Az FC Barcelona hazacsábítaná Llorentét

llorente_fernando_golorom_2.jpgA spanyol sajtó értesülései szerint az FC Barcelona komolyan érdeklődik a Juventus támadója, Fernando Llorente iránt. A katalánok szeretnék tovább színezni taktikai repertoárjukat, s egy Llorentéhez hasonló, magas csatárral erősítenék keretüket, aki képes lehet feltörni a betömörülő védelmeket.

Az FC Barcelona új sportigazgatója, Ariedo Braida jó kapcsolatokat ápol a torinóiakkal, az elmúlt hónapokban Paul Pogba ügyében is felvette már a kapcsolatot, s a közeljövőben bejelentkezhet az Athletic Bilbao egykori játékosáért is.

Llorente, aki kiváló barátságban van a katalán csapat számos játékosával, az egyre jobb formába lendülő Álvaro Morata remeklése nyomán a kispadra szorult a Juventusnál, így előfordulhat, hogy szívesen visszatérne hazájába.

A spanyol játékos alighanem szeretne több és rendszeresebb játéklehetőséghez jutni, így komolyan fontolóra veheti a pletykák szerint a Valencia és a Tottenham Hotspur által kínált menekülő útvonalak egyikét, hiszen ez a két klub is élénken érdeklődik Llorente iránt, s 12 millió eurót sem sajnálnának fizetni tulajdonjogáért.

Amennyiben Llorente végül a maradás mellett döntene, vagy választása másik csapatra esne, az FC Barcelona a Manchester City bosnyák támadójában, Edin Džekóban találhat megfelelő alternatívát.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr57319466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.martin91 2015.03.30. 12:28:47

Apuleius, gondolom te magad is röhögtél, miközben megírtad ezt a cikket. Mert én most röhögök.

Egyébként Llorente számára a megoldás egy angol csapat. Egy angol középcsapat vagy egy élmezőny mögötti csapat. Ők ki tudják fizetni a játékos vételárát, fizetést is tudnak neki adni, és a játéka bizonyos esetekben passzolhatna is az angol klub játékához. Attól függ persze, melyikhez menne.

Hoods. 2015.03.30. 12:36:41

Biztos a Barcanak Lorira van szuksege.Vegulis fenyevekkel jobb a Messi,Neymar,Suarez trional. lol

@m.martin91: +1

Apuleius 2015.03.30. 12:37:32

@m.martin91: Éppen egy elég kényes ügyet kellett elsimítanom fordítás közben (marha kellemes így indítani a hetet), s gondoltam közben némi mosolyt csalok a saját és a Kedves Olvasók arcára :-)

A Barcelona nyilván egy béna vicc, de a Tottenham és a Valencia akár realitás is lehet, habár nem hiszem, hogy bárki 12 milliót fizethet érte.

Lord Viktor 2015.03.30. 12:50:19

Valószínű, hogy pont Llorrente kellene nekik... :))
Moratát még hihetőnek tartanám.

RuidaRobert 2015.03.30. 12:56:40

Nyilván nem a Barca fogja elvinni, de egy 10 millió körül hátha sikerül valakinek eladni. Zaza árát majdnem fedezné is, ha Marotta szeretné kipróbálni Torinóban.

Gannicuss 2015.03.30. 13:03:46

Messi csere, plussz a Neymar Suerez duóból választhatunk. Kérdéses melyik értékesebb, de Neymart választanánk, mert Suarez megenné Chiellinit az -25 milla.

Barolo 2015.03.30. 13:08:12

Egyet értek az előttem írókkal... ennek az esélye kb. 0%... (Barca egyáltalán igazolhat jelenleg?), az angol vagy spanyol középcsapat inkább realitás és 10m euro még akkor is oké lehet (még is csak vb és eb győztesről beszélünk), ha jelenleg rossz formában is van. Persze ha véletlenül még is keresi a Barca akkor azonnal el kell engedni, mert azért az neki is nagy dolog lenne spanyolként még néhány évet ott lehúzni (elsősorban a kispadon nyilván). Forza Juventus!

m.martin91 2015.03.30. 13:21:29

@Barolo: Ha véletlenül tényleg érdekli a Barcelonát, akkor már azért is el kell nekik adni, hogy gyengítsük őket.

MDaniel98 2015.03.30. 13:40:08

Poénos kis cikk, nem mondom, Apuleiusnak köszönjük, tényleg feldobta a napomat. Viccet félretéve, Llorente jelenlegi formáját nézve, ha bármelyik csapat, legyen ez a Barcelona, a Tottenham a Valencia, vagy éppen a Videoton, 12 milliót akar fizetni érte, akkor nagyon gyorsan el kell adni nekik, nehogy esélyük legyen meggondolni magukat.

Apuleius 2015.03.30. 14:06:13

Hálátlan kutyák vagytok, meg sem érdemlitek a tréfás bejegyzéseket! :-D

FCB551 2015.03.30. 14:35:35

180 Milliót kaptok Llorente-Padoin páros ért . Llorente 10 millió Padoin 170 millió

Il Principino 2015.03.30. 14:57:46

Végül is ingyen jött a pali,10-et mindenképp ér még sztem!

Hoods. 2015.03.30. 16:23:17

@kg19850508: Ha kapunk erte 2 zsak szotyit, mar tapsolnunk kell oromunkben.

Viccet felre teve ha barki adna erte valamennyi penzt azonnal el kell adni. Felek tole, hogy senkinek nem kell 4,5 millios fizetessel egy ilyen jatekos.

FCB551 2015.03.30. 16:49:33

Pedro távozni akkar. Érdeklődőkben nincs hiány Angliából a Liverpool és az Arsenal jelezte tárgyalnának vele, míg Olaszországból a Juventus vetett rá szemet. Mindhárom csapat számára jelzésértékű lehet, hogy csak akkor vihetik, ha 20 millió eurot leraknak érte az asztalra.

Hoods. 2015.03.30. 17:02:53

@FCB551: Hat joval elobb hoztam volna 20ert Pedrot mint Moratat.

DegerFaCan 2015.03.30. 17:45:02

A Barca nyárra le van szedálva nem-e??

m.martin91 2015.03.30. 17:59:05

@FCB551: Az lesz a legnagyobb barom, aki megveszi tőletek Pedro-t. A Juventus-t szerencsére ez a veszély nem fenyegeti, de remélem az Arsenal-nak is több esze lesz. Menjen a Liverpoolba, oda való. A vicc az, hogy ha hosszabb távú szerződése lenne, akkor 30-35, vagy Isten tudja, talán még 40 millió is lehetne az ára. A Barcelonától és a Real Madrid-tól peremembert is csak csillagászati összegekért lehet mozdítani, kíváncsi lesze, melyik szerencsétlen angolt basszátok át.

ToTTy-Juve 2015.03.30. 18:39:35

Ez hétfőre tökéletes volt! @Apuleius:

danimester1 2015.03.30. 23:01:39

Még nincs április 1. várhattatok volna még picit.:-)

babo0410 2015.03.30. 23:12:45

@Hoods.: Csak annyit az egész hírhez, hogy a Barca azért keres centert, mert vannak bizonyos csapatok, akik ellen nem működik a jelenlegi játékuk, mert kicsit olaszosabb bunkerfocit játszanak, és olyankor jól jönne egy ilyen center, aki meg tudja tartani a felívelt lasztikat, és az leosztani, vagy a szélről 16-osra beívelt labdákat bevágni, befejelni. Llorentét a Barca Suárez cseréjének akarja leigazolni, ha ő elfogadja, hogy csak csereként számolnak vele.

Il Principino 2015.03.31. 05:22:57

@Hoods.: Ha Matriért kaptunk 12-t,akkor Lóri is ér annyit:)

Cannavaro 2015.03.31. 08:15:39

@babo0410: Ott van Messi, Neymar, Suárez, és Llorrente az akinek meg kell tartania a labdát?? :D :D érdekes... A befejezés is látjuk mostanság, hogy megy neki fejjel is...

Egyébként csak nekem jutott eszembe, hogy most kifizetne a Barca, egy illreális összeget Lóri-ért, és nagyon jóban leszünk, amikor Pogba egyszer csak úgy dönt, menni kéne Európába??? :O Tudom össze esküvés elmélet... de hát láttunk már karón varjút..

danimester1 2015.03.31. 08:30:44

@juve1986: Volt már róla szó,hogy érdeklődött a Barca utána,de csak '16-ban lehetne esedékes.

FCB551 2015.03.31. 09:13:00

Katalán lap szerint a Barcelona mindenképpen szeretné megszerezni Paul Pogbát a Juventus csapatától.

Cannavaro 2015.03.31. 09:33:44

@danimester1: Az mindegy mikor, de sztem ebben lehet realitás, hogy ezzel készítik elő a terepet!! Most nyáron még úgysem hiszem, hogy elmegy Pogba!! Még egy évig szerintem itt lesz!! Viszont most elkezdhetik a haverkodást, akár ilyen formában, egy másik játékos után érdeklődve...

Cannavaro 2015.03.31. 09:35:50

@FCB551: Szerintem Pogba-t, minden őt meg fizetni képes csapat akarja majd, a következő néhány mercato-ban!! Amíg el nem kel, addig aki meg tudja fizetni dobálja majd az ajánlatokat, ha nem esik vissza a fejlődése, játéka!!

Devilke Balla 2015.03.31. 13:36:36

@juve1986: "Viszont most elkezdhetik a haverkodást, akár ilyen formában, egy másik játékos után érdeklődve"

az ilyen fajta haverkodást ennyi erovel ott kellett volna elkezdeni hogy odaadják Sanchezt mondjuk egy 25ért..

Cannavaro 2015.04.01. 00:20:33

@Devilke Balla: Akkor még nem volt Pogba ilyen kelendő!!! Most van okuk a haverkodásra, akkor nem volt... Mellesleg 25 millát sem adtunk volna Sanchez ért...

Drughi Di Bianconeri 2015.04.01. 08:33:53

Bár nem ma tetted közzé (április 1.) ezt a gyöngyszemet,azért jót röhögtem rajta :D
Egy baszk katalóniában ?
Ráadásul egy félkezű(vagy inkább lábú) óriás a törpék közt ?
Bójacenter (abból sem az ügyesebb fajta) a gyiki-gyaka országában ?
:D :D
Szóra sem érdemes.

Azonban a Tott'nham - Valencia vonal reális lehet,ilyen szintű csapatokba bőven beférne, és még ki is tudnák fizetni. 12 M-ért el is kell engedni, azzal együtt is,hogy annyiból nem nagyon találni csatárt, még padra sem.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása