A Napoli elleni keret

Serie A logo.jpgA bajnoki cím után szerdán az Olasz Kupát is bezsebelő, gondolatban már a berlini Bajnokok Ligája-döntőre készülő Juventusra egy a zebramezesek számára teljességgel tét nélküli találkozó vár a Napoli ellen.

A Juventus Stadiumba látogató déliek ugyanakkor várhatóan mindent bevetnek majd a győzelem érdekében, hiszen még maradt számukra esély, hogy beérjék a Laziót, amellyel az utolsó fordulóban ki-ki meccset játszhatnak, s ezzel harcban maradjanak a Bajnokok Ligája indulást biztosító harmadik helyért.

A Juventus keretéhez ismét csatlakozhatott a hétközi finálét eltiltás miatt csak a lelátóról figyelő Claudio Marchisio és Álvaro Morata, míg a hosszú kihagyás után visszatérő Rômulót ismét sérülés hátráltatja, Stephan Lichtsteiner pedig sárga lapos eltiltását tölti majd.

A két csapat januári találkozón Pogba találatára még Britos válaszolni tudott, azonban a Juventus Cáceres és Vidal góljaival győzni tudott Nápolyban, s kialakította a 3:1-es végeredményt.

A Juventus 24 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Storari, Rubinho

Védők: Chiellini, Ogbonna, Barzagli, De Ceglie, Bonucci, Evra

Középpályások: Pogba, Pepe, Marchisio, Padoin, Pirlo, Asamoah, Vidal, Sturaro, Pereyra, Marrone

Csatárok: Morata, Tévez, Coman, Llorente, Matri

A 18:00-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport 1 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr847483436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The king of alibis 2015.05.23. 18:27:03

Mekkor gyökér ez a riporter. Állandóan keveri Pogbát meg Comant.

mpite 2015.05.23. 18:27:05

Kajak ez a kommentátor nagyon nincs képben :D

Rikoo 2015.05.23. 18:27:05

Elég rendezetlen a játék meg sok az eladott labda mindkét csapatnál de elég jó meccset játszanak. :)

Trieszt120506 2015.05.23. 18:28:47

Azért amit Benítez csinált ezzel a nápolyi védelemmel, az elképesztő. Egy (olasz szinten) masszív védekezésből eljutottak arra a szintre, hogy csak az nem lő nekik gólt, aki nem is akar.

Rivendell 2015.05.23. 18:31:06

@Milito20: de rég volt már,régi gimis évek
nekem meg 1 Ajax-Juve döntő 95-6

Rivendell 2015.05.23. 18:31:42

@Rivendell: igaz életem első nemzetközi mérkőzése is volt 1ben,előtte csak fradi mérkőzéseket láttam

MeGmOnDtaM 2015.05.23. 18:31:59

Pogba túl sokat fintázik... kevesebb cicoma is elég, betor, rálovi, kész!

danimester1 2015.05.23. 18:32:11

Már sok ebből a színészkedésből vegye elő végre a lapot!Szánalmas egy bagázs!

Milito20 2015.05.23. 18:32:47

@Rivendell: sajnos az nekem kimaradt 2 evesen :D

Rivendell 2015.05.23. 18:32:59

@Milito20: te kis divatszurker...tudtad ki fogja kapni az aranylasztit:D

Milito20 2015.05.23. 18:34:08

@Rivendell: akkor iden Pogba kapna :D

MeGmOnDtaM 2015.05.23. 18:39:12

Van mit még tanulnia Polipnak a Maestrótól :) De legalább nem bombázta bele a sorfalba a szabit! :D

danimester1 2015.05.23. 18:43:48

@MeGmOnDtaM: Részben igazad van és egyetértek,de ez inkább az utolsó hazai bajnokinak a közönségnek szól.Rég láttam a csapatunkat ilyen örömmel lelkesedéssel felszabadultan FOCIZNI.:-)

malloy_ 2015.05.23. 18:46:34

Ez szép volt a kanyartól! +39

venember83 2015.05.23. 18:46:55

Ez a Napoli nemigen akar második lenni, nagyon úgy tűnik. Vagy Beníteznek már a királyi igazolásokon és a madridi baldachinos padon jár az agya.

MeGmOnDtaM 2015.05.23. 18:49:29

Britos arconvágja 1v1-ben Comant, de Coman ellen az ítélet... behalok!

DegerFaCan 2015.05.23. 18:56:43

bazdmeg ez a Morata :D futtában levesz egy félmagas lőtt passzt, hát valamelyik cikknél mondtátok hogy csak futni tud... :D szerintem kis sunyi köcsög úrifijú akit kezdek egyre jobban bírni.
Sok meccs kell még neki, meg egy jó alapozás és világsztárrá nevelhetjük, egy Trezeguet karriert simán kinézek belőle :)

Comannak is többet kellene játékban lennie, mert lábbal veri meg az embereket :)

Sturaro meg kemény egy faszi, tetszik ő is, bár vannak rontásai de tökös gyereknek tűnik :D szóval tetszik tetszik minden :D

venember83 2015.05.23. 19:09:32

Megfogta, de sajnos gyorsabban reagált a déliek. :(

MeGmOnDtaM 2015.05.23. 19:09:54

Gigi kivédi, a lepattanót meg berúgják...

m.martin91 2015.05.23. 19:10:18

A Serie A érdeke, hogy a Napoli még versenyben legyen a BL helyért az utolsó fordulóban, ezért fújták be ezt a tizenegyest.

DegerFaCan 2015.05.23. 19:14:22

ez legyen a legnagyobb öröme ennek az afrikai bu.i fetrengős zsoldos bandának. amióta kizúgtak két meccsen ezek a szerecsétlen fa.zkalapok a kijevtől, azóta már sajnálni se tudom őket. nyomorék banda. sebaj most kapjunk ilyen tiziket mint sorsdöntő meccseken :) fel a fejjel, mi telibesza.juk őket, remélem nem indulnak el a blben...

danimester1 2015.05.23. 19:25:10

Tevez kaphatna egy negyed órát már csak a gólkirály cím miatt(is).

danimester1 2015.05.23. 19:26:45

Jön ez a pöööccssfejűűűűűűű...

venember83 2015.05.23. 19:28:45

Szép volt, a lövés és a védés is. Buffon remélhetőleg csúcsformában fog játszani legalább június hatodika éjfélig. :)

DegerFaCan 2015.05.23. 19:29:27

ezek csak mákkal tudnak gólt lőni mi? :D elképesztően erőtlen a Nápoly, csak valahogy lesz valami mindig náluk :D remélem marad nekik az EL

danimester1 2015.05.23. 19:35:59

Sturaro MIIIGÓÓÓÓÓÓÓLLL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

venember83 2015.05.23. 19:36:17

Végre Storari is gólt rúgott, ideje volt! Gyönyörű megoldás egy kapustól.

MeGmOnDtaM 2015.05.23. 19:36:54

Micsoda gól STURARO!

danimester1 2015.05.23. 19:37:20

Pepe ma golfozni fog!!!!

Tony. 2015.05.23. 19:39:07

Sturaro élete megmozdulása! :D

KysBé 2015.05.23. 19:42:52

Sturaro, ha így folytatja jobb lesz, mit Padoin...

Forza Juve 2015.05.23. 19:42:55

Fekszik egy Napoli játékos na es menjen tovább a játék, ha nálunk mehet? Érdekes a bíró

MeGmOnDtaM 2015.05.23. 19:43:45

Coman nem szépen törlesztett, de a bíró egy paraszt!

Forza Juve 2015.05.23. 19:44:12

Hogy lesz ez x?:) kedves szövetség?

DegerFaCan 2015.05.23. 19:44:22

beszarok Coman gyorsaságán :D :D

Forza Juve 2015.05.23. 19:45:09

Ogbonna nagy, erős, de hogy mindig rossz helyre pattan róla a labda:(

DegerFaCan 2015.05.23. 19:49:00

kösz a tizit spori... istenem... az a szaros kéz meg ez...

DegerFaCan 2015.05.23. 19:49:33

jézusmária... ki ez a bíró fa.zom

szeszterciusz 2015.05.23. 19:50:32

Hát ezt a Baumstarkot is megutáltam ! ez egy marha .

DegerFaCan 2015.05.23. 19:50:34

utálom ezeket a nápolyi bevándorlókat... tiszta szívből

Szbence 2015.05.23. 19:51:08

Az új Zidane :D :D

juve28adam 2015.05.23. 19:51:18

rohadt mocskos parasztja

Milito20 2015.05.23. 19:51:38

Na sz afrikaik , sz*rhazi paraszt suttyok. Fuuuh de felmergeltek!!

MeGmOnDtaM 2015.05.23. 19:52:11

Nah, csak kiállított egy nápolyi parasztot :D

danimester1 2015.05.23. 19:53:19

Hol a golfos gólöröm!??!!?!?!??Összeakad a bajszunk!!!:-)

Tony. 2015.05.23. 19:53:33

Ez hülye ez a bíró? Ezért miért adott 11-est? :D Beszarok.

Trieszt120506 2015.05.23. 19:53:56

ÖÖööö ez mitől volt 11-es? A pirosat értem, még a sárgát is. De a büntetőt nem.

danimester1 2015.05.23. 19:54:41

@Trieszt120506: a f@&fej lefejelte Morata-t!!!!!

Gabuero9 2015.05.23. 19:56:43

na kur va anyjat!!!

de ez mito lvolt bunteto ? vegulis ki nem szrja le?D:D:D

Tony. 2015.05.23. 19:57:21

@Trieszt120506: Elvesztette a fonalat szerintem. Óriási hiba. Még jó hogy nem számított.

danimester1 2015.05.23. 19:57:37

@Gabuero9: A 16-oson belül volt és szándékosan csinálta az a tahóóó.

Trieszt120506 2015.05.23. 19:57:56

@danimester1: végül is a szabálykönyv szerint. Szerencsétlen Britos legalább megvárhatta volna, amíg kiér a boxból! :D

Szbence 2015.05.23. 19:58:56

Egy biztos, álmomban sem gondoltam volna hogy ilyen szezont futunk.

Tony. 2015.05.23. 19:59:18

A szabálykönyv szerint ez egy játékon kívüli durvaság, amire a világon sehol nem adtak még büntetőt.

Trieszt120506 2015.05.23. 20:04:14

@Tony.: a labda a klasszikus jelentése szerint a kifejezésnek, játékban volt. Amúgy elméletileg Morata sárgát kapott, és az ő szabálytalansága megelőzte az agyhalottét, szóval ez a 11-es továbbra is érthetetlen.

hurbiny3k 2015.05.23. 20:04:25

@Tony.: Eszébe jutott, hogy már tartozik Morata-nak egy 11essel.. :)

danimester1 2015.05.23. 20:05:36

Utólag remélem kap vagy 10 meccset az a gyökér!

Juveboy92 2015.05.23. 20:06:47

gyerekek azt meséljétek már el nekem ha ez nem tizenegyes... a 16 oson belül egy szabálytalanságért pirosat kap Britos mi kellett volna következzen kirugás? :DDDDDD

malloy_ 2015.05.23. 20:10:20

Melyik linken lehet nézni a díjátadást? Az enyém elszállt...

szeszterciusz 2015.05.23. 20:10:29

jó meccs volt amúgy !

Tony. 2015.05.23. 20:12:08

@Trieszt120506: Olyan értelmezés nincs amely szerint ez 11-es lett volna. Banti lányos zavara volt az értelmezés.
Én 20 év alatt még nem láttam ilyet, és ha ez egy éles meccs, akkor nagyon komoly visszhangja lenne.

De végülis mind1, csak nagyon durva.

Trieszt120506 2015.05.23. 20:12:19

@Juveboy92: közvetett szabadrúgás? - durvaságért az jár. Másrészt Morata húzta ki a gyufát, amit észre is vett az alapvonali asszisztens, így ő is megkapta a sárgáját. Magyarán Napoli szabadrúgás lett volna a helyes ítélet a lapok kiosztása után.

No mindegy, úgysem számít semmit.

mpite 2015.05.23. 20:13:44

Ez mi kép volt :D Licht Padoin Marci

Milito20 2015.05.23. 20:13:45

Marchisio +Padoin :D :D

Tony. 2015.05.23. 20:15:51

Valaki tudna dobni egy linket?

Trieszt120506 2015.05.23. 20:17:00

@Tony.: sopcast: Channel - 143160

Milito20 2015.05.23. 20:17:20

@Trieszt120506: Hat eleg erdekes egy kep volt :D

Tony. 2015.05.23. 20:20:04

@Trieszt120506: Mármint olyan kellene ami nem az :)

Alex8610 2015.05.23. 20:20:39

Allegri mi tapsot dog kapni:)

DegerFaCan 2015.05.23. 20:22:04

jaj olyan szép ez :) remélem nézitek, mintha megint ottlennék :)

Trieszt120506 2015.05.23. 20:23:29

@Tony.: sajnos olyanom nincs, mindet kikapcsolták.

DegerFaCan 2015.05.23. 20:24:30

jaj én úgy szeretem mindet :))

Alex8610 2015.05.23. 20:35:08

Nagy taps a mesternek!!

szeszterciusz 2015.05.23. 20:37:38

Hát ezt megkönnyeztem ! :D

danimester1 2015.05.23. 20:37:45

SZÉP VOLT FIÚK!!!!!!!

Rivendell 2015.05.23. 20:37:52

nagyon meglepődnék ha 1 év múlva nem mi vennénk át ismét a trófeát,ekkora előnyt leadni lehetetlen:D

Rivendell 2015.05.23. 20:39:40

nálam Evra volt a mercato igazolása,amit ő össze nem dolgozott és amilyen stabilan.

ha ezek a srácok behúzzák a BL-t az bitang nagy lesz kimondottan sztárok nélkül,asszem a keret összes idősebb tagja vissza is akar majd vonulni :D

Juveboy92 2015.05.23. 20:46:41

amúgy csodálkozom hogy a kommentátor minden egyes pletykát benyögött a meccsen...
Pirlo még nem biztos hogy távozik... a Vidalos eligazolás meg az év vicce volt :)

Juvegaspy 2015.05.23. 20:54:59

Rz mar egy ilyen szezon.
Kivancsi leszek a Barca ellen. 2plolyan csapat csap ossze iden aki akkor is nyer ha nem akar :)

Rivendell 2015.05.23. 21:01:15

@Juvegaspy: naaa most is ikszeltek....mi nyertünk:D

szerencsére tökéletesre sikeredett a felkészülés,győzelmek a real kiverése után ...maximális önbizalom

Forza Juve 2015.05.23. 21:12:38

Azért most így végignézve eddig tündérmese a szezon. Kb közepes játékosok vagy meg gyengébbek vannak a padon. Imádom őket, nem tarol van szó, de Romulo, Padoin( most ezert kapok), ogbonna, Matri, marrone potolando. Van meg hova fejlődni, pláne,h Gigi, Pirlo, Barza kifelé megy ebből a karrierbol. Szép volt minden, megkonnyeztem a díjatadot, így tovább, most léphetünk a vilagelitbe

hurbiny3k 2015.05.23. 21:55:57

@Forza Juve: Bmeg, 2 percig gondolkodtam, ki lehet Potolando.. :D

DegerFaCan 2015.05.23. 22:15:25

@hurbiny3k: én is bazzeg :D Simone Potolando mondjuk:D

DegerFaCan 2015.05.23. 22:18:27

egyébiránt azt szeretem ennyire ebbe a Juvéba hogy mindenki egy szerethető figura :)

én mindenkire tudnék mondani legalább 3 jó mondatot hogy miért kedveljük ennyire, szinte nincs is semleges számomra :) legyen szerencsemalac Padoin, hangulatfelelős-Pepe, világ legjobb pótkapusa Storari stb :) büszke vagyok mindenkire, és olyan boldog vagyok velük (sőt még boldogabb a mélyrepülés utáni visszakapaszkodásból kifolyólag) mint a 2000-es évek közepén :))

Forza Juve 2015.05.23. 23:17:04

@hurbiny3k: @DegerFaCan: :) na de uraim:) bocsi így másolta be az iPad. Pótolandó:)

niccolo 2015.05.23. 23:17:19

@DegerFaCan: +1! Igazi Juvés vagy,lehet így is.Nem kell folyton szidni,gyalázni valakit,ahogy néhányan teszik!FORZA JUVENTUS!

Milito20 2015.05.23. 23:23:59

@DegerFaCan: Ezzel igy vagyok enis , sot Padoin az en meglatasom szerint iden sokat javult , mar nem kapok idegbajt ha meglattom a palyan, nem egy klasszis de szivbol jatszik es mar nem hibazik annyit mint regen :)

DegerFaCan 2015.05.24. 00:01:35

@Milito20: tökéletes alibifocista a jó értelemben, szorgos vízhordó lett aki lehozza a posztját legyen az bármelyik, egyszerű vsszapasszok stb :) nekem tökéletes ő is :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása