson

Gabuero9 2015.08.30. 16:33:37

kozbe juve hivatalos fb oldala alatt mar lazadnak xD
megy a marotta go hell es ilyenek XD meg hogy mar csak pogbat kene eladnunk :DD

Cannavaro 2015.08.30. 16:35:56

@Gabuero9: Ha nem verjük a roma-t, lesz ez még rosszabb is...

babo0410 2015.08.30. 16:37:14

@m.martin91: Mandzukic kellett, hogy Tévez után a támadószekció rendben legyen. Sandro meg egy olyan posztra jött, ami évek óta nincs rendesen megoldva. Minden mercato alatt egy bal szélsőt vártok, most hogy jött egy remek bal szélső, már nem jó? Ha nem jöttek volna ezen játékosok, most az lenne a baj. És 50+ milliót ezen játékosok leigazolása nélkül se adnánk egy játékosért. Pláne nem 5-6 milliós fizetésekkel együtt.

m.martin91 2015.08.30. 16:41:33

@Gabuero9: Jaja, tényleg. :-)

Asszondja, ready for ROMAJUVE?

- We are not ready with padoin
- we are not ready with this team
- No we are not ready with padoinho :|

www.facebook.com/photo.php?fbid=1197919450235112&set=p.1197919450235112&type=1&theater

m.martin91 2015.08.30. 16:46:36

@babo0410: A prioritás az irányító középpályás kellett volna, hogy legyen. Az első és legfontosabb dolog az ő megtalálása. Én innen indultam volna. Aztán jöhetnek a többiek. Mandzukic drága volt, és kiszolgálás nélkül (mivel nincs irányítónk) nehéz dolga lesz, ráadásul semmi köze Tevez-hez, ő nem Tevez szintű játékos, és nem is egy poszt. Zaza 18-ért jött (semmi bajom a játékossal), negyedik számú csatárnak, aztán majdnem eladtuk. Alex Sandro-nak nagyon örülök, de egy év volt a szerződéséből, és 26 milliót fizettünk. Kurzawa 25 volt, hároméves szerződéssel. Dybala egyéves szerződéssel 32+8. Ezek egyáltalán nem nagy vételek, sőt.

babo0410 2015.08.30. 16:56:21

@Gabuero9: Én direkt megnéztem. Van egy-két elégedetlen komment, de a többség azért győzelmet vár, és nem elégedetlen. Nemtudom ez mitől lázadás? :D
@m.martin91: Ja mostmár egyik sem nagy vétel. De ha nem jöttek volna, most menne a Marotta takarodj. Mit szóltál volna, ha Alex Sandro helyett Shiqueira jön? Vagy esetleg Mandzukic helyett Gilardino pl? Mindez csak azért, mert nem akarunk sokat költeni senkire?

KysBé 2015.08.30. 16:57:48

@Gabuero9: Biztos Ők se igazi Juve drukkerek ....:)

m.martin91 2015.08.30. 17:02:09

@babo0410: Az irányító kárára tudtak jönni. A Marotta elköltötte az irányító pénzét rájuk. Siqueira egészen nyugodtan jöhetett volna, ha irányítónak prezentálja a Calhanoglu-t 40-ért. Nyilván beáldoznám a balbekket, pláne, hogy itt van Evra is, hogy legyen egy nagyon jó trequartistánk. És igen, úgy van, ahogy mondod, ezek nem nagy vételek. Nem jöttünk ki jól ezekből a bizniszekből. Arról meg ne is beszéljünk, hogy a Bayern mit művelt ezzel a szerencsétlen Marottával, Vidal-t eladta 37 millióért. Draxler 36. Tevez, Pirlo ingyen. Borzalmas munkát végzett. Egy kalap szarral egyenlő a nyári ténykedése.

MdewC 2015.08.30. 17:03:00

@babo0410: ez nagyon gyenge érvelés.

Mi lett volna, ha Zaza helyett Aguero jött volna? Ez ugyan az a kategória...

Gabuero9 2015.08.30. 17:09:14

@babo0410: de azert tobb a lazado mint aki elegedett ;D

DINOBIZZO 2015.08.30. 17:39:29

Remélem nem jön Lamela. Lemina-nak viszont nagyon örülök ,ha jön. Én most azt mondom, h kiállok Marotta melett. Főleg mert jönni fog még irányító. Lehet csak egy Saponara, vagy egy Fekir ,de jönni fog. Az eddigi mercato meg nagyon erős eddig. Dybala, Alex Sandro, Cuadrado. Ezek olyan játékosok akik különbséget tudnak jelenteni egy mérkőzésen. Úgyhogy ne sírjatok lányok!

2015.08.30. 18:31:11

@DINOBIZZO: Lemina jön, mert Isla már volt orvosin, míg de Ceglie holnap megy.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9899) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4144) mercato (4134) nyilatkozat (7425) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása