Marotta az átigazolási pletykákról és a Juventus kincseiről

marotta_beppe_mikrofonnal.jpgA Juventus sportigazgatója, Beppe Marotta a naponta reflektorfénybe kerülő Paul Pogbáról, a Juventus lehetséges célpontjairól, valamint a jelenlegi keret legnagyobb értékeiről beszélt.

"Pogba értékét a vevők határozzák meg." - nyilatkozta Marotta a La Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozat során. "Ha vannak vevők, akkor aukció lesz. Amennyiben az érdeklődésük komoly, úgy az ár is tekintélyessé válhat.

Ugyanakkor még nem bocsátkoztunk tárgyalásokat, s nem is áll szándékunkban senkivel sem. Az igaz, hogy folyamatosan emelnünk kell a minőséget minden évben. Pogba az egyik legmagasabban jegyzett játékosunk minőség tekintetében.

Minél erősebb lesz a csapat, annál elégedettebbek leszünk, s azt akarjuk, hogy a csapatunk még erősebb legyen. Minden tekintetben összhangba kell hozni a pénzügyi és a sportszakmai szempontokat. Mindeddig nem fontolgattuk a lehetőséget, nem kaptunk és nem is kerestünk ajánlatot.

Pogba egy a legmagasabb kategóriába tartozó játékos, akit a legnagyobb klubok szeretnének leigazolni, azonban elégedettek vagyunk a jelenlegi helyzettel, s nem kell mindenáron pénzzé tennünk. Inkább arra kell törekednünk, hogy fejlődjön a teljesítményünk. Nem keresünk vevőket."

A beszélgetés során szó esett a Juventusszal többszörösen hírbe hozott játékosokról: Edinson Cavaniról és Marco Verrattiról is.

"A Paris Saint-Germain játékosa, Edinson Cavani? Kitűnő játékos, aki a Napolitól igazolt oda, elképesztő összegért. Egyértelmű, hogy számos csapat szeretné megszerezni. A Juventus örülne egy ilyen átigazolásnak, azonban jelenleg ez nem több fantáziálásnál.

Nagy büszkeséget jelentene Verrattit visszahozni Olaszországba. Őszintén szólva beszéltünk vele és tárgyaltunk a Pescarával, azonban nyilvánvalóan nem vagyunk olyan helyzetben, hogy minden egyes játékos ügyében tárgyaljunk. Abban az esetben döntést hoztunk, s inkább Pogbát választottuk. Ha lehetőségünk volna rá, persze mindannyiukat leigazolnánk."

A nyár nagy érkezője a régi formáját kereső kolumbiai támadó, Radamel Falcao lehetett volna, aki végül a Manchester United csapatánál kötött ki.

"Egy bizonyos pillanatban hihetetlenül közel volt hozzánk, azonban a dolgok megváltoztak, s egy másik forgatókönyv szerint alakultak. Falcao egy top játékos, akinek természetesen nagyon magas a piaci értéke és vaskos a fizetése. Ő egy remek játékos.

Ma még korai volna arról beszélni, hogy miként alakul a csapatunk a jövőben, azonban számos lehetőséget fontolóra veszünk."

A beszélgetés végén szó esett néhány már a Juventus alkalmazásában álló játékosról is.

"Kiváló a kapcsolatunk Tévezzel, aki már az első napon beilleszkedett, nem csupán a formációba, de a Juventus mentalitását illetően is. Magává tette a történelmünket, a presztízsünket, a trófeáinkat, amelyeket a Scudetto azonnali elhódításával meg akartunk újítani vele a Juventusnál.

Ez sikerült, s Tévez egy fantasztikus profi, akivel ugyanolyan megállapodásunk van, mint Buffonnal. Mikor szeretné befejezni a Juventusnál, mindent megteszünk majd, hogy elfogadjuk a kívánságát. Azonban jelen pillanatban ez a helyzet nem áll fönn, s minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy olyan sokáig itt tartsuk, ameddig csak lehetséges.

Ami Buffont illeti, Leali az egyetlen név, amelyet mondhatok azzal kapcsolatosan, hogy egy nap majd az örökébe lépjen. Buffon még jó pár évig be tudja tölteni ezt a pozíciót. Egészen addig, amíg játszani akar, játszani is fog.

Az olyan játékosok, mint Buffon, Marchisio vagy Chielllini már bizonyították lojalitásukat és idetartozásukat, ők a Juventus igazi kincsei az olasz játékosokkal együtt."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr407226975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2015.02.28. 15:20:17

Buffon méltatása, majd Marchisio és Chiellini említése nyomán azért valakinek a hiánya a felsorolásból fenemód csípi a szemem.

PS. Nem Simone Padoin az!!!

peti78 2015.02.28. 16:19:23

sok neked ez a meló beppe

DegerFaCan 2015.02.28. 17:37:30

Pirlo? lehet ő más kategória :D

danimester1 2015.02.28. 17:52:17

Megint egy semmitmondó nyilatkozat tőle.Az egyik pillanatban nem mindenáron eladó,megtartjuk,nem keresünk vevőt.A következőben meg "sportszakmai szempont".Természetes hogy nem teregetheti ki a "lapjait",de bosszantó hogy egyik szavát üti a másikkal.Nekem nyilvánvaló az említett "sportszakmai szempont" és a "nem keresünk vevőket" kijelentésekkel a nyári értékesítése.(Raiola keresi) Az meg egyszerűen nevetséges,hogy Pogba miatt nem igazolták le Verattit,mert nem volt olyan drága,hogy ne fért volna bele 12M cirka 3-4 részletre,mert mi így igazolunk,Paul meg ingyé' volt.Sajnálom hogy Perin vagy Scuffet nincs számításba,mert Leali egy közepes kapus a korától függetlenül,a fent említett kettőből klasszis lesz.Beppe meg a fantáziálás ez jó!Falcao szintén,mert tudjuk hogy "vaskos a fizetése",így gyakorlatilag esélytelen,mert nem fog idejönni 4-ed fizuért,ráadásul ő már nem a régi önmaga és már 30 lesz.Szerintem itt minőségről maximum mi szurkolók "fantáziálunk".

venember83 2015.02.28. 18:31:54

@danimester1: mindegy, mit mond Marotta, Verratti azért nem lett Juve játékos, mert a PSG pénzével nem kelhetett versenyre a Juve. Ezt a Pescara akkori edzője megerősítette. Ők is szívesebben adták volna tovább a Juventusnak, de a pénz az pénz.

A hiányzó ember Alex. Buffon védhet, ameddig csak akar, biztosított a helye, Marchisio meg Chiellini a Juventushoz tartozik, mert lojálisak voltak usw. Bezzeg Alexet el kellett zavarni annak ellenére, hogy tűrte a padozást is, és amikor kellett gólokkal segítette így is a csapatot. Ezt nem tudom megbocsájtani a vezetőségnek. Ha el is engedik, egyáltalán nem így kellett volna.

Apuleius 2015.02.28. 18:34:22

@venember83: Alex neve mellé nyugodtan odatehetjük Trezeguet-ét is (persze tudom, a hivatalos verzió szerint majd megveszett, hogy a Hércules Alicantéhoz igazoljon).

MarekCsont 2015.02.28. 18:36:37

@venember83: Szerintem Pepére gondolsz megható, hogy letette a kokót hogy néha játszhasson :D 2 év után :D

GabeTR 2015.02.28. 18:46:19

"Ha vannak vevők, akkor aukció lesz"
Mi van? Ez csak nekem csípi a szemem? Remélem ez csak fordítási hiba. Bocs Apuleius!
Nem egy festményről van szó, ember!

Apuleius 2015.02.28. 18:50:26

@GabeTR: Az aukció szót nem csak műtárgyak esetére használják. A szó jelentése: meszotar.hu/keres-aukci%C3%B3

Apuleius 2015.02.28. 18:52:16

@GabeTR: Hozzáteszem, Beppe kifejezetten ezt a szót használja (legalábbis az angol változatban), így ez aligha fordítási kérdés.

babo0410 2015.02.28. 19:49:08

@venember83: Egyrész Del Pierot senki nem zavarta el, másrészt meg amennyire én tudom (én is csak pletykákra, sajtóhírekre tudok hivatkozni), nem igazán tetszett neki, hogy Conte nem szánt neki sok szerepet. Alex a legnagyobb, örök legenda, meg minden Juventino kedvence, de ettől még nem kell túlmisztifikálni a történteket. Conte nem számolt vele, ő nem akart padozni, így nem kapott új szerződést. Ennyi történt, nem több. Korábban nyilatkozta Alex, hogy külföldön is szívesen kipróbálná magát.
@Apuleius: Nem tudom mennyire rémlik neked, de abban a szezonban, mikor távozott, szinte minden héten teljesen mást nyilatkozott Trez. Egyszer maradni akar, egyszer meg menni. Így nem mondhatjuk, hogy el lett zavarva. Nem kell mindenért a vezetőséget hibáztatni.

Szerény véleményem az, hogy semmi gond nem volt ezzel a nyilatkozattal. A mondandója legeleje is teljesen érthető. Nyáron biztos egymást fogják érni az ajánlatok Pogba-ért. Nagy valószínűséggel egymásra fognak licitálni a csapatok. Ettől függetlenül nekünk nem kell mindenáron eladni. És inkább örüljünk, hogy kimondta, hogy nem akarjuk eladni.

ToTTy-Juve 2015.02.28. 20:03:35

@venember83: én meg már azt hittem DeCeglie-re gondolsz :D
De teljesen igazad van, azt én sem tudom azóta megemészteni. Számtalanszor megnéztem már azt a videót az elköszönéséről és tökéletesen látszik, hogy nem köszön oda a tribünnek, ahol Agnelliék ültek, de még csak Contéra sem néz rá, nem pacsizik csak a közönséggel. Ráadásul 2 év alatt egyszer nem írtak arról lapok, hogy ellátogatott volna a stadionba/klubba, pedig elvileg Angellivel jó haverok voltak. És akkor ott van, hogy utolsó éven 1,5 millát kapott, csak hogy maradhasson. Az a következő szezonban sem vágta volna földhöz a klubbot.... na de ugyanezt megcsinálta a Margit is Raullal, viszont ellenpélda a MU és Scholes vagy Giggs, Bayern Khan stb.

danimester1 2015.02.28. 20:04:16

@babo0410: "És inkább örüljünk, hogy kimondta, hogy nem akarjuk eladni." Erre azért ne fogadj,mert egy 100M-s ajánlatra nem lehet nemet mondani és ha jobban belegondolunk ekkora összeget közelről sem ér bármennyire szimpatikus is.Ismerve a vezetőség zsugoriságát el fogják adni ha ilyen ajánlat érkezik,őszintén hülyék lennének nemet mondani.

danimester1 2015.02.28. 20:09:23

@venember83: Ezt el tudom fogadni,de azt nem amikor ott van a lehetőség és nem élnek vele.Megvárják míg mások is beszállnak a versenybe,több esetben is megtörtént.Nem utolsó sorban megértem Verattit is,mert itt lehet nem kapott lehetőséget.(pl. Coman.)Sajnálatos ami és ahogyan az ikonjainkkal történt és valóban nehéz ezt a gombóc lenyelni.

Apuleius 2015.02.28. 20:23:37

@babo0410: Én abszolúte nem így emlékszem Trez távozására (a nyilatkozataira sem), s ugyan nem vagyok bennfentes a Juventus székházában, de nekem nagyon az jött le a történetből, hogy a klub nem számolt már vele, ezért választott egy számára kellemes opciót. Én személy szerint azt gondolom, hogy egy klubnak jobban meg kell becsülnie leghűségesebb és legnagyobb bajnokait. Ezzel nem kell mindenkinek egyetértenie, de az én ízlésvilágomhoz ez állna közel.

"Nem kell mindenért a vezetőséget hibáztatni. " Ne haragudj, de olyan rohadt unalmas az állandó általánosításod. Ez a történet nem arról szól, hogy vagy Te, s mindenki más egy homogén tömeget alkot. Attól, hogy van sok ember, s közülük néha az eszmecserék során sokszor hibáztatják ezért vagy azért a vezetőséget, szó nincs arról, hogy állandóan mindenki a szegény vezetőséget kritizálná. Azt gondolom, hogy kifejezetten nem tartozom azok közé, akik állandóan a negatívumokat keresik a Juve vezetésének ténykedésében, de engedtessék meg, hogy ha egy-egy ügyben mégsem szimpatikus a döntésük, a választásuk, vagy az, ahogy mondjuk Del Pierót vagy Trezt kezelték, leírhassam a véleményem anélkül, hogy jössz ezzel a "jaj, megint jönnek a károgók és fikázók" kesergéssel.

GabeTR 2015.02.28. 20:39:42

@Apuleius: Bocs, nem állt szándékomban a hozzáértésedet kétségbe vonni, csak egy szófordulat volt. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ekkor taplóságot bírjon mondani.
"Európa egyik patinás klubjának nem áll érdekében eladni értékeit, más hasonló vezető klubok ajánlatait természetesen meghallgatjuk és szívesen vesszük, mivel ez is bizonyítja, hogy világsztárok alkotják csapatunkat" vagy "Ha vannak vevők, akkor aukció lesz". Elméletben ugyanaz, de szerintem nagyon máshogy hangzott volna....

west30 2015.02.28. 20:47:52

Trez-t kitették mert sokat keresett,Del Pierot pedig mert szeretett volna játszani és/vagy túl nagy szava volt a csapatnál ami gondolom Contenak nem tetszett.
Francért kell mindig mindent szépítgetni.

Apuleius 2015.02.28. 21:03:11

@GabeTR: Semmi gond a hozzáfűzéseddel, tényleg.

Én igazából nem akadtam fenn a szóhasználatán, mert annyira baromság a nyilatkozatának komplett Pogbás része. El kellene dönteni végre, hogy el akarjuk adni, vagy sem, feleslegesek ezek a béna nyilatkozatok.

babo0410 2015.02.28. 21:40:56

@danimester1: Kérlek ezt a vezetőség zsugoriságát magyarázd már el. Folyton ezzel jöttök egy csomóan, de soha nem értettem honnan szedtétek ezt.
@Apuleius: Nyugodtan keress utána, Trez már év elején jelezte, hogy nem biztos abban, hogy a következő idényt is nálunk kezdi meg. Én ere kristálytisztán emlékszem. Nagy kedvencem volt mindig is, már a Juve előtt is, és nem örültem neki, hogy el akart menni.

Apuleius 2015.02.28. 22:08:05

@babo0410: Szerintem megint az van, hogy kikezdhetetlen határozottsággal állítasz olyan dolgokat, amelyek nem felelnek meg a valóságnak. Vettem a fáradtságot, s kicsit kerestem. Ezt találtam:

juventuz.blog.hu/2010/05/26/trezeguet_miert_kellene_elmennem

Ha találsz olyat, amely a Te emlékeidet igazolja, epekedve várom.

KysBé 2015.02.28. 22:23:26

@Apuleius: Hát ez hatalmas:

"babo410 2010.05.26. 19:42:36

És csak azért eladni, mert pénzt kapunk érte? Birom az ilyen embereket, akik pénzért még az anyjukat is eladnák! Az ilyenek miatt fog a Föld elpusztulni, és ha nem teszünk ellenük, akkor túl hamar. És aki eladná az ikonokat is, mert adnak pénzt, az nem is drukker. Trez meg az egyik kedvenc nálam! "

babo0410 2015.02.28. 22:38:00

@Apuleius: Volt ilyen is. Az utolsó nálunk töltött idényében hetente nyilatkozott szinte a maradásárol vagy távozásáról. Nagyon nem volt benne biztos, hogy itt akar maradni. Nyugodtan keresgélj még. Én erre határozottan emlékszem. És ebben 1000%-ig biztos vagyok.

Apuleius 2015.02.28. 22:42:28

@babo0410: Én keresgéltem és találtam, Te csak az emlékeidre hivatkozol. Itt tartunk.

KysBé 2015.02.28. 23:04:39

@Apuleius: Nem gondoltam volna, hogy ilyen régóta létezik a blog :( Van valami "wikipédiája" ? Ki alapította, ki volt az első mód/admin? Érdekelne a története.

mozambo 2015.02.28. 23:30:42

Ha már a Juve kincseiről van szó, Mattiello lett a Chievo-Milan MVP-je.

kda75 2015.03.01. 10:52:03

@babo0410: Amiket linkeltél szerinted azt igazolja,hogy neked van igazad?
"Ranieri sohasem tekintett fontosnak engem","Korábban a Milan ajánlatát is elutasította,mert szerinte kárt okozott volna a Juventusnak",saját maga nyilatkozza,hogy egyetlen perc lehetőséget sem kapott,nem bíznak benne.Ezek azt sugallják számodra,hogy Ő akart váltani?!Te iszonyúan naiv ember vagy,vagy egyszerűen csak leszarod a tényeket és tűzön-vizen kiállsz a saját hülyeségeid mellett....

2015.03.01. 11:08:08

@babo0410: "Egyrészt Del Pierot senki nem zavarta el..." Akkor minek nevezzük? Del Piero nem akart elmenni, ez Agnelli döntése volt...

Hoods. 2015.03.01. 12:10:31

Bohoc vagy Marotta.

Babot mar 2010 ota elviselni igazi kihivas. Emlekszem sok akkori okossagra. 5 ev alatt semmi se valtozott.

Cannavaro 2015.03.01. 12:35:38

Ne bántsátok már @babo0410:-t!! Értsük már meg, van aki Del papát, van aki Tevez-t, van aki Pogba-t imádja a csapatban, ő Marotta-Agnelli fan!! ennyi.. :D
én is szívesebben látnám őket focizni, mint a vezetőségben... :D

Tony. 2015.03.01. 12:51:46

@Hoods.: Mi már vagy 2007-2008 óta tesszük...

Hoods. 2015.03.01. 13:00:30

@Tony.: Minden tiszteletem. Nekem az 5 ev is sok :D

danimester1 2015.03.01. 16:51:32

@babo0410: Ez hihetetlen hogy magyarázzam meg miért zsugoriak?!Már többször előfordult,hogy az igazolásaink 1-2M-n buktak meg,valamint már évek óta kukázunk és az olcsó vagy lejárt szerződésű játékosok után futunk,vagy kölcsönözünk magas áron, a legutolsó eset amikor tényleg fizetünk is.Sőt inkább belemennek előnytelen kölcsönszerződésbe (Morata),hogy még véletlenül se kelljen a tárcába nyúlni.Ha nem haragszol meg ez zsugoriság.Butaságnak meg azt nevezem,amikor középszerekért dobáljuk ki 10M-kat.Lehet nem zsugoriak,de ezt nem a focicsapat hanem a krikettcsapat "élvezi".

babo0410 2015.03.01. 18:18:40

@danimester1: Majd ha nekünk is annyi pénzünk lesz, mint a Realnak, akkor nem fogunk 1-2 milliókon garasoskodni. Addig meg ez van. Neked mit számít az az egy-két millió, de hidd el, hogy amíg a klub veszteséges, addig az is sokat számít ám.
@kda75: Én úgy emlékszem, hogy akkoriban elég sokat volt sérült, amikor meg nem, akkor játszott.
@Bigvee: Nem tudom ezt honnan veszed, ugyanis soha nem derült ki, hogy mi történt. Valószínűbbnek tartom, hogy nem közölve lett vele, hogy ennyi volt, mehetsz, hanem szépen megbeszélték, hogy mi a lehetőségei. Ő meg játszani akart, és a távozás mellett döntöttek a felek. Ugyan az megy Del Piero távozása kapcsán, mint Conte vagy Trez távozása kapcsán, hogy szentül meg vagytok róla győződve, hogy ez a szemét mocskos vezetőség kergette el őket. Néha az utálatotokat le kéne vetközni, és pártatlanul szemlélni a dolgokat, és akkor talán reálisabban tudnátok megítélni.

babo0410 2015.03.01. 18:22:14

@kda75: Még annyi, hogy ha Trezeguet azt nyilatkozza, hogy a családjával úgy döntött, akkor az egyértelműen jele annak, hogy nem a vezetőség küldi el, hanem ő akart menni. Az meg nem az ő felelősségük, ha egy játékos nem játszik. Azért ne a vezetőség legyen a hibás. Nem játszott Del Piero vagy Trez, ezért távoztak. Viszont akkor ehhez a vezetőségnek vajmi kevés köze van.

2015.03.01. 19:19:05

@babo0410:

DP:

"Nem, azóta nem hallottam felőle. Mindenkinek megvannak a saját döntései, amelyeket tisztelnünk kell. A Juventus és a köztem lévő kötelék túl mutat az elnökön, az edzőn és a vezetőkön. Ez egy nagyon szoros és fontos kapocs."

danimester1 2015.03.01. 19:28:25

@babo0410: NE gyere nekem azzal,hogy mit számít az az 1-2M,mert ez óvodás duma csak.Az meg nem teljesen igaz,hogy veszteséges,mert van bevétel,de a nagy klubok költségvetéséhez kevesebb.Marotta okosabban költhetné el és nem lenne mindenki azon kiakadva mikor hajmeresztő összegeket költ el ekelábúakra vagy egy szezonos emberekre vagy egyszerűen a Haladásnak meg a Kispestnek igazol.Egyszerűen ennyi a hiba,valamint ilyen szinten az az 1-2M szinte apró.Ezeket a pénzeket ha kiszámoljuk simán hozhatna hozhatott volna belőle minőséget.Vitatkozol itt a nagy semmin mert meg vagy győződve,hogy mindenki rosszul gondolja és te tudsz mindent a legjobban.Az ikonjaink meg egyszerűen le lettek rázva,tetszik vagy sem ez így történt.Pl. Alex ingyen is játszott volna.Capello mellett is kitartott a Juve mellett amikor egy Ibra miatt kellett padoznia.Trez meg inkább nyilatkozta azt hogy menne,mert vele szemben sem voltak teljesen korrektek.Azt meg mégsem nyilatkozhatta le hogy tele a tököm,inkább hivatkozott egy ilyen ürügyre. Conte pont azért ment,mert ő is átlátta a dolgokat 3 év után és tudta nagyon jól hogy ez ennyire elég.Hiába hangoztatod hogy túl nagyok voltak az elvárásai,mert ez nem igaz.Az európai porondhoz igenis minőségi és klasszis játékosok kellenek.Ezt meg befektetés nélkül nem lehet,itt ütköztek az álláspontok és hiába a zsinórban 3 scudetto ő neki kellett mennie,mert széllel szemben nem lehet...Az már más kérdés hogy milyen módon tette,mert az nekem sem tetszett.

Cannavaro 2015.03.01. 19:39:47

@babo0410: Nem csak úgy lehet valakit, gusztustalanul kipaterolni, hogy:"takarodj a p.csába" Az hogy Trez "úgy döntött a családjával" az annak lehetett, sokkal valószínűbben a következménye, hogy ahhoz képest mekkora ikon, és mit tett a csapatért, egy szánalmas megalázó szerződést tolnak az orra alá.... de biztos nem így volt, mert ilyet a szent vezetőség nem tenne... és ezt Del papa is jó eséllyel így kapta!! Egyébként még annyit, hogy te ugyanúgy olyat állítasz teljes bizonyossággal, amiről nem tudhatsz, csak találgatsz, amikre azt mondod, hogy "honnan tudod, biztos nem így volt, a vezetőség nem tenne ilyet" ... PL: honnan tudod mennyi pénzünk van??? azért mert azt mondják?? senki nem tudhatja annyi van amennyi biztos nem kötik mindenféle újságírók, statisztikusok orrára minden fillérüket... kb olyan mint a politikusok adóbevallása....

Apuleius 2015.03.01. 21:25:24

@babo0410: Megnéztem a linkeket, amiket találtál. Most már csak azt nem tudom, hogy ezekkel a saját verziódat akartad-e igazolni, vagy az enyémet. A nagy fenéket akart Trez eligazolni a Juventustól.

benssz 2015.03.03. 18:33:05

@venember83: nekem Bonucci hianyzik igazabol abbol a felsorolasbol

benssz 2015.03.03. 18:41:54

ez a "Tevez és Buffon addig játszik a csapatnál amíg akar" dolog,Del Piero szembeköpése... máig nem tudom megbocsajtani én sem Agnellieknek

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása