A Juve ismét ajánlatot tett Oscarért

Oscar_mutat.jpgOlasz források szerint az Öreg Hölgy nem tett le a brazil középpályás, Oscar megszerzéséről, és ennek érdekében huszonnyolcmillió eurós ajánlatot továbbított a Chelsea vezetőségének. 

A kreatív középpályást már nem először hozza hírbe a sajtó a torinói Öreg Hölggyel, és a Corriere dello Sport értesülései szerint az olasz rekordbajnok vezetősége újabb ajánlatot dolgozott ki.

A csapat trénere, Massimiliano Allegri korábban nem tagadta, hogy örülne, ha sikerülne egy szervezői képességekkel rendelkező középpályást megszerezniük, és kedveli a huszonhárom éves futballista játékát, ezért szívesen látná a keretben a legendás tízes mezben, miután úgy tűnik, hogy a nyáron távozott a csapattól Andrea Pirlo és Carlos Tévez.

Mindazonáltal a Chelsea harmincötmillió eurót kér a futballistáért, és erősen kétséges, hogy a londoni csapat hajlana valamilyen kompromisszumos megoldásra.

A hírlap úgy értesült, hogy a trequartista szerepkör további jelöltjei a brazil futballistán kívül a Real Madridban futballozó Isco, a Manchester City csapatában kevés játéklehetőséghez jutó Stevan Jovetić, valamint a Fluminense mezét viselő, ám a Barcelona által is megkörnyékezett Gerson.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr167590426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MVPP 2015.07.02. 12:14:29

Bárcsak elengednék ennyiért.

m.martin91 2015.07.02. 12:17:15

Ha valóban 35 milliót kér érte a Chelsea (nem hiszem), akkor azt oda kell adni érte.

Apuleius 2015.07.02. 12:20:37

@m.martin91: Oscar hatalmas igazolás lenne, s lehet, hogy nem lesz igazam, de valahogy pozitív érzéseim vannak ezzel a pletykával kapcsolatban.

Amúgy én valahol azt olvastam, hogy ez lesz az első ajánlatunk, s eddig még nem tettünk lépést a brazil felé.

venember83 2015.07.02. 12:22:22

@Apuleius: nekem rémlik valami tizennyolc-húszmilliós (kb.) ajánlat, persze tévedhetek. Meg aztán ezek a pletykák amennyire igazak lehetnek, legalább annyira hamisak is. Csak a sötétben tapogatózunk.

Apuleius 2015.07.02. 12:26:05

@venember83: Igen, tényleg volt valami ilyen pletyka, de úgy emlékszem, hogy valami egészen nevetséges (20 millió alatti) összegről szólt. Tényleg nehéz eligazodni a sok pletyka között, de egy 28 milliós indítás (ha igaz) azért már komoly fellépésnek tűnik. Reménykedjünk.

Hoods. 2015.07.02. 12:27:56

35 milliot rogton le kene tenni es elhozni, ha Mou hagyja. Talan lehet esely ra.

RuidaRobert 2015.07.02. 12:28:54

Korábban már leírtam a véleményem, megteszem újra.

Nyilván a statisztikák sokszor hazudnak, de...

Az idei rangadókból (két manchesteri csapat, chelsea, arsenal, liverpool) mindegyiken átlagosan (vagy rosszul) teljesített, 1 kivétellel, az utolsó előtti fordulóban összehozott egy asszisztot. És az ÖSSZES gólját alsóházi csapatok ellen lőtte. Bl-ben 0-0-ás statja van (gól-gólpassz).

Persze ehhez az is hozzájárulhat, hogy Mourinho játéka nem fekszik neki, ami teljes mértékben logikus lenne, de akkor is. Nem ismeri a bajnokságot sem, elég nagy kockázat ahhoz képest, hogy a nagy meccseken KÖZEL SEM villog, és magas az ára. Biztos, hogy ő lenne a nagy fogás?

Rivendell 2015.07.02. 12:35:08

akkor hozzuk el Gersont....benne van lendület,bár kicsit túl fiatalnak érzem a kezdőbe,márpedig Isco-Oscar esetében 1 fix kezdő játékosról lenne szó

Oscar talán 35-ért hozható is lehetne,de Isco 45-50 ergo fake név,Gerson 14 ami belefér + a Barca úgyis hajt Pogba-ra...90m + Gersonról akadjanak le,Jovetic 18-20m

hogy jött képbe Isco? duplája kb minden más jelölthöz képest árban.

Isco-t és csak a Vidal szál kapcsán tudnám elképzelni..Vidal + 10,lehet még bele is mennék,mert 1 fiatalt kapnánk érte,akiben lenne 7-8 év is halál lazán.Én azért maradnék Gerson vagy Oscar szálnál és Vidal marad ergo 2016-os Pogba árból legyen megoldva,még ha ezzel elkönyveljük is,hogy Vidal-ért soha se kapunk nagyobb összeget.

KysBé 2015.07.02. 12:56:36

Valamit nem értek:
Dybala 32+8 milla ( 1 szezon, lejáró szerződés ), akkor Oscar nem ér meg 35-öt?

Nathas 2015.07.02. 12:58:55

@RuidaRobert: Nem követtem különösebben a Chelsea meccseit, de amikor látszani láttam mindig gyenge volt. Ide is leírom, egy Kovacictól sokkal többet remélhetünk.

pedronegroo 2015.07.02. 13:16:52

@KysBé: 35-öt megér, de nem csak nekünk, épp ezért ez csak a kikiáltási ára. Ha licit lesz akkor nem lehet tudni mennyi lesz a vége.
Dybala se 40-ről indult, de 30 -ért már a Sintér is vitte volna, ezért tudtuk relatíve drágán elhozni. Vagy lemaradtunk volna róla mint Agüero, Sanchez stb. playerekről, pedig 30-35 millánk rájuk is lett volna, de másnak is kellettek....

Rivendell 2015.07.02. 13:20:30

@pedronegroo: nem vagyok biztos az Inter-Dybala szálban,Kondogbia miatt látni hogy megvehették volna ők is.

tjunior 2015.07.02. 13:25:24

@Apuleius: Nekem meg pont fordított előérzetem van vele kapcsolatban, szerintem nem válna be, persze ez erősen szubjektív dolog. Nem állítom, hogy követem a pályafutását, de amit láttam belőle az nem győzött meg. Viszont az is tény, hogy a posztja eléggé behatárolja a lehetőségeinket. Nincs túl sok irányítónak való játékos mostanában, Ő, Isco, Götze, Özil, De Bruyne, Mata, Eriksen meg még 1-2 játékos.

pedronegroo 2015.07.02. 13:41:11

@Rivendell: Szerintem meg biztos hogy volt Sinter ajánlat Dybala-ért, vagy valaki másé kellett hogy legyen egyébként nem tudta volna Zamparini így feltornázni a vételárat.

rob1 2015.07.02. 13:42:58

@tjunior: Pastore szerintem most ő a legjobb.

Tony. 2015.07.02. 13:54:11

Én is kifejezetten túlértékelt játékosnak látom ezt az Oscart. Anno 3 éve nagyon berobbant, de azóta eltelt nem kevés idő alatt semmiféle fejlődés nem figyelhető meg vele kapcsolatban, sőt inkább visszafelé fejlődik, ha lehet ilyet mondani.
A vb-n nulla volt, és a Chelsea-ben sem nyújt igazán kimagasló teljesítményt.

A másik, hogy egy 10-es posztra valamiféle vezér típusú játékost látna az ember szívesen, aki akár a hátára veszi a csapatot, ha kell. Most ez a gyerek minden csak nem vezér.

A harmadik, hogy brazil játékos nem feltétlenül kell nekünk szerintem.

Ezzel összességében nem akarom azt mondani, hogy ne igazoljuk le, ha lehet, de vannak kétségeim a képességeit illetően.

Ha sikerülne még elpasszolni 1-2 játékost, akkor meg lehetne ejteni egy puhatolózást a Dortmund-nál, hogy mennyibe is fájna esetleg Marco Reus, aki az egyik legkomplexebb és legelegánsabb támadó középpályás a világon.
De a tjunior által említett játékosok közül is el lehetne gondolkodni 1-2n a brazil helyett.

Apuleius 2015.07.02. 14:10:14

@tjunior: Az előérzettel kapcsolatos megjegyzésem inkább az ügy alakulására, mint Oscar minőségére vonatkozott, ettől függetlenül szerintem kiváló játékos. Igen, eleve nincs túl sok igazán komoly név és minőség ezen a poszton, ráadásul az általad említettek nagyobbik fele elérhetetlen és megfizethetetlen a Juventus számára, ellentétben Oscarral, akit megfelelő ajánlat esetén, Mourinho talán hajlandó elengedni.

Hogy egy kreatív játékos szenved Mourinho irányítása alatt, alapvetően nem meglepő. Az meg számomra nem komoly ellenérv, hogy valaki brazil.

pedronegroo 2015.07.02. 14:20:26

@Tony.: Én is hasonló véleményen vagyok Oscar-al kapcsolatban és a legjobban ez a vezér típusú gén hiányzik belőle. Én a 10-es posztra nem is tartom igazán megfelelőnek. Viszont mezőnyben jól dolgozik és jól osztogat, Marci-val átvehetnék Pirlo posztját.

Dante01 2015.07.02. 14:31:33

Nem tudom mit lát benne Allegri, de persze ő tudja.
Nálam Mata a favorit, kár, hogy az ő neve fel sem merült.

Rivendell 2015.07.02. 14:38:37

@Dante01: azért Mata se 1 biztos játékos,eltűnt a kékeknél 2 jó szezon után,majd az MU-nál is halovány volt elég sokáig.

RuidaRobert 2015.07.02. 14:46:04

Remélem Cuadrado érkezik és mehet a 4-3-2-1 és 4-3-3.

Irányítók közül Isco lenne az aki tényleg a különbséget jelentheti. Oscar ahogy írtam az elmúlt egy évben egy rangadót sem döntött el, sőt...Nem hiszem, hogy egy ilyen játékos a BL-ben húzóember lenne.

Persze ha érkezik akkor remélem, hogy rám cáfol, de én a kolumbiaira voksolok.

AVPP 2015.07.02. 15:09:27

Remélem nem jön a brazil. Első Chelseas évében nagyon nagyot játszott, de az elmúlt 2 évben nagyon gyenge. Előttem is leírták rangadókon semmit nem csinált, BL-ben se gól, se gólpassz. Nem jelentene erősítést szerintem.

Rikoo 2015.07.02. 15:12:11

@Nathas: Kovacic-ban egészen biztos vagyok, hogy soha sem lesz A kategóriás játékos.
@tjunior:Nálam Coutinho is nagyon bele tartozik ebbe a körbe és élmény nézni a játékát. Csak ő például sztem megfizethetetlen. De sokkal inkább ő mint Oscar. Oscar nem irányító, főleg nem olasz játékstílusban.
@RuidaRobert: Én is remélem inkább Cuadrado érkezését, a Serie A-t neki találták ki gyakorlatilag. És ha beépülne rendesen a csapatba a BL-ben is óriási haszna lenne a csapatnak. Ráadásul nagyon sok helyen írták, hogy a kölcsönbe is bele menne Mourinho.
@Rivendell: Én is támogatnám Gersont. Csak olyan fura érzésem van, hogy vagy nagyon beválik és megtriplázza az értékét vagy olyan lesz, mint Elia és eltűnik a süllyesztőben. Bár a mai napig nem értem, ha már megvettük miért nem játszatta Conte, pedig sztem nem rossz játékos. Allegri tuti játszatta volna a rotációban.

Bibic21 2015.07.02. 15:33:43

Szerintem inkább Isco-t kellene megvenni

Rikoo 2015.07.02. 15:40:59

@Bibic21: Sztem is de a Real nem hiszem, hogy elakarná adni. De abban az esetben is valószínűleg nem tudnánk akkora összeget kifizetni érte amennyit kérnek. Pedig nálunk tuti a legszűkebb elitbe sikerülne fejlődnie magát.

Bibic21 2015.07.02. 16:37:19

Szerintem 45-50 millióért elengednék

babo0410 2015.07.02. 17:18:09

Ha tényleg 35-ért hozható, jöjjön. De jó lenne Cuadrado is kölcsönbe. Habár mind a kettő igen gyenge mostanság.

Juveboy92 2015.07.02. 17:24:51

@babo0410: így ahogy mondod mind Cuadrado mind Oscar szürke eminenciás mostanság és nemis a fejlődés hanem a visszafejlődés jeleit látom nála...ha már tényleg irányító posztra kell játékos akkor max Isco vagy De Bruyne... de én egyeltalán nem szórnám így a pénzt azt a Gerson gyereket vhogy csapjuk le a Barca kezéről hiába brazil jók a skilljei...

Drughi Di Bianconeri 2015.07.02. 19:14:37

Oscar-ról már sokszor elmondtam a véleményem, most csak annyit fűznék hozzá,hogy alapvetően inkább örülnék neki,mint nem, de szvsz. nincs meg benne az az X-faktor,ami egy 10-es játékosnak a legfőbb skillje kell,h. legyen (Isco,Mata,D.Silva,Hazard,Cazorla,Özil,Pastore szerintem mind sokkal tehetségesebbek nála).
Allegri amúgy nem is a zseni 10eseket szereti,hanem a szorgalmasakat.
Oscar márpedig nagyon is szorgalmas,mezőnyben és védekezésben is hozzáteszi a magáét, meg egyébként okos is.

30 M-ért szerintem korrekt vétel lenne,Isco vagy 2szer annyi,bár nem csak 2szer tehetségesebb,hanem 10szer :D

Jovetic nem trequartista,de nem is kéne, Gerson-t nem ismerem, de szerintem nekünk 1 vmivel tapasztaltabb spíler kellene.

Egyébként simán lehet,hogy Dybala lesz a treqartistánk és nem jön senki, ami nem lenne szvsz. hülye ötlet. Technikás,okos,kreatív - de majd Allegri eldönti,hogy Ővele milyen poszton számol.

Cuadrado amúgy ide totál felesleges lenne,bármennyire is csípem a kolumb táncoslábút. Jobb hátvédnek nem való, nálunk meg nincs szélsőjáték, noha nem bánnám,ha jövőre Allegri bevezetné a 4-3-3at is,hogy 3 felállásban tudjunk játszani az ellenfél függvényében :)

Ha kölcsön lehet venni és Morata még emlékszik,hogy kell balszélsőt játszani,akkor 1 próbát viszont megérhet (bár akkor meg Dybalanak nincs hely)

Rivendell 2015.07.02. 21:09:50

@Drughi Di Bianconeri: Cazorla? azért Oscar nem annyira rossz:) úgy látszik évek után manapság nem sok mindenben értünk 1et:D Isco se azért az igazi zseni gyerek,kicsit túl van ám ő sztároltatva itt...akkor Eriksen hányszor jobb Oscarnal? nálam eleve az Eriksen-Veratti páros a tökéletes 10-es jelölt,mindenki más csak lefelé választás lenne

RuidaRobert 2015.07.02. 22:10:16

@Drughi Di Bianconeri: Dybalát simán el tudom képzelni a jobb szélen. Gyors, könnyen megveri az emberét, és ballal nagyon jól lő távolról is.

Bibic21 2015.07.02. 22:20:30

Nem lenne rossz ha jönne, de Isco-nak jobban örülnék :)

Drughi Di Bianconeri 2015.07.02. 22:41:56

@Rivendell: Cazorla iszonyú jó játékos. qrva jól passzol,kicsiben és nagy tért ölelő passzokban is, technikás, nagyon okos qrva jó a lövőtechnikája is.
Ja és ő VALÓBAN abszolút 2 lábas, ami manapság nem sok focistáról mondható el.

10es poszton,és mélységi irányítóként is kiváló.

Pech-je,hogy spanyolnak született,ahol a legjobb és legbővebb a keret, így nem kapta meg a válogatottban azt a szerepet,mert pont az Ő posztján van a legtöbb játékos.

Eriksen kiváló játékos,de szerintem Isco sokkal tehetségesebb.Eriksen egy tanult focista, Isco meg egy őstehetség , de ezt nem tudjuk eldönteni :)

MDaniel98 2015.07.04. 18:41:58

Szerintem nem lenne rossz, de egy sokoldalúbb TKP-nek jobban örülnék.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása