Dybala: „Torinóban is bizonyítani fogok”

dybala_paulo_golorom.jpgPaulo Dybala vasárnap adott interjújában választ adott arra, miért kívánta elhagyni a Palermo csapatát a Juventus kedvéért, valamint kifejezte abbeli reményét, hogy jövőre Carlos Tévezzel játszhat.

A támadó a Stadio Barbera közönségének vasárnap mondott búcsút, amikor is csapata 3-2-es meccsen vereséget szenvedett a Fiorentina ellen, a huszonegyéves futballista ma pedig már orvosin vesz részt Torinóban.

„A Juventus akart engem a legjobban.” - mondta az argentin csatár a Sky Sport Italia stábjának.

„Komoly erőfeszítéseket tettek az átigazolásom érdekében, és ezért hoztam meg végül ezt a döntést. Egyértelműen megnyerhetem a bajnoki címet Torinóban, mivel győztes csapathoz csatlakozok. Én is mindig azért lépek pályára, hogy győzzek, és sikereket érhetek el velük.

Mindazonáltal lehetetlen lenne mindazt elfelejteni, amit itt Palermóban átéltem az utóbbi három évben. Nagyon boldog voltam az első naptól fogva.

Tisztában vagyok azzal, hogy ahhoz, hogy a Juventusban játszhassak sokkal többet kell nyújtanom, és biztos vagyok benne, hogy még rengeteget fejlődhetek.”

Carlos Tévez a jelek szerint maradni fog az Öreg Hölgynél még a következő szezonban, és figyelmen kívül hagyja a Boca Juniors hívó szavát 2016-ig.

„Remélem, hogy marad, mivel jelentősen megkönnyítené számomra a tanulást és a fejlődést az, ha ő is a csapatban van.”

Paulo Dybala a másodosztályban szereplő Instituto csapatától érkezett 2012 júliusában 12 millió euróért a Palermóhoz, ami óriási összeg volt az akkor még tizenéves játékosért, ám a hírek szerint a Juventus mindent beleszámítva (pénzt, játékosokat és bónuszokat) megközelítőleg negyven millió eurót fizet majd érte Maurizio Zamparini együttesének.

„Amikor Palermóba érkeztem, mindenki azt mondta, hogy túl sokba kerültem, azonban idővel bizonyítottam játéktudásom, és azt, hogy képes vagyok megismételni az argentínai teljesítményem.

Ugyanerre számítok a Juventusnál is, az emberek azt fogják mondani, hogy a klub túl nagy összeget fizetett értem, azonban higgadt fejjel azon leszek, hogy megpróbáljam megtéríteni a klubnak az értem hozott áldozatot.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr427488272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DegerFaCan 2015.05.25. 13:17:17

szia Paulo :)
sokat kell majd ahhoz tenned hogy elhomályosítsd a Juve Paolóját, De Cegliét... :D

Juveboy92 2015.05.25. 13:17:19

korrekt és érett nyilatkozat...jó érzéseim vannak vele kapcsolatban, megfogja hálálni a belé fektetett bizalmat...Morataért is tavaly azt gondoltuk hogy nagy árat fizettünk aztán az elődöntőben meghálálta az árát és reméljük jövőre mégjobb lesz...

ToTTy-Juve 2015.05.25. 20:26:06

Kívánom neki, hogy legyen igaza :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása