A Fiorentina hálóőre a Juventust választja

neto_fiorentina.jpgAz olasz sajtó arról számolt be, hogy a Fiorentina hálóőre, Neto a nagy rivális Juventus csapatához igazol, annak ellenére, hogy a közelmúltban azt nyilatkozta, a két klub közötti ellentét miatt soha sem igazolna Torinóba, ezzel elárulva a firenzei szurkolókat.

A brazil kapus, aki egyértelművé tette, hogy nem kívánja meghosszabbítani nyáron lejáró szerződését, kegyvesztett lett a toszkán csapatnál, s a legelszántabb kérőnek mindeddig a Liverpool tűnt.

Ennek ellenére, a Sky Sport Italia és Gianluca Di Marzio azt állítják, hogy Neto a Juventus mellett döntött, ahol második számú kapus lehet a csapatkapitány Gigi Buffon mögött.

Az állítólagos megegyezés részletei nem ismeretesek, azonban a pletykák szerint Neto négy évre szóló szerződést ír majd alá a Juventusszal, amely szeretné már januárban Torinóba költöztetni a brazilt, azonban erre aligha kapják majd meg a Fiorentina áldását.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr737123705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danimester1 2015.01.30. 12:25:50

Szó mi szó nem rossz kapus már bizonyította tehetségét, azért egy Perinnek jobban örültem volna és jobbnak is tartom.Leali meg maradjon még kölcsönben és jövőre('17) csatlakozzon hozzánk.

kda75 2015.01.30. 12:47:09

Szegény Storari,én nagyon bírtam és soha nem okozott csalódást.Perin és Leali is jó opció lenne,de hát Neto ingyen van,na.......

m.martin91 2015.01.30. 12:56:51

Storari fényévekkel jobb kapus ennél a bohócnál. Második számú kapusnak is alkalmatlan. De semmi baj, úgyis megunja a padozást, majd beleszámítjuk valamilyen bizniszbe, aztán egy év múlva már valamelyik olasz alsóházi csapatnál fog játszani.

Il Principino 2015.01.30. 13:34:18

Ingyen miért ne:)Storari és Gigi is benne van a korban,még kapusszinten is,kivárhatja a sorát!

stevenh 2015.01.30. 15:25:16

Ingyen jött és "fiatal" is, nem egy rossz kapus, de nálam is Perin a Buffon-utód ha lehet ilyet mondani, már párszor leírtam, hogy nálam a Juventus kapuját a mindenkori legjobb OLASZ kapusnak kell védenie.

És Storari sem lesz már fiatalabb.

Gabuero 2015.01.30. 15:43:51

En Hugo Llorisnak orulnek, persze ahhoz mar melyen zsebbe kene nyulni ezert perin sokkal jobb opcio de felek hogy o se jon.
Amugy storari 38 bufi 37 lassan tenyleg gondolkozni kene kapuson

GZolee80 2015.01.30. 16:33:37

Hát ....
Fiatal kapusunk van elég már így is , lassan 5 kapussal és 6 középső középpályással fogunk kiállni. :)

Juvegaspy 2015.01.30. 18:29:42

@stevenh: nalam inkabb az szamit hogy valogatott kapus legyen. A Juvenal mindig is sztar kapusok voltak ez most sem kene h mashogy legyen!

stevenh 2015.01.30. 18:33:20

Szerintem az olasz kapusképzés az jó, és vannak nagyon jó olasz kapusok, akik szerintem csak le vannak becsülve de nagyon, és mivel válogatott szinten meg nem tudnak másnak szurkolni, mint az olaszoknak egyértelmű, hogy azt szeretném hogy az olasz válogatott jó legyen, másrészről, hogy a Juve legyen az alapja annak, hogy jó, és ehhez hozzátartozik egy kiváló kapus is, de lehet ezzel egyedül vagyok,

Egyébként legjobban mindig is olaszok védték a Juve kapuját, legalábbis mióta én a Juvénak szurkolok. (holott Van der Sar is válogatott kapus volt)

konrad66 2015.01.30. 22:04:19

@stevenh: Van Den Sar Buffon mellett a kedvenc kapusom

DegerFaCan 2015.01.31. 09:43:15

A Juventus meg nem téged választ (nagyon remélem)

MDaniel98 2015.02.07. 12:56:47

Akkor feltételezem Storarinak befellegzett.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása