A Juventus Özil iránt is érdeklődik

ozil_mesut.jpgA napokban elterjedt hírek szerint az Arsenal is érdeklődik a Juventus toronymagas csatára, Fernando Llorente iránt, akit a sportlapok már hírbe hoztak több neves klubbal, így a Real Madriddal és a Manchester Uniteddel is.

A minap egyes hírforrások arról számoltak be, hogy az Arsenal tizenegymillió fontos ajánlatot készít elő a fejjátékban kiemelkedő baszk csatár iránt.

Ugyanakkor az olasz Tuttomercatoweb értesülései szerint a torinói klub nem kíván élni az ajánlattal, mivel a csapat meg szeretné szerezni magának Mesut Özil játékjogát.

A legutóbb Bajnokok Ligája-döntőbe jutott olasz együttes már a nyár eleje óta keres egy kreatív középpályást a keretbe, és úgy tűnik, hogy német játékost preferálna a vezetőség, hiszen Mesut Özil mellett állítólag a talján érdeklődnek Mario Götze és Julian Draxler iránt is.

A német vonal mellett szólna, hogy a csapat már megszerezte a Real Madrid egykori futballistáját, a világbajnok Sami Khedirát, aki minden bizonnyal örülne, ha valamelyik válogatottbeli társa csatlakozna a kerethez.

Az Arsenal a német középpályásért negyvenkétmillió fontot fizetett, és várhatóan nem is fog megelégedni ennél alacsonyabb összeggel. Mesut Özil az ágyúsok eddig legdrágább igazolása, és minden bizonnyal nem lesz egyszerű rávenni a játékost és a klubot a váltásra.

Mindazonáltal a hírek szerint a torinóiak készek harmincötmillió fontot fizetni a londoni klubnak, valamint Fernando Llorente játékjogát is hozzácsapnák ehhez az összeghez abban a reményben, hogy ezzel sikerül Arséne Wengert jóváhagyását elnyerni.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr377652824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sleepy8 2015.07.25. 09:52:12

Kar hogy ez akkora kamu mint a haz..

supicool 2015.07.25. 09:54:19

nana, ez már több, mint rengeteg egy kérdőjelért...

SzDöme 2015.07.25. 10:04:52

Ha pedig igaz (lenne) akkor meg kezd iszonyat szánalmas lenni!!

Ez olyan, mint amikor egy buliban nem jön össze egy csaj (Götze), majd a második sem akar téged (Draxler), és utánna már tök mindegy kit de meg akarsz dugni valakit! (Özil, már megint Sneijder és Jovetics) Na ez a szint már nem méltó a Juventushoz ... azonban Marottahoz sajnos igen.

De ugyanezt leírhattam volna a balbekk posztra is csak más nevekkel. Végül veszünk horror áron egy átlagos portugált a zatletikóból.

Cannavaro 2015.07.25. 10:12:04

holnap: A juventus Messit, és Neymart akarja kölcsön+ opcióval...
Én már csak akkor hiszek bármit, ha látom az orvosin vigyorogva, addig kamu az egész, nem stresszelem magam ilyeneken!

Drughi Di Bianconeri 2015.07.25. 10:23:53

Amennyire izgatottan vártam a mercato-t,mostanra annyira meguntam,hogy már véget érhetne.

Kíváncsi voltam,hogy miképpen alakítják át, frissítik fel a BL-döntős,duplázós keretet. Mi lesz Tevez és Pirlo sorsa ?
Vajon kinek és mennyiért adjuk Pogba-t el ?
Érkezik e az Allegri által kért klasszis trequartista ?

Voltak kiváló húzások, pl.: Tevez helyére Dybala-Mandzukic; Ogbonna jó áron való értékesítése, Rugani(!); Neto ingyen,mint cserekapus; Pereyra véglegesítése.

Voltak tolerálható tevékenységek, pl.: Zaza.

És voltak/vannak elfogadhatatlan,nyomorult lépések: Vidal eladása,áron alul; Khedira,mint Pirlo-Vidal pótlása; Berardi eltékozlása.
Ha a végén érkezik Draxler,mint treq., pláne ha az a szerencsétlen Sikéra,mint LB,akkor meg csak több lesz a negatívum.

A másik pedig (mondjuk erről a vezetőség aligha tehet),mindennap megjelenik az olasz(és egyéb) sajtóban legalább 3 cikk arról,hogy éppen melyik támadóközéppályást szemeltük ki, kivel tárgyalunk,kivel egyeztünk meg stb.
Ez így is lesz,amíg nem igazolnak valakit,ezt pedig személy szerint már végtelenül unom.

Engem ez nagyon emlékeztet a Marrotta-éra elejére,amikor is csatárt kerestünk, Agüerotól kezdve Dzekon, Joveticen,Cavanin át egészen Giuseppe Rossi-ig.

Végül Vucsinics,meg Matri jött, na meg Giovinco vissza :D :D

Most is ilyen érzésem van: Oscar,Isco,Götze; majd Draxler, végül,pedig jönni fog egy szerencsétlen: Guarin vagy Saponara :D :D :D
(Ugyanez a folyamat a balhátvéd kapcsán is)

A cikkel szvsz. nem érdemes foglalkozni,a forrása egy Blikk-színvonal.
Wenger nem fogja eladni a legdrágább játékosát,max. Pogbáért,annyit meg nem érne meg nekünk.

GZolee80 2015.07.25. 10:44:11

Hm....
Akkor már inkább legyen Dybala az irányítónk , alternatívájának meg próbáljuk Pasquato-t.
Ha jól tudom ő most jött vissza kölcsönből, és ha nem válnak be akkor jövőre majd hozunk valakit még Berardi mellé.

Rivendell 2015.07.25. 11:10:40

van 1 kis bibi..amit Götze euroban keres,azt Özil fontban:DDD

ki állná a fizuját?mert hogy mi nem az biztos:)))

Götze-re nincs pénz,de zsebből 30m fontot adnánk az Arsenalnak + Lori...adják csak el Lorit és legyen ennyi a vége,mert amúgy ha idén nem,akkor soha nem adjuk el.

13-15m is talált pénz lenne most

Shyr Kahn 2015.07.25. 11:39:04

Szerencsere ez kamu... Kb. utalom, mint a szart.

Shyr Kahn 2015.07.25. 11:44:36

@Drughi Di Bianconeri: Nekem Götze nem érekzése pozitívum, bár azt hiszem ezzel majdnem egyedül vagyok. Sokkal inkább örülök Draxlernek, aki legalább nem Bayern játékos (mindenkinek meg van a maga gyengéje és nekem az, hogy rühellem a Byern-t és a német válogatottat). Siqueira pedig kb. ugyanúgy érkezik, mint anno Barzagli. Még nincs 29 éves, simán lehet Ő nagyon jó nálunk. Én adnék neki esélyt. Ami Khedira-t illeti nem kedvelem, mert sztem kaki az előző években és ráadásul német válogatott, de elfogadtam. A mai kezdő sztem a legjobb, amit ki tudunk állítani a Dortmund ellen (a változás a tavalyi kezdőhöz, hogy Pierlo helyén Khedira van, míg trequartistakent Dybala, csatárok pedigh Morata és Madzukic)

Drughi Di Bianconeri 2015.07.25. 12:00:33

@Shyr Kahn: Hogy-hogy lehet tudni már a kezdőt ? Van egy linked ? :)

Teljesen megértem a gyűlöletedet,amit a Bayern és a Nationalelf iránt érzel.
Jómagam ezt az új, technikás,játékos német válogatottat bírom. Ilyeneket,mint Reus,Götze,Özil,Kroos.
Számomra sokkal gyűlöletesebb volt az eredeti,paraszt náci válogatottjuk. Ballack és társai, vagy a még korábbiak.

Sikére bohóc, nem értem,hogy vetheted össze 1 mondatban a Tanár Úrral.

Barzagli már a Palermoban is kiváló volt, csak bekerült a VB-győztes válogatott keretbe, pedig akkor még Védő-Istenségek voltak Olaszban.
A Wolfsburg egy kisiklás volt számára, de nálunk klasszis teljesítményt nyújt,mióta itt van.

Sikére pedig egy tudatlan bohóc,aki senkinek sem kellett eddig hosszabb távra - de Marrottának kéne 12 M-ért...

Az Udinese meg az Ancona az ő szintje,nem a Juventus.

Khedira meg szót sem érdemel,biztos,hogy motivált,pláne így,hogy Vidal eladásával csináltak neki helyet a kezdőcsapatban, de képzetlen,buta,suta és semmilyen kiemelkedő,vagy akár csak jó skillje nincsen.

Götze >>> Draxler + az ifjabb német igazából szélső.

Rivendell 2015.07.25. 12:09:37

Azért Barza kb apróért érkezett...ez a gyerek meg 12m...nagyon nem mind1.

keshudioo 2015.07.25. 12:28:57

Elhozzuk kölcsönben 10 milliós opciós joggal! :)

KysBé 2015.07.25. 12:49:11

@Drughi Di Bianconeri: +1
Mondjuk az a buta, aki elhiszi, hogy Marotta ezen a szinten labdába rúghat!

Lisandro 2015.07.25. 12:50:49

Hagyjuk már ezt a csicska német vonalat,mert össze hányom magam ha ezeket kell látnom Juve mezben.Épp elég a Khedirat megemészteni,nem kell ide a többi csótány!Bele gondolni is iszonyat hogy ezek mind ide jönnek.Draxler,Götze,Özil!
Remélem ezekből a hírekből semmi nem igaz!
Egy kis undormány elég ide,nem hogy 4!!!

Dante01 2015.07.25. 13:12:58

Nekem semmi bajom a németekkel csak ne nálunk játszanak.
Sokkal jobban megy az argentinoknak az olasz foci.
Ha Özilre lenne pénz akkor sokkal inkább bezörgetnék dúsgazdagékhoz és elhoznám Pastorét.

GiuseppeMarotta 2015.07.25. 13:57:44

@Drughi Di Bianconeri: +1 a régi német vonal...ááá Völler,Klinsman...stb gusztustalan! De Reus,Götze,Kroos bármikor jöhetne.

Más. Özil ennyiért?! Isten ments. Nem tudom ha ilyen játékosok kerülnek szóba akkor David Silva vagy Veratti miért nem. Mindkettővel sokkal jobban járnánk kis átvariálással és árba nem drágább. Sőtt én még Pogbát is megnézném elől. Mögötte Marci,Suraro,Kedira vagy Pereyra...

Rivendell 2015.07.25. 14:53:37

@GiuseppeMarotta: David Silva is már 29 éves...akkor érné meg,ha a City venne a posztjára valakit és így olcsóbban lehetne elhozni,mert nagy pénzt érte adni már felesleges.

GiuseppeMarotta 2015.07.25. 15:21:07

@Rivendell: ok,de nem hiszem,hogy 40m fontot kérnek érte+ többre tartom mint Özilt. Ezért fordult meg a fejembe és 4-5évre megoldódna a középpálya vele. Kreativitás szemponjából én nagyon bírom.

Rivendell 2015.07.25. 15:36:08

@GiuseppeMarotta: azért a két srác nem azonos poszton játszik.

David Silva horror fizus számunkra...azt mondom olyan 15-20 között talán megérné nekünk,ha lenne benne 3-4 jó év,mi tagadás a Seria A-ban szinte fix,hogy agyon verne bárkit 1vs1-ben és van esze a játékhoz is,de 20 felett nem adnék érte a kora miatt és,mert mi még nem tehetjük meg,hogy 3-4 szezonra igazolunk magas összegért,majd kuka

Rivendell 2015.07.25. 15:36:56

elvileg a City elviheti a belga gyereket ergo akár Silva ki is repülhet a fix kezdőből.

GiuseppeMarotta 2015.07.25. 16:46:26

@Rivendell: sajnos az igazolások 70-80%a 3-4évre érkezik, mármint a "nagy" igazolások. Lásd:csak a legutóbbik , Pirlo, Vidal, Tevez....stb persze ők kis költségvetés, de Mandzsu, Dybala sem lesz tovább és Dávid Silva ha azt mondod nem érne meg nekünk 4évre 20-25m t akkor megeszem a kalapom ;) . A fizuban meg már nem biztos,hogy nem tudunk megegyezni. Neki sem ártana a váltás. Vajuk be őszintén amennyiben beválnak az újak kurva jó csapatunk lesz. Nem gondolom,hogy rossz a koncepció. Van egy-két elbaszás ,de nem lehet minden tökéletes. A poszt kérdést meg ebben az esetben hagyjuk,mert a felsorolt lehetséges érkezők közüll mind mást-mást játszik. Szerintem tökéletes lenne egy Silva-Dybal előttük Mandzsuval.

MDaniel98 2015.07.28. 17:21:57

Özil kiváló játékos, de, ha Wenger érdeklődik is Llorente iránt, és vmilyen csoda folytán sikerülne velük megegyezni a vételárról, akkor is ott van Özil fizetése, amit nem a mi pénztárcánkra szabtak, még akkor se, ha 2-3 milliót el is engedne (nem arról híres).

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása