Marotta: "A Juventusnak szerencsére lesz szüksége az elődöntőben"

marotta_beppe.jpgA legrangosabb európai kupasorozat elődöntőjébe jutó Juventus a mai sorsolás után azt is megtudja majd, hogy melyik csapat vár rá a következő körben. Könnyű ellenfél már nincsen, hiszen az ellenlábas Európa legjobb három csapata közül kerül majd ki.

A Juventus igazgatója, Giuseppe Marotta, aki tegnap írt alá új, 2018-ig érvényes szerződést a torinói klubbal, úgy véli, hogy a Bajnokok Ligája elődöntőjében némi szerencsére is szükség lesz, ha a zebramezesek be kívánják verekedni magukat a berlini döntőbe.

"Három nagyágyú van ott velünk, de a legjobbunkat nyújtjuk majd, tudatában annak a ténynek, hogy más technikai és pénzügyi szinten állnak." - nyilatkozta Marotta a Sky Sport Italiának.

"Ebben a tekintetben mi vagyunk a negyedik számú esélyesek, de sohasem tudhatjuk. A scudettót és az Olasz Kupát kell az igazi célpontjainknak tekintenünk. 

A Bajnokok Ligáját illetően reálisnak kell lennünk, s fel kell ismernünk, hogy eltérő minőségek vannak versenyben, de egy kis szerencsével ki tudja."

A Juventus szurkolóit talán legnagyobb izgalomban tartó kérdés, hogy Paul Pogba vajon visszatérhet-e a két hét múlva esedékes első összecsapásra.

"Az orvosok azt mondják, hogy nagyjából három hét múlva készen áll majd, azonban fiatal, s talán még gyorsabban felépül, mint más játékosok." - számolt be a francia középpályás állapotáról Marotta.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr857393916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2015.04.24. 11:58:52

A szerencsével eddig se álltunk hadilábon! Így mindegy kit kapunk, egy "kamu" büntetővel bárkit kiverhetünk! :)

Rivendell 2015.04.24. 12:27:00

szerintem ha nyernénk 1 góllal otthon,akkor a margitot +foghatjuk a védekezésünkkel,csak kell hozzá Pogba,mert sokat futó védő munka lenne

RuidaRobert 2015.04.24. 12:40:33

@Rivendell: Pogba a visszavágóra épül fel.

Devilke Balla 2015.04.24. 19:43:31

megmondja a tutit... csak egy kis szerencse kell,nem is nagy :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása