A Parma elleni keret

coppa_italia.jpgA bajnokságban egyre tetemesebb előnyt felhalmozó Juventus az Olasz Kupa negyeddöntőjében a tabella utolsó pozícióját makacsul őrző, a másodosztály felé szédületes iramban száguldó Parma vendége lesz, s esetleges győzelmével az Öreg Hölgy újabb lépést tehet a tizedik kupagyőzelmet jelző ezüst csillag irányába.

A leküzdhetetlennek semmi esetre sem tűnő erőpróba kiváló lehetőséget nyújt Massimiliano Allegri számára, hogy szusszanásnyi pihenőt adjon Carlos Téveznek, aki a keretbe sem került, s a mester nyilatkozatai alapján valószínűsíthető, hogy Paul Pogba és Gigi Buffon is a lelátóról figyeli majd a mérkőzést.

A két csapat novemberben már találkozott egymással a bajnokságban, s a Parma fellépése a Juventus Stadiumban nem mindennapi mészárlást hozott, a zebramezes torinói csapat Tévez, Llorente és Morata dupláival, valamint Lichtsteiner találatával alakította ki a 7:0-ás végeredményt

Az összecsapás győztese a Roma-Fiorentina párosítás továbbjutójával találkozik majd az elődöntőben.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Storari, Rubinho

Védők: Chiellini, Cáceres, Ogbonna, Barzagli, Bonucci, Lichtsteiner, Evra

Középpályások: Pogba, Pepe, Marchisio, Padoin, Pirlo, Vidal, Pereyra

Csatárok: Morata, Coman, Giovinco, Llorente

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport2 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr397116459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

penge09 2015.01.28. 21:51:21

Furcsa hogy Pepe tud beadni.Jobbról ez nem megszokott...

danimester1 2015.01.28. 21:55:47

Mintha ébredeznének némi életjelt lehet látni rajtuk.Nem mintha el akarnám kiabálni.

MeGmOnDtaM 2015.01.28. 21:56:25

Pepe a legjobb eddig, csak egyszer érkeznének középen jól! :)

Gabuero 2015.01.28. 21:57:29

Nekem amugy gyanus volt h nyaron a 4 felkeszulesi meccsen 7 golt lott Llorente

MeGmOnDtaM 2015.01.28. 21:57:53

Vidal meg olyan, mint nagymamám... :/

danimester1 2015.01.28. 21:57:59

Nem akarok a bíróval foglalkozni,de ő is kritikán aluli.@penge09: Neeeemmm!Őt nem tudjuk behozni.

juve28adam 2015.01.28. 21:59:24

Pepe hagyott ki 2 évet, vagy Llorente?

HiemannMoc 2015.01.28. 21:59:30

"nem játszik jól Llorente és akkor még finoman fogalmaztam ..."

kda75 2015.01.28. 22:00:06

@danimester1: Akkor csakis André Goodfriend lehet az....

danimester1 2015.01.28. 22:00:19

@MeGmOnDtaM: Lekvárt főz?
Ha nem haragszol meg lenne egy viccem ezzel kapcsolatban:
Mi az cukros és szobahőmérsékleten köt?!
Hááát a Nagyi!

Alex8610 2015.01.28. 22:00:52

Már a kommentátornak is csípi a szemét Llorente nem tudom mire várunk az ő esetében teljesen elvan veszve nyáron sztem neki is mehetne a menetlevél

danimester1 2015.01.28. 22:01:13

@kda75: Na jó! dévid kopperfildre gondoltam...:-)

danimester1 2015.01.28. 22:03:19

@Alex8610: Volt egy jó éve aztán lefőtt a kávé.Istenpá!Hozza be az olasz messit bassza meg had játsza ki magát mielőtt ámérikába megy.

danimester1 2015.01.28. 22:04:50

@Alex8610: ha még lehetőséget is kapna...

Hoods. 2015.01.28. 22:06:35

Llorente helyett hozzak mar be Gio-t Comannal es Pepevel mennyivel jobban eljatszana mint ez a colos majom.

kda75 2015.01.28. 22:08:18

Jó lenne,ha nem kéne végigszenvednünk a hosszabbítást....

Alex8610 2015.01.28. 22:08:49

@Hoods.: jöhetne Pereyra is Lori képtelen a gyors játékra nem tudja lekövetni elképesztően körülményes,pontatlan,nulla az ember

Alex8610 2015.01.28. 22:10:35

atleti-barca 2-3 meg még balhé is volt aza meccs tart még ébren, tudnék neki örülni ha nem lenne hosszabbítás amugy

danimester1 2015.01.28. 22:10:40

Melyik meccset nézi a spori?!!?Ez már a 2. szöglet ami nem volt az!

Gabuero 2015.01.28. 22:10:57

En behoznam Pogbat csatarnak is akar

danimester1 2015.01.28. 22:11:44

Ez már üti az NB1 szintet is!

bianconero78 2015.01.28. 22:15:10

Mi ez a FOS...??? Ennek a Parmanak emberméretű szalmazsáknak kellene lenni...Pffff

danimester1 2015.01.28. 22:15:49

Ez mi Allegri!?Ne vicceljünk már!

MeGmOnDtaM 2015.01.28. 22:16:02

Vidalt másodszor cserélik... remélem összeszedi magát, de nagyon, mert mostanság se nem hajt, se nem húzza a csapatot :(

MdewC 2015.01.28. 22:17:37

ez a taktika Pogbinho árának srófálására, hátha eldönti.

Max megkapta az utasítást.

kda75 2015.01.28. 22:18:17

Pirlo hazaadott Miranténak...

Alex8610 2015.01.28. 22:20:56

Na ez fasza egy csere

juve28adam 2015.01.28. 22:21:06

lehozza Comant, de Llorente fent marad.. kia facom érti ezt..

kda75 2015.01.28. 22:21:10

Allegri elmész a faszba!

danimester1 2015.01.28. 22:21:20

Öcsém!!Eszem-faszom megáll!Mié" a cölöp marad fenn?!?!?!

Alex8610 2015.01.28. 22:21:39

OMG most már kezd idegesíteni amit látok

Gyori_Juventino 2015.01.28. 22:21:42

Coman jön le? ez komoly? és cölöp? .........

2015.01.28. 22:22:00

Pedig megörültem h lejön Llorente... Okos vagy Max!

penge09 2015.01.28. 22:22:23

Rgész eddig mindenkinek az volt a baja hogy kiszámíthatóan cserél Max,tessék erre ki gondolt volna XD

MdewC 2015.01.28. 22:22:28

Maxikaxikám... :D

Morata gólpassz lesz Lórinak!!! ^_~

Alex8610 2015.01.28. 22:22:33

78.perc és nincs helyzetünk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

danimester1 2015.01.28. 22:22:42

Majdha meg kiesünk ,akkor egyszerűen csak "Nem volt szerencsénk,pedig a srácok mindent megtettek..."-nevű faszságok...

Gabuero 2015.01.28. 22:22:50

Na ilyen egy igazi troll
Vagy csak tudja hogy OT lesz es majd akkor lo golt a baszk?

Alex8610 2015.01.28. 22:23:32

minek ezis Lichtitől?

Tony. 2015.01.28. 22:23:51

Talán valami lendület kellett volna, játszani tudó játékos, nem még 1 cölöp.

Pereyra és Giovinco hol a faszba van?

Hoods. 2015.01.28. 22:24:30

Azert a kiesojelolt Parma ellen a 0-0 egesz jo eredmeny. Okos vagy maxi kinder hozd le a legjobbakat Bravo!

Alex8610 2015.01.28. 22:25:17

ezek most tényleg hosszabbítást akarnak?

kda75 2015.01.28. 22:25:41

Nincs mese,Padoin húz majd egy váratlant!

MdewC 2015.01.28. 22:26:14

ne morogjatok, mert vki megint leolt itt mindenkit a semmiből. :D

Persze csak viccelek. ;D

Alex8610 2015.01.28. 22:26:46

ahogy hallom már a kommentátor is azon izgul hogy legyen gol és ne kelljen tovább nézni ezt a szart

MeGmOnDtaM 2015.01.28. 22:27:31

Komolyan, átlövések? Megy a kapu elŐtt a tili-toli, mint Conte alatt... rúgjátok rá, mint múltkor Pogba!

MdewC 2015.01.28. 22:27:47

igazi marketing meccs az olasz focinak, tiszta FA kupa. :D

Alex8610 2015.01.28. 22:28:04

jééé egy lövés...

Tony. 2015.01.28. 22:28:36

@MdewC: Nem látjuk, hogy a játékunk teljesen rendben van, csak a Parma ellen nehéz játszani, meg amúgy is bekkelnek végig!

Alex8610 2015.01.28. 22:30:00

mikor ha nem a 85.percben kell felpörögni

juve28adam 2015.01.28. 22:30:32

ezt ,hogy lőtte fölé??

Gabuero 2015.01.28. 22:30:51

Merkell 11 meterrol agyonlovi a fickat ? Faszert nem lehet laposan...

Hoods. 2015.01.28. 22:31:09

@MdewC: Nem tudod hogy a Parma nagyon vedekezos focit jatszik minden nagycsapat megszenved ellene stb stb. :d

MdewC 2015.01.28. 22:32:11

:D

Ájhh am ez bemehetett volna!!

Hoods. 2015.01.28. 22:32:14

@Tony.: Most latom nem csak "en" gondolom igy. :D:D:D

danimester1 2015.01.28. 22:32:37

@Hoods.: Ez ellen a parma ellen csak annyit adunk ki amennyit kell....:-)

Alex8610 2015.01.28. 22:33:03

esküszöm mindjárt odafutok és lövök én egy gólt

Gabuero 2015.01.28. 22:33:18

Ottisvan beszaras ekkora szar golt xD de bentvan!!!

juve28adam 2015.01.28. 22:33:25

Loooolll Llornte gólpasz ,Morata góll xDD de majdnem elbacta xD

danimester1 2015.01.28. 22:33:26

20M-ért kaptunk egy gólt!Nem drága?!

kda75 2015.01.28. 22:33:32

Miért nem Padoin?!

Hoods. 2015.01.28. 22:33:50

@danimester1: Erre vart Morata. Na akkor Marotta el is mondhatja hogy megterult a 20 millios befektetesunk.

Gabuero 2015.01.28. 22:33:52

Lori golpassz ennyi

MdewC 2015.01.28. 22:33:55

Morataaaaaaaaaaaaa :D :D :D :D

Nem hiszem el!!!!!!!!!!!!! :D :D

Maxi a TAKTIKUS!!!!

2015.01.28. 22:34:23

Ott vaaan! Végre Morata! Egy kis önbizalom jót tesz neki!

Alex8610 2015.01.28. 22:34:39

Na ezért kellett Lorit fennt hagyni már értem

juve28adam 2015.01.28. 22:35:19

amúgy lóri nem volt lesen?

Apuleius 2015.01.28. 22:36:05

Gyerekek egy kétszeres UEFA-kupa győztes, egyszeres KEK-győztes és egyszeres Európa Szuperkupa-győztes csapattal játszunk, ráadásul idegenben, még szép, hogy megszenvedünk velük.

danimester1 2015.01.28. 22:36:39

@Hoods.: Összesen 4 bajnoki a kupában most meg egy bünti a Verona ellen.
20/6=3,33333333333 na ennyi.Nem leszek szigorú!:-)

Hoods. 2015.01.28. 22:36:41

Jonnek majd az interesek hogy les volt. Lehet benne valami.

kda75 2015.01.28. 22:37:03

@Apuleius: Ráadásul tíz emberrel tömörülnek!

Alex8610 2015.01.28. 22:38:34

na mehetek aludni más pozitívumot nem tudok írni

MdewC 2015.01.28. 22:38:54

@Apuleius: kéremszépen, ez is csak a bajnokság erejét mutatja. Mondjuk ezért nem is nézek mást nagyon. :D

Jólvan megvan! Ez a lényeg. :)

Hajrá!

danimester1 2015.01.28. 22:39:40

Az elődöntőben meg a Roma-Fiorentina győztese jön.Akárhogy is nézem ilyen fel-és hozzáállással ez a végállomás nekünk.

Gabuero 2015.01.28. 22:40:23

Jol toltuk energiank megmaradt lorinal es moratat jot tett ez a gol golpassz ugyhogy osszesegeben csak annyit hogy max, ugyertme padoin egy zseni!

danimester1 2015.01.28. 22:44:11

@Hoods.: meg a romák is jönnek-ezt el felejtetted?

danimester1 2015.01.28. 22:44:36

A meccs egyetlen pozitívuma hogy vége!

Hoods. 2015.01.28. 22:47:29

Valahogy az Atletico - Barca meccsen kicsit mashogy fociznak. Lehet en latok csak rosszul..

hurbiny3k 2015.01.28. 22:47:56

Úgy érzem néhányan irónizáltok, viccelődtök a csapat teljesítményén, nem hiszem, hogy jogotok van most ehhez ( meg egyébként sem), mikor győzelmi tort kéne ülni.. :)

ToTTy-Juve 2015.01.28. 22:50:25

'MyJuve 2015.01.28. 21:33:54
Ezt a meccset Morata fogja eldönteni. Ja mégsem' - vagy mégis :)

A sok rossz között tényleg csak Coman és Pepe akart gólt rúgni (meg talán Vidal, de mezőnyben ő sem volt nagy ma), de azért a védősorból sem tudok pocsék teljesítményt kiemelni - ennyit tenne egy Padoin :) - ami azért bíztató. Viszon Pogba hozott némi pluszt, szerintem rettenetesen hiányozna, ha távozna. Még annyit, hogy Pereyra mér nem játszott ma? - na nem mintha nyira szívesen látnám, csak szokatlan, hogy a padon sem mutatták. A lényeg, hogy meg vamn a meccs. Forza Juve!

kda75 2015.01.28. 22:51:36

@hurbiny3k: Igazad van.Mindez csak azért volt,mert Pirlo játszott....

DegerFaCan 2015.01.28. 22:56:49

a kommentek alapján szerencse h ha már le kellett maradnom meccsről akkor ez volt az :D a lényeg a győzelem, tudjátok É l'unica cosa, szóval az megvan :D

Juvegaspy 2015.01.28. 23:07:55

Vegulis sikerult megneznem telon a meccset...hat nem ezt vartam.
Lorival nem tudon mi van o erezte meg legjobban conte tavozasat mert azota ertekelhetetlen a teljesitmenye.
Comanon latszott az akaras de keves volt ez a teljesitmeny. Itt ugyebar rengeteg a kritikus de ha ti ezt nem latjatok akkor ugyanolyan elvakultak vagytok mint babo csak a negativ iranyba.
Mindig sirtok h nem kap lehetoseget..itt volt neki elt vele? Nem. CSIPEM a sracot de ido kell neki. Lecci ne irjatok h de nem kapott labdat. Egy pepetol mar most jobb jatekos megis a masik oldalon ez a simone gyerek szivet beleadva a meccs egyik legjobb teljesitmenyet nyujtotta..neki is meg egy olasz kozepcsapatba lenne eselye szepen lezarni a karrierjet.
A kozeppalyank meg ugy ahogy van szart bele a meccsbe se Vidal Se Marci se Pirlo sot meg Pogba se akarta jelenteni a kulombseget.
Biztos vok benne h a fior-roma gyoztese ellen nem ilyen jatekot latunk majd s csak behuzzuk ezt a franya kupat (is)!
Meg valami en ebben az idenyben Vidalt inkabb vedejezesben Pogbat meg tamadasban latom jobbnak.
Ki lehetne Pogbat is probalni tkp kent ugyse jott senki erre a posztra ha ott bevallna meg a bl-ben is lenne esely villlantani vmit.

babo0410 2015.01.28. 23:19:05

Na sajna a meccset nem láttam, mert elment a netem csessze meg. De jó látni, hogy nyertünk, és Morata góljával. Remélem ő is és Coman is belelendülnek. Az első félidőben nekem tetszett a játéka (sajna csak azt láttam), de látszik rajta, hogy még nem az igazi, több lehetőség kell neki, hogy belelendüljön igazán. A mai meccs tipikusan olyan volt (az első félidő), hogy minimumon égtünk, nem akartunk sokat kiadni magunkból, mert azt hitték így is sima győzelem lesz.

Juvegaspy 2015.01.29. 03:35:01

Azert is vagyok bizakodo a negyed dontot illetoen mert 2meccsen barkit ki tudunk ejteni a Seria A mezonyebol szerintem

venember83 2015.01.29. 08:14:19

@Juvegaspy: véleményem szerint az előző években sem a tudással volt baj. Csak az akarat, ugye, meg a rotáció.

DegerFaCan 2015.01.29. 10:29:54

@Juvegaspy: Ugyanezt hittem tavaly a Benfica előtt, h két meccsen csak rúgunk egy szájbab.tt gólt... :/

hurbiny3k 2015.01.29. 16:03:13

Morata gólja szép volt, érdekes, hogy a cölöp ezt is elb@szta volna, annyira nem bír visszajönni lesről.. Pedig nem egy Inzaghi, naa..

MDaniel98 2015.02.07. 12:37:36

Morata 20M-ért már megérte!:)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása