Marotta: "A Juventus elutasított egy 80 milliós ajánlatot Pogbáért"

marotta_beppe_mikrofonnal.jpgA Juventus igazgatója, Beppe Marotta elárulta, hogy a klub elutasított egy 80 millió eurós ajánlatot, amely a zebramezesek francia tehetségéért, Paul Pogbáért futott be.

A napi pletykák szerint a Juventus és az FC Barcelona igazgatói ma Milánóban ültek tárgyalóasztalhoz, s a spanyol sajtó arról számolt be, hogy a felek megállapodásra jutottak egymással, amelynek szellemében a Juventus nyáron ellenáll minden más jelentkező érdeklődésének.

Még ha a pletykák igaznak bizonyulnak is, mindez nem jelenti, hogy a Barcelona célegyenesbe ért volna Pogba ügyében, hiszen az egyeztetéseket követően, Giuseppe Marotta beszámolt róla, hogy a Juventus elutasította a katalánok 80 millió eurós ajánlatát.

"Igen, kaptunk egy 80 millió eurós ajánlatot." - nyilatkozta Marotta a La Gazzetta dello Sportnak. "Azonban megerősíthetem, hogy nem fogjuk eladni Pogbát."

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr817588842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drughi Di Bianconeri 2015.07.01. 18:43:09

Fuck Yeah ! ;)

De szerintem ha felemelik az ajánlatot 100 M-ig,akkor rábólint az öreg.

MdewC 2015.07.01. 18:44:12

Csapassad Kobrinnyó!!! :D :D

KINGovHELL 2015.07.01. 18:50:11

Na itt a következő "én megmondtam vs hülye vagy" alapja. :D

KysBé 2015.07.01. 18:53:58

@Drughi Di Bianconeri: 100 millára rá is kell bólintani.

babo0410 2015.07.01. 18:56:56

Szerintem amíg Pogba külön nem kéri, vagy egy visszautasíthatatlan ajánlatot nem kapunk, addig nem fog Pogba távozni. Ha mi újra a nagyok közé akarunk tartozni, ahhoz az is hozzátartozik, hogy a legjobbjainkat meg tudjuk tartani. Pogba átigazolásával ezek után nem fogok foglalkozni, mert sajnos én is, és mindenki csak magát ismétli.

Drughi Di Bianconeri 2015.07.01. 19:27:52

@babo0410: 100 M (tehát egy hivatalosan rekord összeg) már szvsz. visszautasíthatatlan ajánlat.

Csípem Pogba-t, már most egy szűk elit tagja, a posztján meg pláne. Pár év múlva meg igazi világsztár lehet.

Na de 100 Milliót nem ér (mint,ahogy senki sem),annyiért el lehet és szerintem el is fogjuk adni.

100 M-ból kb. kijönne,teszem azt egy Verratti-Isco duó és bőven pótolva van Pogba,sőt...

Egyetértek abban,hogy nincs szükségünk a legjobbjaink eladására, a Juve nem nevelőklub, vagy nem Arsenal/Dortmund/Athletico.

De ha Pogba a Barcaba vágyik (most őszintén: ki ne vágyna oda ? max egy ős Realos vagy ős Espanyolos) és befut érte 100 M, akkor el kell engedni.

Il Principino 2015.07.01. 19:36:56

Meg kell várni az Eb-t MINDENKÉPP!!!Mona Lisa rekord áron kelhet el!:)

kremturo 2015.07.01. 20:17:55

Ennyi pénzért. Elgondolkodtató. Kettő, de lehet három, nem középszer játékost lehetne hozni a helyére. Mindig is csapatként működötünk, nem egy játékosra építve. Zidane-t is túléltük, Tevezt is túléljük és Pogbát is túl fogjuk élni.

Rivendell 2015.07.01. 20:21:34

Én ebből valahogy 1 büdös szót nem tudok elhinni...van 1 Barca,ahol megy az elnöki harc és mind2 elnök 1 bizonyos játékossal kampányol,nem kötötték volna ki,hogy kedves eladó fél,ha lehet ne teregessük ki mindig a lapokat? nekem ez bűzlik.
Az +int 1 másik szitu,mikor van 1 általános eset,de ez messze nem az.

pedig mi nevelő egyesület vagyunk bizonyos csapatokhoz képest.Amíg nem leszünk közvetlenül a top3 seggében gazdasági oldalról,addig minket +lehet venni kg-ra.

Anno Zizut is elvitték,pedig top-on voltunk.

Drughi Di Bianconeri 2015.07.01. 20:37:58

@Rivendell: Mert Zizu már nagyon-nagyon akart menni,hogy BL-t nyerjen és hát akkor azért csábító lehetett a galaktikus Real egyik(?) leggalaktikusabb játékosának lenni.

De azért nem jártunk rosszul: rekordösszegért kelt el, helyette (némi zsét betolva persze) jött Buffon,Nedved,Thuram.

Rivendell 2015.07.01. 20:39:11

@Drughi Di Bianconeri: ilyen alapon bárki nagyon menni akarhat a mostani Barca-ba ergo nevelő egyesület vagyunk:D

Juvegaspy 2015.07.01. 20:41:30

@KysBé: ritka pillanat egyet ertunk :)

Gannicuss 2015.07.01. 20:53:59

Király! Meg is kell tartani az értékeinket!

KysBé 2015.07.01. 21:28:58

@Juvegaspy: Ez csak a kezdet:) Ha Marotta rásózza a Milan-ra Llorentét ( mint Matri-t) lehet még sörözni is fogunk :)

RuidaRobert 2015.07.01. 21:50:37

Sporthíradó, a Sport-ra hivatkozva:

"A katalánok ügyeiben általában jól értesült Sport szerint szerdán egyezség született a Barcelona és a Juventus között arról, hogy a torinóiak nem engedik el másik csapathoz a nyáron Paul POGBÁT, hogy jövőre a két klub illetékesei egy asztalhoz ülhessenek egymással, és tárgyalhassanak egy esetleges MEGAIGAZOLÁS pénzügyi részleteiről.
Mint ismeretes, a Barca ezen a nyáron nem eszközölhet erősítést keretében a FIFA eltiltása miatt."

Azért ez lenne a legtisztább szerintem. Elég kényes ügy lenne, ha idén leigazolnák és maradna még egy évet. Úgy venné el mások elől a lehetőséget, hogy gyakorlatilag "kölcsönben" szerepel. Így járna mindenki a legjobban. A Juventusnak érdeke játszatni, Pogbának érdeke jól játszani.

m.martin91 2015.07.01. 22:00:10

@RuidaRobert: Pogba ezen a nyáron nem fog eligazolni, ez szerintem egyértelmű. A probléma inkább Vidal-lal lehet majd.

RuidaRobert 2015.07.01. 22:02:21

@m.martin91: Tudom, hogy a keretben ott lesz 2015/16-ban, csak ugye az a kérdés, hogy katalán "kölcsönjátékosként" vagy rendesen. És azért remélem a Sport most jól értesült és az utóbbi.

Gannicuss 2015.07.01. 22:03:51

Arda Turant ma kb be is jelentették az atletiből, úgy hogy csak jövőre mehet. Ami elég érdekes lenne, hogy nagy dobra verik tekintve riválisokról van szó.

Rivendell 2015.07.01. 22:17:39

@Gannicuss: tehát 1 akkor 29.5 éves játékosért 35m-t:DDD

FCB551 2015.07.01. 23:13:48

@Gannicuss: Még nem biztos :D Ma kb aláírt hozzánk is :D Meg aláirt MU hoz is :D

Drughi Di Bianconeri 2015.07.02. 13:58:17

@Rivendell: Nevelőegyesület az a portugál,holland,belga klubok + a TOP bajnokságok kis csapatai (Udinese,Sassoulo,T'tham,Everton stb.)

Ne b@szd már fel az agyam kora reggel a hülyeségeddel, te gyerek...

Se a portugál,holland stb. vonal, se az Arsenal,Athletico,Dortmund vonal NEM MI VAGYUNK.
Nagyon nem vagy képben ezt illetően, még hogy nevelőklub a Juventus, qrvára süllyedj el szégyenedben,hogy ilyet írtál !

Rivendell 2015.07.02. 14:02:10

@Drughi Di Bianconeri: miért mi milyen vonal vagyunk? vettünk befutott top játékost? nem,helyette Vidal és Pogba akiket akkor vihetnek el,amikor csak akarnak,mert kg-ra képesek +venni.

Semmivel nem vagyunk előrébb 1 mostani Arsenalnal,megkockáztatom a Dortmundnál se sokkal,ha a Bayern nálunk nézne ki valakit,akkor + is vennék.

nem süllyedek,csak belátom hogy gazdaságilag messze vagyunk még a top 5-től,pláne top3-tól akik akkor vihetnének el tőlünk valakit,amikor csak akarnak.

Ez a juve még most se a 90-s évek és 2006-ig működő Juve

Drughi Di Bianconeri 2015.07.02. 14:27:36

@Rivendell: Az úgy igaz,hogy gazdaságilag qrva messze vagyunk a Real,Barca,Bayern,2 arab,Lokomotiv London vonaltól.

De ne állítsd már be úgy a Juve-t, mint akiket állandó jelleggel lerabolnak, mert kishal a nagy tengerben.

Erről szó sincs.

A Juve régen sem a befutott nagy sztárokat igazolta. A klub neve és történelme nem is erre predesztinálja.
Fiatal, nagy potenciálú tehetségeket vettünk, akik nálunk váltak világsztárrá.

Most nem sorolom a neveket, egyik irányban sem,de emlékeim szerint, kifejezetten nagy nevű sztárjátékos utoljára max. Diego volt, előtte pedig Nedved,mint kiforrott, fél világ által üldözött klasszis.( Tevez nagynevű TOP player volt, de más nem igazán érdeklődött utána,úh. őt nem ide sorolnám.)

De nem ez a jellemző,mint,ahogy az sem,hogy 1 szóra eladjuk a "nagyoknak",mert mi kicsik vagyunk.

1 szinten vagyunk az Arsenallal ?! :D

Ember, ők minden évben kénytelenek eladni a legjobbjaikat, talán a tavalyi volt az első kivétel.

Drughi Di Bianconeri 2015.07.02. 14:32:02

@Rivendell: Ja és Pogba meg Vidal...
3 éve szépen próbálkoznak értük és még most is itt van mindkettő ;)

Meggyőződésem,hogy Vidal nem megy SEHOVA.

Pogba meg 100 M körül fog elkelni.
Annyiért csak egy idióta állat nem adná el, mert annyit sehogy sem ér, és azon a pénzen 2-3 TOP játékost lehet venni,aki mondjuk kevésbé van hypolva.

Pl.: Verratti szvsz. semmivel nem rosszabb,mint Pogba, csak kevésbé látványos (ám éppen ezért hasznosabb,mert ahelyett,hogy feleslegesen színezgetni próbálná,mint olykor Pogba,intelligens megoldásokat választ,mindig).
De mivel nincs akkora hypja, reklámértéke, ezért kb. fele annyiba kerül,mint Pogba.

A francia árán jöhetne akár Verratti + 1 másik TOP tehetség és bőven pótolva van Pogba,sőt...

Most őszintén,Te nem adnád el Pogbát 100 Millió euróért ? :D

Rivendell 2015.07.02. 14:33:10

@Drughi Di Bianconeri: nana azért az utóbbi 3 év során már ők se adogatnak el,sőt ők konkrétan vesznek top játékosokat...évente 1 azért beugrik náluk.

nem azt írtam,hogy mindig eladunk,de ha valaki nagyon befut azt tuti viszik...Pogba-Vidal/lehet is menni fog/

gazdaságilag az Arsenal még 1 kicsit előttünk,de adott a feladat,mert őket még reális esély van befogni és akár le is hagyni.

Nem 1 szó,de konkrétan harcolni velük nem tudunk,max annyira hogy az árat feljebb verjük.

Rivendell 2015.07.02. 14:34:44

@Drughi Di Bianconeri: Pogba-ért max 1 éve nyáron kezdtek el próbálkozni,mint miként Vidal-ért is,de a sérülése miatt én azért nem vagyok abban biztos,hogy olyan nagy ajánlat érkezett volna érte.Azért nem árt kétkedéssel fogadni a bedobott összegeket.

Rivendell 2015.07.02. 14:36:49

@Drughi Di Bianconeri: most nem azért,de én minden 100m-s hírhez azt írtam,hogy el kell fogadni,sosem írtam olyat hogy ő többet ér,vagy hogy 1talán 100-t érne.
Elhoznám belőle Alla-t-Verratti/Eriksen 1két + 1 jobbost Lichti mellé-elé-mögé,kérdés a vétel után ki mutat jobb formát.

Drughi Di Bianconeri 2015.07.02. 15:42:25

@Rivendell: 1 éve nem adott el az Arsenal fontos játékost. Előtte: RvP, Song, Fabregas, Nasri,Clichy soroljam tovább ? :D

Nálunk a Farsopolit leszámítva,soha nem volt ilyen,hogy valakit azért adtunk el, mert egy nagy hívja.

Nézz kicsit utána, kb. egálba vagyunk az Arsenallal gazdasági mutatókat tekintve, eredmények tekintetében meg nem lehet egy lapon említeni őket velünk (bármennyire is szimpatikus csapat).

Az meg,hogy vásárolnak, qrvára irreleváns,fel se hoztam ezt, tudom h. Sánchez, Özil...Ok,de semmi köze a témához. Ők 1 évvel ezelőttig egy nevelőklub voltak, akiket lerabolt a Barca meg a Premier League igazi nagyágyúi.

Vidalért már az első itt töltött szezonja óta próbálkoznak, ennek is kicsit utána nézhettél volna,mielőtt félinfokat tárgyalsz tényként :)

Pogbaért meg mióta berobbant próbálkoznak a már vele kapcsolatba hozott csapatok,elsősorban a P$G, de OK, talán a Real meg a Barca idén kapcsolódtak be.

Vidal nem megy innen Sehova, kb. az egyetlen légiósunk,aki Hűségesküt tett kb. ,de nem is egyszer.Teli van varrva Juve-s tetoválásokkal. Imád itt lenni, imádja a Csapatot, imádják a szurkolók és szerintem a Csapattársak is. Vezérbika, ilyet pedig Mi nem adunk el, pláne nem nevetséges 30 Misiért.Abban szinte biztos vagyok,hogy Vidalnak esze ágában sincs elmenni innen, önszántából.
HA viszont eladják és a pótlása a patkány tuniszi,akkor 1 évig Marrotázni fogok :D

Pogba-t 100 Millióért kötelező eladni. Ez óriási összeg,még a mai fociban is,amennyit SENKI nem ér.

100 Millióból kijönne: Allan,Darmian,Verratti/Eriksen/Calhanoglu,Ricardo Rodrigez v. egy másik LB. Szóval 4 kiváló,fiatal játékos,a kissé lyukas posztokra.
Nem kérdés,hogy jobban járnánk,mint 1 szem Pogbával.

Persze 100 Millióból lehet venni 20 Padoint is... :D :D
Persze, ha

Apuleius 2015.07.02. 15:49:31

@Drughi Di Bianconeri: "Nálunk a Farsopolit leszámítva,soha nem volt ilyen,hogy valakit azért adtunk el, mert egy nagy hívja."

Zinédine Zidane?

Barolo4 2015.07.02. 15:55:17

@Drughi Di Bianconeri: Azért a tényekhez az is hozzá tartozik, hogy az utóbbi 5 évben nekünk Olaszországon belül gazdaságilag (és máshogy sem) nincs egyetlen vetélytársunk sem (bár nem is szokás nagyon konkurenciától igazolni) és egészen az elmúlt 1-2 évig kevés olyan játékosunk volt, akit meg kellett tartani, mivel a top csapatok azért nem nálunk álltak sorba (Chiellin-Buffon-esetleg Marci voltak a kivételek). De az tény, hogy a Juve hagyományosan jól tartja meg az értékeit. Reméljük ez így is marad. Forza Juventus!

Drughi Di Bianconeri 2015.07.02. 18:56:37

@Apuleius: Ő menni is akart, nagyon. Legalábbis emlékeim szerint :)

@Barolo4:
Ez igaz, a feljutás utáni Secco borzalomban nem sok minőségi játékost tudtunk igazolni. Agnelli - Marrotta érkezése óta sem olyan sztárokat igazoltunk, akikért sorban állnak a többiek, de régebben sem a befutott sztárokat vettük meg, a 2000es elején (amikor ugye tele voltunk Zsetonnal + egy zseniális Moggival) sem , nálunk lettek sztárok. Voltak kivételek, mint pl.: Nedved,akit a fél világ üldözött,vagy az Arsenal (:D) akkori csk-ja, Vieira,de szvsz. nem ez volt a jellemző és most sem ez.

A világ TOP 5 B-T-B középpályásából 2 nálunk játszik, érthető,hogy ácsingóznak értük. Igazából már az 1. itt töltött szezonjuk óta keringenek pletykák,hogy ki is szeretné megvenni.

Én is remélem,hogy nem arról fog szólni innentől a dolog,hogy felépítünk 1-1 tehetséges játékost klasszissá,aztán eladjuk.

Na de Pogbát 100 M-ért szerintem muszáj eladni, mert 3-4 igazán jó játékos is kijön ennyi pénzből.

Rivendell 2015.07.02. 21:22:02

@Drughi Di Bianconeri:szerinted Pogba-Vidal stb nem akarna menni a Barca-Real párosba? ne essünk már hasra önmagunktól. gondolom Zizu az egyetlen aki menni akart... Viera-Inzaghi stb mind ment. Juventus régen is eladott halál lazán kezdő jó játékost,ha korrekt összeg érkezett érte és látták van pótlási lehetőség.

Arsenal

ők nem mi vagyunk,akik ingyen kaptak 1 stadiont...30m-ba vagy mennyibe került nekünk összesen,konkrétan ők kigazdálkodtak 1 nálunk jóval drágább stadiont.Szerinted mi hol lennénk,ha nekünk is önerőből kigazdálkodva kellett volna? még most is max az alapot ásnák.

MDaniel98 2015.07.02. 21:40:50

@Rivendell: A stadion tudtommal 120-ba került.

babo0410 2015.07.03. 00:59:41

@Rivendell: Egyelőre azt nyilatkozzák, hogy maradnának. Sőt, Vidal akár innen vonulna vissza. Ha ők a Real-Barca párosba akarnak menni, akkor ennyi erővel mindenki. Mitől olyan különlegesek, hogy mindenki csak oda vágyik? Semmitől. Szerintem nem egyértelmű, hogy oda akarnak menni. Miért kéne mindenkinek oda vágynia? Mert ők a legfelkapottabb csapatok? Szerintem egy Juventus is tud ugyanolyan vonzó lenni, mint a két spanyol gigász. Ráadásul egyelőre Pogba-t csak Raiola próbálja eladni rekord összegért, az ő elvágyódásáról nem tudni, sőt Allegri az ellenkezőjét erősítette.

venember83 2015.07.03. 07:10:21

@babo0410: "Mitől olyan különlegesek, hogy mindenki csak oda vágyik?"
1.) másik bajnokság, másfajta játék, előfordulhat, hogy ott is kipróbálná magát egy Vidal vagy Pogba kaliberű játékos;
2.) közel százezer férőhelyes stadion;
3.) csillagászati fizetések;
4.) a világ legdrágább (és ezért sokak szemében legjobb) játékosai ellen vagy mellett lehet pályára lépni;
5.) amiért az F1-ben a Ferrari is különleges, sokak számára egyszerűen a Real Madrid vagy a Barcelona a vitathatatlan csúcs.

m.martin91 2015.07.03. 11:31:41

@babo0410: Mindenki a Real-Barca párosba akar menni.

Apuleius 2015.07.03. 11:40:44

@Drughi Di Bianconeri: Egyetértek az előttem szólókkal, amikor egy Real Madridhoz vagy Barcelonához hasonló nagy csapat hívja a játékost, az többnyire menni akar. Ellenpélda nem nagyon jut eszembe, s nem látom, hogy Zidane példája kilógna bármilyen sorból.

Rivendell 2015.07.03. 11:58:05

@Juventus FC 15: a stadion számunkra nem annyiba került,mert 1 francia cég fizette a költségek jelentős hányadát,számunkra úgy olvastam csak 30m körül volt

Rivendell 2015.07.03. 12:02:32

@babo0410: semmit nem lehet fixre tudni,az hogy mi nyilatkoznak kifelé az totál lényegtelen kb.

én utálom a madridot és a jelen barcajat se csípem és nem a bukott döntő miatt,de sajna kénytelen vagyok elfogadni,hogy ezeknek kb bárki igent mondana:(

ammeg a Barca is tipikus divatcsapat....Ronaldinho előtt mennyi szurkolója volt? az én környezetemben 1se....mikor megérkezett a kis vigyori brazil,akkortól kezdett felfelé ívelni a barca,amúgy csak 1 középcsapat voltak europai szinten,hiszen hol volt már a Romario időszak.

Sándor Szalai 2015.07.03. 15:15:23

Mit kell ezen agonizálni! azt gondoljátok, hogy nincs lezongorázva Pogba jövője aki a legnagyobb eszmei értéke a csapatnak! Biztos, hogy távozni fog!!!Mindegy hova,de távozni fog!az a kérdés mikor jelentik be!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása