Lichtsteiner a győzelmek reményében maradt

Lichtsteiner Stephan_gólöröm.jpgA hírek alapján úgy tűnik, hogy a nemrégiben szerződését megújító Juventus védő, Stephan Lichtsteiner nemet mondott a Premier League-be igazolásra, bár a Manchester United, Chelsea és Arsenal a jelenleginél lényegesen komolyabb fizetéssel kívánta elcsábítani a futballistát.

A svájci játékos kész volt télen elhagyni Torinót, miután a szerződéshosszabbítást célzó tárgyalások megfeneklettek, és három jelentős angol klub be is jelentkezett a védőért.

Stephan Lichtsteiner pedig nem zárkózott el az átigazolás elől, mondván, hogy lehetőség mutatkozott a Juventus elhagyására és fizetésének jelentős növelésére.

Végül a harmincegyéves futballista mégis elutasította az ajánlatokat, most pedig úgy érzi, valóságra válthatja álmait a Juventus csapatával.

„Mindent meg akarunk nyerni, amit csak tudunk. - nyilatkozta a svájci labdarúgó. „Nyilvánvalóan a Bajnokok Ligája győzelem a legkomolyabb álom számunkra, és ez indokolta szerződéshosszabbításom.

Nagy bizodalmam van ebben a csoportban. Hogy közel került bármely csapat is a leigazolásomhoz? Igen, azonban hidegen hagytak a pénzügyek. Megismétlem, a Juventusszal szeretnék győzedelmeskedni.

Az Arsenal a svájci védőt Per Mertesacker és Laurent Koscielny cseréjének kívánta megszerezni, míg a Manchester United továbbra is az opciókat keresi védelmének megerősítésére.

A Chelsea pedig már a nyáron el akarta csábítani Stephan Lichtsteinert az Öreg Hölgytől, miután értékesítette David Luizt, azonban az angol klub vezetősége nem tett ajánlatot a torinói klubnak, mivel abban reménykedett, hogy télen lényegesen olcsóbban megszerezheti a játékost.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr537113779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ToTTy-Juve 2015.01.27. 12:22:33

NOs nekünk meg annyi a dolgunk, hogy reméljük, teljesül az álmod - és vele a mienk is - Stephan! :)

MDaniel98 2015.02.07. 12:26:18

Kis futóbolond. De én bírom, csak beadni ne próbáljon...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása