Marrone Spanyolországba igazolhat, De Ceglie visszatérhet a Juventushoz

marrone_luca_cordoba.jpgA Juventus középpályása, Luca Marrone közel került ahhoz, hogy kölcsönben Spanyolországba költözzön, s csatlakozzon a Córdoba keretéhez. A 24 esztendős játékost ma lencsevégre kapták a córdobai repülőtéren, s a spanyol sajtó értesülései szerint ma át is esett az átigazolást megelőző orvosi vizsgálatokon. 

Marrone a szezon második felét a spanyol első vonalban szereplő csapatnál tölti majd, s nyáron döntés születhet a távolabbi jövőjét illetően. A Juventusnál előbb középpályásként indító, majd a hátvédsorba kerülő ifjú a tavalyi szezon tavaszi felét a Sassuolo együttesénél töltötte, majd nyáron visszatért Torinóba, azonban egyetlen alkalommal sem kapott lehetőséget Massimiliano Allegri csapatában.

A Córdobánál Marrone egy régi ismerőssel is találkozhat, hiszen a szintén a Juventus Primavera csapatból induló Fausto Rossi szintén a spanyol klub alkalmazásában áll.

Mindeközben a Calciomercato.com úgy tudja, hogy idejekorán befejeződhet Paolo De Ceglie pármai pályafutása, s a Juventus saját nevelésű játékosa hamarosan visszatérhet Torinóba. A két csapat tegnap Olasz Kupa negyeddöntőt játszott egymással, s De Ceglie nem került bevetésre a Parma együttesében.

A 28 esztendős De Ceglie tavaly nyáron kölcsönben került a kiesés elől egyre reménytelenebbül menekülő Parmához.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr687122021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gannicuss 2015.01.29. 20:07:53

Nagyon jó hírek...

De Ceglie szerintem szegény oda se kell azért jön vissza, nem pedig azért mert nekünk szükségünk van rá...

m.martin91 2015.01.29. 20:08:14

Ha már a Parmának sem kell a De Ceglie, akkor mégis hova kerülhet? Gondolom a nyakunkon marad a szerződése lejártáig...

Ádám.84 2015.01.29. 20:12:47

Jól hallottam, hogy azért van szükség De Ceglie szolgálataira, mert Asamoah felépülése nem a várt ütemben halad? Ha igaz, az elég rossz hír.

mozambo 2015.01.29. 20:52:17

na tényleg ki tud valamit Asamoah-ról? Nagyon hiányzik a bal oldalról

GZolee80 2015.01.29. 21:14:08

Mondjuk ha ilyen Peluso,Padoin féléket ha nem igazolunk , és ezek a milliószor kölcsönadott ifisták maradnak padra , akkor is jobbak lennének 24-25 éves korukra , meg nekünk is több pénzünk maradna . Mondjuk nem azt akartam mondani, hogy annyira nagyon jó Marrone is,és DC is, de peremembereknek tökéletesek lettek volna.

GZolee80 2015.01.29. 21:16:30

* Mondjuk ha ilyen Peluso,Padoin féléket nem igazolunk
** akkor ők is jobbak lennének

Ezer bocs + 1 anyamedve , de kicsit korán keltem , és benéztem. :(

Tony. 2015.01.29. 22:02:07

Micsoda történések a 3x bajnok házatáján az atig. szezonban! Marrone megy, De Ceglie jön!

Mindjárt elolvasom mi történik a Cagliari-nál ez idő alatt. Gondolom hasonló kaliberű üzleteket találok.

Amúgy most elküldik Marrone-t és vszeg jön helyette Szturáró, aki kb ugyanaz a szint, csak megint került 5 millába és játszik majd 3 meccset...

Nembaj ez a január is csatlakozik a Padoin, Peluso féle szokásosakhoz.

juve28adam 2015.01.29. 22:12:51

Marrone távozik ,jön helyette Marrone 2.0, Sturaro néven...De Ceglie meg... anyám borogass, kész vicc. Az az ember kb senkinek sem kellett, alig tudtunk neki csapatot találni, abszolút középszer, semmivel sem jobb ,mint Padoin. Nem örülök, ez a téli mercato is kuka.

Apuleius 2015.01.29. 22:18:17

@juve28adam: "abszolút középszer, semmivel sem jobb ,mint Padoin."

Padoin középszer lenne??!! Ne viccelj...

Trieszt120506 2015.01.29. 22:22:09

Azt írják, hogy megbukott az orvosin Marrone.

devil-z 2015.01.30. 04:41:21

Elkezdtük építeni a BL-esélyes csapatot, már csak Isla, Peluso és a többi sztár hiányzik.

danimester1 2015.01.30. 08:15:17

Ezeknek a neveknek a hallatán az embernek könnybe lábad a szeme!Na nem a meghatottságtól!:-) Komolyan mondom ez az iskola példája,hogy milyen szar a helyzet az olasz utánpótlásban.@Trieszt120506: Szerintem ez is alátámasztja.Inkább rakjuk össze a pénzünket és évente csak egy minőséget meg egy cserét igazoljunk jobban járnánk.
Az igazolásainkhoz meg csak annyit,hogy pl. egy szaros dögevő horda és egy samp sokkal jobban igazolt a szintjükhöz képest.Komolyan erre már nem lehet szavakat találni amit mi keret erősítés gyanánt csinálunk.Marotta ide vagy oda teljesen mindegy az ilyen tutyimutyi töketlenkedős semmiért nem akarunk fizetni hozzáállásunk miatt nem vesznek komolyan minket egy csapatnál sem és kezdem úgy érezni lassan a játékosok sem.(pl télen a bajorok Saq-al)Ki,melyik játékos fogja elhinni hogy valóban akarjuk is mikor nem vagyunk képesek határozottan,komolyan tárgyalni az érdekükben ami a mi érdekünk lenne?Nem gondolhatják komolyan,hogy majd mindenféle jött ment fiatal befutegy Pogba szintet(ráadásul az említett brazil több mint 10M lenne)és a kiöregedő sehova nem kellő játékosok mindegyike nálunk fogja újra élni a másod virágzását.(pláne nem Allegrivel) Valamint arra sem lehet alapozni hogy majd a nagy befektetésből(stadion melletti projekt) hirtelen jön a sok korpa,addigra a csapat felét már régen cserélni kell(ene).Saját magunkat hozzuk kényszer helyzetbe és sodorjuk a bajba.Nem hiszem el,hogy egy túl költekezést (a mi szintünkön) nem lehetne egyensúlyba hozni egy kisebb mercatoval.

MdewC 2015.01.30. 09:29:09

@danimester1: De hát erős a csapat!!! :D Minek erősíteni?? :D
De Ceglie simán leveszi még Neymart is, a másil oldalról... ;)

danimester1 2015.01.30. 09:45:32

@MdewC: Elnézésedet kérem ezen apróság felett valami okból kifolyólag átsiklottam...biztos korán van még..:-)

MDaniel98 2015.02.07. 12:48:04

@Trieszt120506: Erre is csak ő képes. Bezzeg anno Padoin nem bukott meg nálunk...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása