Neto: "Mindig is egy ilyen szintű csapathoz akartam csatlakozni"

neto_bemutatas.jpgA Juventusnál ma ismét bemutattak egy nyári érkezőt, s ezúttal a csapat új cserekapusán, Netón volt a sor, aki a hazai rivális Fiorentina együttesétől érkezve költözött Torinóba. A brazil hálóőr számos ajánlat közül a Juventusét fogadta el, annak ellenére, hogy többnyire alighanem a kispadról figyeli majd Gigi Buffon játékát.

"Mindenki ezt fogja kérdezni." - nyilatkozta Neto, mikor a sajtótájékoztatón arról kérdezték, hogy biztos kezdőként miért fogadta el a másodhegedűs szerepkört. "Úgy gondoltam, hogy ez a legjobb számomra, valamint a pályafutásom és a jövőm szempontjából. Gondoltam mindenre, ami itt történhet, s végül úgy éreztem, hogy az a legjobb, ha ide jövök."

"Ez egy győztes csapat, ahol tovább fejlődhetek, addig, ameddig csak szeretném. Ebből a szempontból nem érdekel, azért jöttem, hogy a Juventust segítsem. Tagja vagyok ennek a keretnek, s az volt az álmom, hogy ma itt ülhessek. Tudom, hogy min mentem keresztül, s megtörténik, aminek történnie kell. 

Választanom kellett, s eljött az idő, amikor előre kell lépnem a pályafutásomban. Attól a perctől fogva, hogy megérkeztem Olaszországba, egy ilyen szintű csapathoz akartam csatlakozni. Mikor a pillanat és a lehetőség eljött, nem kellett sokáig gondolkodnom. Ez az, amit akartam."

A 25 esztendős játékos végül beszélt az első benyomásokról, valamint arról is, hogy miként fogadta a Juventus legendája, Gigi Buffon.

"Fantasztikus volt, ahogy fogadott. Ő egy profi, s jól ismerjük egymást, hiszen játszottunk egymás ellen. Igazán nagyon szívélyesen köszöntött az egész keret.

Ez egy kiváló keret, olyan emberek csoportja, akik tisztelik egymást. Mikor leszek én a Juventus kapusa? Már ma is a Juventus kapusának érzem magam. Mindig készen fogok állni, ha szükség lesz rám, ha bármit tehetek.

A győztes projekttel győztek meg, egy olyan projekttel, amely szerint mindig győzni akarnak: minden sorozatban, minden bajnokságban, minden meccsen. Ez közel áll a gondolkodásomhoz. Szeretek győzni, s ez a projekt meggyőzött arról, hogy ide kell igazolnom."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr407649826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MDaniel98 2015.07.23. 15:44:01

"A győztes projekttel győztek meg, egy olyan projekttel, amely szerint mindig győzni akarnak: minden sorozatban, minden bajnokságban, minden meccsen." - meg mondjuk az se volt rossz ugye, hogy meg 3X-oztuk a fizetésed, mi?:)

2015.07.23. 15:57:44

Azt hittem, mindig is Juve drukker volt, meg h Juvés pizsije van...

juve28adam 2015.07.23. 16:06:33

Nincs még egy klub amely ekkora fizut adott volna neki azért a pár meccsért amit játszani fog. Buffon utódja meg úgysem lesz.

m.martin91 2015.07.23. 16:14:18

@Juventus FC 15: @juve28adam: Muszáj volt valami semmitmondó szöveget kitalálnia, hiszen mégse mondhatta azt, hogy "azért jöttem, mert több, mint a háromszorosát keresem itt, mint Firenzében".
A probléma egyébként nemcsak ott van, hogy mennyit keres, hanem hogy Isten tudja, mire lesz képes, ha tényleg szükség lesz rá. Most nem is az olasz kupára gondolok, mert ott úgyis ő fog védeni, hanem valamilyen nagy meccsen, egy BL találkozón vagy esetleg egy komolyabb bajnokin, ha Buffon éppen nem tudja vállalni a játékot. Eddig ezzel nem volt gond, mivel Storari-ban mindenki bízott, mindenki tudta, hogy rajta nem fog múlni semmi, de ez a bohóc Neto más kategória. Kíváncsi leszek, ha be kell ugrania, milyen szintű teljesítményt nyújt majd az évi 2,2 millióért.

Il Principino 2015.07.23. 16:23:09

@m.martin91: Szerintem lebohócozni kicsit durva!Szerintem simán lesz olyan szinten,mint Storari!Ingyen jött,jobbat nem találhattunk volna,aki vállalja a csere szerepét!Kellő Serie A-s és nemzetközi(El) tapasztalattal rendelkezik,valamint kiváló korban van!

Juvegaspy 2015.07.23. 16:52:33

En meg nem latom ertelmet h idejott az o szemszogebol de! jol jartunk vele! Storari nalam is nagy kedvenc volt de ha mar elment akkor Neto baromi jo valasztas s azert szerintem jobb mint az oreg volt barhogy is szerettuk

Tony. 2015.07.23. 17:04:42

Tényleg kva jó lehet évi ~10 meccset játszani... Ez valóban elősegíti egy futballista fejlődését. 25 évesen leülni Buffon mögé rohadt sok ambíciót mutat.

babo0410 2015.07.23. 17:08:15

s mi van, ha nem csak a pénzért jött? És állítólag úgy jött, hogy évi X meccset fixen kért garanciának. Szerintem jól jártunk vele. Annyitra, mint Storari, ő is jó lesz.

m.martin91 2015.07.23. 17:15:58

@babo0410: Mi másért jött volna, babo? Csak egyet mondj.
Biztosan úgy jött, hogy meglett határozva, hány meccset játszik majd. Buffon-t is behívták a tárgyalásra, mondták neki, hogy Gigi, te védesz 30 meccsen, Neto 20-at kap. Jó?

Nathas 2015.07.23. 18:03:56

Gigi sem kölyök már, ezzel Neto is tisztában van, nyilván idővel a helyére spekulál. Ingyen jött és nem is kutyaütő, szerintem egyértelműen jó igazolás!

KysBé 2015.07.23. 18:19:17

@m.martin91:
"Buffon-t is behívták a tárgyalásra, mondták neki, hogy Gigi, te védesz 30 meccsen, Neto 20-at kap"

Marottából kinézem, hogy Neto is megvezeti.

danimester1 2015.07.23. 20:44:05

Szerintem ingyé' és fiatal is megérte.Ha belegondoltok a 3.számú kapusunk volt Chimenti....Egyértelmű,hogy a magasabb fizu,a lehetőség kupák nyerésére és a lehetséges Gigi utáni idő amivel számolt.Meg vannak neki a tervei az biztos és nem tudhatjuk mit hoz a jövő,valamit látniuk kellett benne ha megszerezték.Az sem elhanyagolandó,hogy nem most derült ki az érkezése,már januárban nyílt titok volt.Sok sikert kívánok neki!

sleepy8 2015.07.23. 22:11:31

Én nem értem miért érdekel ennyire hogy a 3x-os pénzért jött. Hoztunk ingyen egy olyan kapust, akinél a ligában csak 2-3 kapus jobb. Storari szintjét szerintem is bőven hozni fogja. És szerintem sem fullra a padra jött. Kapni fog meccseket, Buffon sem mai csirke már, ezzel is számolni kell.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása