A Chievo elleni keret

Serie A logo.jpgA Hellas Verona elleni két győztes találkozó után, a Juventus most a város másik képviselője ellen próbálhatja megszerezni a három bajnoki pontot, hiszen a Chievo látogat a Juventus Stadiumba. 

Az Öreg Hölgy keretéből továbbra is hiányzik majd Kwadwo Asamoah és Rômulo, továbbá a csapaton végigsöprő influenzajárvány áldozataként, Andrea Pirlo sem áll majd Massimiliano Allegri mester rendelkezésére. A mandulagyulladásával a kórházat is megjáró Arturo Vidal, valamint a régóta hiányzó Andrea Barzagli és a Hellas Verona elleni találkozót kisebb sérülés miatt kihagyó Angelo Ogbonna is visszatérhet.

A Chievo legutóbb tavaly februárban vendégszerepelt a Juventus otthonában, s akkor Kwadwo Asamoah, Claudio Marchisio és Fernando Llorente találatával, valamint Martín Cáceres öngóljával alakult ki a 3:1-es végeredmény.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Storari, Rubinho

Védők: Chiellini, Cáceres, Ogbonna, Barzagli, Bonucci, Lichtsteiner, Evra

Középpályások: Pogba, Pepe, Marchisio, Padoin, Vidal, Pereyra, Marrone

Csatárok: Morata, Tévez, Coman, Giovinco, Llorente

A 15:00-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport1 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr957105701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

krisszvector 2015.01.25. 16:32:38

És Ő jön,ez nem vitás.

DegerFaCan 2015.01.25. 16:32:48

megint megint Simone...

Kotrevák Kelly (törölt) 2015.01.25. 16:32:48

Jön a nyomorult. Legalább nem a kp-ra...

kda75 2015.01.25. 16:32:54

Az isteni Padoin!Nagyon kellett már....

juve28adam 2015.01.25. 16:33:18

Lichti, megvan a meccs.

danimester1 2015.01.25. 16:33:28

A svájci express is villant!

Gabuero 2015.01.25. 16:33:32

Padoin elso megmozdulasa egy golpassz na mivan? :D

Juvegaspy 2015.01.25. 16:33:51

@Hoods.: Pogba se az igazi ma! Ez kulombozteti meg a klasszist a jatekostol :)
Kozbe lichtiii!

Hoods. 2015.01.25. 16:34:14

Ez a gol is Pogba erdeme. Hatalmas kiraly ez a srac uristen.

danimester1 2015.01.25. 16:34:15

Na ki adta be ilyen jól?!!?!

MeGmOnDtaM 2015.01.25. 16:34:21

Padoin elso beadása a meccsen hasznosabb volt, mint Evra egész meccses teljesítménye :)

Apuleius 2015.01.25. 16:34:22

Éppen Padoin hiányzik a Juve játékából... Elfogytak a jelzők.

babo0410 2015.01.25. 16:34:35

2-0! Padoin milyen jól betette középre. :D

MdewC 2015.01.25. 16:34:38

Pogba aztamindenit! :D

Max a cserekirály. :D

kda75 2015.01.25. 16:35:04

Pogba ahogy levette és rádurrantotta....Csoda ez az ember!

Kotrevák Kelly (törölt) 2015.01.25. 16:35:22

Jól láttam, h ez a félnótás adta a be a lasztit? :D
Mellesleg Pogba szépen csinálta. Ha még be is megy, a forduló gólja.

danimester1 2015.01.25. 16:35:59

Már csak a dögevő hullarablóknak kellene kikapniuk és eddig tökéletes lenne a forduló.

pedronegroo 2015.01.25. 16:36:59

Evra-t el kellene felejteni egy időre, Padoin a bal szélen egyszerűen verhetetlen!!!

Tony. 2015.01.25. 16:37:18

Pogba mindent tud b+ és hol van még a pályafutása csúcsától?!

Drughi Di Bianconeri 2015.01.25. 16:37:28

Padoin mi beadás :D :D
ha Pogba belövi,akkor az a szezon gólja...
Stefi meg jókor volt jó helyen :)
Eldőlt a meccs, de én még várok egy Pogba gólt ;)

danimester1 2015.01.25. 16:38:39

@pedronegroo: Valaki másból hozza ki az állatot,Allegri meg Padoinból...:-)

MdewC 2015.01.25. 16:40:09

@danimester1: persze. Conte kínozta, Max meg kényezteti. :D

Forza Juve 2015.01.25. 16:43:39

@Kotrevák Kelly: annak a nyomorultak szurkolsz:)

Gabuero 2015.01.25. 16:44:31

Ha meg pado is betalal akkor tokeletes lenne ez a nap!

Hoods. 2015.01.25. 16:45:07

Morataert egy zsak krumplit nem adtam volna nem hogy 20 millios ilyen szerzodesi feltetelekkel. Vicc komolyan......

juve28adam 2015.01.25. 16:45:25

Öröm egyre többet Pepét a pályán látni!

babo0410 2015.01.25. 16:46:17

Ezek a Padoinos "vicceitek" igen gyegék, és elég szánalmasak. Padoin nagyon jól játszik a bal szélen, nem kell folyton rajta nevetgélni.

MdewC 2015.01.25. 16:48:34

@babo0410: senki nem mondta, hogy rosszul játszik, nyugodj meg.

Kotrevák Kelly (törölt) 2015.01.25. 16:49:45

@babo0410: Semmi közöd hozzá, h ki, mikor ekézni padoint.

Juvegaspy 2015.01.25. 16:50:50

@Hoods.: a real vezetosege jot rohog az tuti

Gabuero 2015.01.25. 16:51:49

Padoin szinezi! Es buntetot is majdnem osszehoz egyertelmuen palyafutasa csucsan van, udine ellen kezdobe varom!

kda75 2015.01.25. 16:51:49

Pado még megkerülős cselt is tud?

danimester1 2015.01.25. 16:52:09

A Király egy megkerülős csel!Ez viszont tizi kellett volna legyen.

Hoods. 2015.01.25. 16:53:44

Azert ha nincs Pogba ez a meccs egy 0-0. Babotol mar hallom hogy milyen kurva jo csapatunk van. Mint Marotta :D:D

MdewC 2015.01.25. 16:54:39

A lényeg, hogy nyertünk. :)

Szép volt Pogba, szép volt Skacok!

Hajrá! :)

babo0410 2015.01.25. 16:55:49

@Kotrevák Kelly: Nejtek meg nincs jogotok senkiről így beszélni, ahogy Padoinról szoktatok, meg ahogy a vezetőségről. Ennyi!

2015.01.25. 16:55:54

Teljesen értelmetlen tovább bámulni ezt a Llorrente-Morata kettőst,jöjjön Zaza,hátha ő többet tud,szerencséje is lehet akár,mert ezek után az elvárások nem túl nagyok,a két spanyol nem tette magasra a lécet!

pedronegroo 2015.01.25. 16:55:59

Padoin-al a pályán kaptunk már ki valaha???

danimester1 2015.01.25. 16:56:01

Vége!Érzésem szerint tudtunk váltani a 2.-ik félidőre és megérdemelten nyertünk!Azt viszont nem tudom hova tenni amikor csak lötyögnek a pályán.Pogba pedig az MvP,de csak kicsit megelőzve a cselkirály Padoint.

babo0410 2015.01.25. 16:56:17

Nyert a Toro az sintér ellen!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :D

juve28adam 2015.01.25. 16:56:56

Utolsó percben cumiztatják sinteréket :D

MdewC 2015.01.25. 16:57:22

@babo0410: persze. Egy szurkolónak ahhoz van joga, hogy kussoljon és csöndben nézze a meccset. :D Ne vicceljünk már.

KINGovHELL 2015.01.25. 16:57:32

@Hoods.: Elég bicskanyitogató stílusod van. Nem vagyok babo féle elvakult típus, de te csak arra vársz, hogy őt ekézhesd. Erre gerjedsz vagy mi?

2015.01.25. 16:57:52

@babo0410: Mi az,hogy nincs joguk,azokat nem te hozod ember,ki a tökömnek hiszed te magad?!

MdewC 2015.01.25. 16:57:56

Nyer a Toro?? :D De szép! :D

danimester1 2015.01.25. 16:58:26

Szopott a sintér is!!!!!!!!ezaz már csak a romáknak kellene egy kicsit szopórollerezni és minden sirály lenne.

Apuleius 2015.01.25. 16:59:08

A dögevők veresége különösen megédesíti ezt a győzelmet :-D Már csak egy Fiorentina győzelem kellene mára.

babo0410 2015.01.25. 16:59:32

@MdewC: Nem, de ehhez a szánalmas élcelődések egyes játékosokon, és a vezetőség elég gusztustalan stílusban való fikázásához nincsen. Kritikákat lehet megfogalmazni, de túlzásba nem kell esni.

Kotrevák Kelly (törölt) 2015.01.25. 17:00:12

@babo0410: Nehogymá te mond meg, h kinek mihez van joga! Ki a fszom vagy te!???
Azt írok, amit akarok, más is azt ír, amit akar. Ha nem tetszik, lépj túl rajta.

danimester1 2015.01.25. 17:00:17

@Apuleius: nagyon adnám!A két csürhének együtt van annyi pontja mint nekünk!...na jó nem egészen...:-)

Hoods. 2015.01.25. 17:00:41

@KINGovHELL: Kb annyi eszed lehet mint neki te szerencsecsomag. Nezd mar meg ki az akinek az egesz blog ugat.

MdewC 2015.01.25. 17:00:50

@babo0410: sztem 1 vki esett túlzásba megint. lehet sok volt a sör. ;)

Kotrevák Kelly (törölt) 2015.01.25. 17:01:08

@babo0410: Egyébként meg csodálod, h minden fórumon állandóan rajtad röhögnek, ahova beírsz??? Gondolom, mindenki hülye, csak te nem vagy az...

Trieszt120506 2015.01.25. 17:01:50

@fire06: 15 milkáért jöjjön, még egy "hátha beválik" csatár?

MdewC 2015.01.25. 17:02:26

@babo0410: csak azért, mert most senki az ég világon nem bántotta Padoint. Sőt.

MdewC 2015.01.25. 17:02:57

@Trieszt120506: Erre bezzeg lenne píz. :D

Goku06 2015.01.25. 17:03:16

Van egy világklasszisunk..
Ha Polpo eligazol a nyáron, akkor olyan csapatba megy ahol rajta kívül 4-5 hasonló játékos lesz a kezdőben, aki bármelyik pillanatban csakúgy eldönt egy meccset.
Ha ő nem villanik, akkor elég esélyes a 0-0 is...

Jelenleg rajta kívül Tevez, Pirlo és Vidal az aki meccseket képes eldönteni ha olyan napjuk van.. a két öreg már nem sokat lesz velünk, Vidal meg elmarchisiozott egy évet lassan..

Sajnálni fogom Pogbát amikor április környékén könnyezve nézi majd a BL meccseket a tv-ben és arról álmodozik hogy egyszer Ő is komoly BL mérkőzést játszhasson :(

Trieszt120506 2015.01.25. 17:03:42

Évek óta elég szoros a verseny, de idén talán megnyerhetjük a Juventus - Milan+inter pontgyűjtőversenyt is.

Juvegaspy 2015.01.25. 17:05:02

Behuztuk orulok! De - pedig en nem vagyok az a kritikus fajta- lassan egetobb problema hogy Tevezen kivul nincs csatarunk mint a trequartista szerep hianya.
Zaza jojjon es szoritsa ki a 2spanyolt mert ez igy nem az igazi. Ma Pogba Chiellini es kajak a cserekent beallt Padoin mutatott vmit!
Tkp-t nem veszunk iden ok nema bl megnyerese a cel de csatar telen ujitani kell egy heten belul!
Ha Zaza bevalna nyaron egyszerubb lenne egy bl gyanus csapathoz igazolni egy ket nevet!

Drughi Di Bianconeri 2015.01.25. 17:05:23

Elég gyatra játékkal, de egy Világklasszis néhány villanásával meg van a 3 pont.
Örülök neki,gusztustalan csapat ez a Chievo (mikor esnek már ki a picsába ? :D )

Jó érzés féltávnál 20 pontot verni mindkét milánói klánra. :D

Este hajrá Fior: ha kikap a Roma, akkor szvsz. már el is könyvelhetjük a Scudettot (ezt azért le kopogom és tegyen így mindenki :D ), így nagyobb figyelmet lehet szentelni végre a BL-nek !

Forza JUVE !

MdewC 2015.01.25. 17:07:02

@Goku06: Az a baj, ha eladjuk, akkor a mi esélyeink a BL-re minimalizálódnak, aki megveszi, ott lesz még pár klasszis, velük kéne versenyeznünk?? :D

Még belegondolni is szörnyű.

Ennek a mainak pedig nagyon örülök. :)

KINGovHELL 2015.01.25. 17:08:49

@Hoods.: Megmosolyogtató vagy. :) Nem érdekel kinek "ugat" az egész blog. Babo oltári nagy baromságokat tud írni, ellenben neked a pökhendi stílusoddal van a baj.

Hoods. 2015.01.25. 17:14:32

@KINGovHELL: Sajnalom a stilusom, nem kell figyelni ram ha valami nem tetszik. :)

danimester1 2015.01.25. 17:15:54

@Juvegaspy: Ez a szomorú,hogy 1 hét még és senki nem jött.Abba nem akarok belemenni hogy kit,kiket lehetett volna hozni,de lehetőség volt ha másért nem a variációs lehetőségek miatt megérte volna pl. Saq-ot.A maradék egy hét alatt ha sikerül Zaza még talán sanszos,hogy beválik legalábbis itthon,mert nemzetközi tapasztalata nincs.Másra nem nagyon van lehetőség és pénzt ne szórjunk el feleslegesen.Sturaro nekem értelmetlen felesleges igazolásnak tűnik,de én csak egy mezei fotelszurkoló vagyok.

KINGovHELL 2015.01.25. 17:16:19

@Hoods.: Akkor, te miért figyelsz ennyire babora? :)

Hoods. 2015.01.25. 17:20:51

@KINGovHELL: Kivancsi lennek hogy neked nem tunt fel, hogy ugyanazt a 3-4 mondatot irja minden kommentjeben ? Ha ennyire vedeni akarod hajra nem fogok vitatkozni nem ersz te ennyit.

danimester1 2015.01.25. 17:22:24

Azért az nem gyenge hogy a 8-14.-ik hely között 3 pont a difi.Egy rossz meccsel már több helyet lehet bukni.A slussz poén meg a 2 horda 9.-10. helye ez egyszerűen mámorító csodálatos érzés.:-)Este hajrá lilák!

KINGovHELL 2015.01.25. 17:40:23

@Hoods.: Feltűnt. Ahogy neked, úgy neki is leírtam már a véleményem korábban. Egyáltalán nem védem, távol áll tőlem a mindennapi kommentelés. Én csak kritikát fogalmaztam meg a stílusoddal kapcsolatban. Sajnálom, hogy nem jött át a lényeg.

tom85 2015.01.25. 18:02:59

Egyébként tényleg szánalmas a szinvonal itt, sokan leírhatják az égbekiáltó marhaságaikat,míg ugyanezért másokat "kivet a blog". Persze ez is egy jelzés a kivetettek felé, én azt javaslom hallgass az eszedre kedves kommentelő ;) Legyetek már egy közösség, a csapattal is,bármennyire is sajnos miattatok a Juve a legszegényebb csapat a világon,ki a fene akarja azt hallani a saját szurkolóitól hogy a real, a manu, a barca, a bayern, hozzánk képes mennyivel jobb, még akkor is, ha azok, annak ellenére is, ha ez jórészt az anyagi előnyöknek köszönhető, ráadásul nem is mindig igaz. Kérlek szurkoljatok valamelyik másik csapatnak. Forza Juve Per Sempre

MdewC 2015.01.25. 18:09:12

@tom85: Ezzel a marhasággal sikerült Neked is vmi maradandót alkotni. ;)

2015.01.25. 18:14:03

@Trieszt120506: Igen,jöjjön,mivel 50 milliót nem adunk ki jobbakra,akkor meg ez van...

ToTTy-Juve 2015.01.25. 18:22:25

"MdewC 2015.01.25. 16:10:52
Olyan pontatlanok vagyunk, mint amikor öreganyám érzésből főzött." Ez hatalmas volt, nállam mindent vitt... egészen Padoin beállításáig. :D Sajnos a meccset nem láttam, de jó visszaolvasni titeket :D

@Kotrevák Kelly: drága barátnőm, légy szives ne akarj már mindenkit megrúgdosni vagy alpári módon fikázni, csak mert másként látja mint te a dolgokat. És főleg ne adj olyan tanácsokat, amit te sem tudsz meg tenni - azaz valami neked nem tetszőt szó nélkül hagyni (lásd a Conte visszatért a csapathoz hozzászólásokat)- mert tudod "okos ember" vagy meg tudja győzni a másikat, vagy észreveszi, hogy nem érdemes energiát feccölni bele. És ha nem túl nagy kérés, akkor két darab "Ki a fszom vagy te!???" között esetleg el mondhatnád te ki vagy. Mert itt sokan nem esetleg hibás képet alkotnak rólad. Én pl. egy alkoholista, drogos, tetovált aggszűznek képzellek el, aki azért ütközik önmagával ellentmondásokba és mér kettős mércével, mert az ma már divat. Szerény pszichológiai tudásomra hagyatkozva javasolnám, hogy most egy ideig próbáld meg a saját érzéseidet-gondolatatidat leírni és ne a mások hozzászólásaira hagyatkozz/reagálj - hátha neked jobban megy az "érzésből főzés" mint MdewC öreganyjának :) (U.I.: Bocsánat, ha megsértettelek, de te ugyanezt teszed itt)

Goku06 2015.01.25. 18:59:26

@MdewC: Igen, akárhova megy Pogba, ott könnyedén BL-t nyerhet, és a Juve és az elit közti szakadékot tovább növeli..
Viszont, ha itt marad akkor 10 év múlva ő lesz a francia totti, aki semmit sem nyert (Pogba számára 7-8 scudetto 30 éves koráig csak egy karrier elpocsékolása lenne).. bár azért ennyi idő alatt talán megerősödnénk egy kicsit, de az elkövetkező 5 évben hatalmas szerencse kell nekünk egy-egy jó BL-szerepléshez (elődöntő).. le vagyunk maradva nagyon.
és Pogba a serieA-ból soha a büdös életben nem fog aranylabda 3-ba kerülni.

Juvegaspy 2015.01.25. 19:04:29

@danimester1: +1
De mondjuk Surarot nem irnam le. Vilagos h nem Pogba szint sot meg Marci szint sem de a Genoa iden jol szerepel es ennek oka a jobb jatekos allomany melynek o is reszese ha egy jo biztonsagos csere jatekos lesz belole akkor megerte azt az 5es fel millat

Kotrevák Kelly (törölt) 2015.01.25. 19:12:44

1. Drága barátnőd az... (majdnem írtam vmit, de nem akarlak megsérteni), de nem én!
2. Nem szóltam hozzád.
3. Hogy jössz te ahhoz, h engem kioktass a szánalmasan gyenge pszichológiai (???) tudásoddal?
4. Miből szűrted le, h drogos, meg alkoholista aggszűz vagyok??? Magyarázd már el szakszerűen!!! Csak nem tükörbe néztél? Soha életemben nem ittam/drogoztam, van családom. Szűz 13,5 éves koromig voltam... Ja, bocs. Van tetoválásom. És?
Erről ennyit.
5. És hol is írtam le 2x, h "ki a fszom vagy te?" ? Legalább olvasni tudnál. Persze, ha pár sör után látsz duplán és azért sértegetsz az irományoddal (mert bőven sértegettél, úgy, h egy szót nem szóltam hozzád), akkor megértem.
6. Kit akartam én rugdosni???
Úgyh a szerinted szellemes irományod baromira szánalmasra sikerült. Kb mintha alkoholos befolyásoltság alatt írtad volna...
Egyébként meg semmi értelme ennek a szájkaraténak. Sehova nem vezet.
Azt meg had ne babóka mondja meg, h nekem vagy másnak mihez van joga és mihez nincs!
És számold már össze, h itt a blogon és hány embert sértettem meg, mondjuk azt az egy kivételével, amivel esetleg babo kartársat sértettem meg! Kösz!
Gondolom, te soha senkit nem sértettél meg még sehol.
Befejeztem! Köv. replyt olvasás nélkül skippelem.

Juvegaspy 2015.01.25. 19:16:48

@Goku06: senmi rossz indulat de tea fasznak szurkolsz a juvenek meg nezed a seria A-t? Ok az utobbi 3-4evben kicsit elmaradtak a nemzetkozi eredmenyek de azert tulzas amit irsz. Nekunk is erosodni kell vilagos de mellettunk zarkozik a roma a sinter hal isten a napoli nem en oket utalom a legjobbam es nem az intert pedig lassan 20eve szeretem a juvet bar ez szubjektiv.
A lenyeg hogy nem kene ennyire leirni az olaszligat vagy akkor ne nezd.

Juvegaspy 2015.01.25. 19:27:51

@Kotrevák Kelly: most a drogosokkal mi a baj? :D

tom85 2015.01.25. 19:29:03

@MdewC: szerintem nem, de persze, nem is a vita volt a lényeg. Ahogy te érzed. Abban a 20 évben amióta a Juventusnak szurkolok nem volt szükségem mások véleményére, hogy ezt tegyem, és persze ezek után sem lesz;) Örülök, hogy pont te írtad ezt, igazolva látom az eddigieket :D

KINGovHELL 2015.01.25. 19:33:10

Micsoda érvek és ellenérvek. Tömeghatása lett a Hoods kollégával folytatott eszmecserének? :D

Apuleius 2015.01.25. 19:35:44

Kedves Mindenki, kéretik a személyeskedést befejezni!

BigP86 2015.01.25. 19:46:14

A meccset sajnos nem láttam, de ahogy olvasom maradt a fos játék és a briliáns Pogbinho! A blogon ellenben mostanában egyre több a vita és kötekedés. Elég egyértelmű hogy a viták nagy részét egy bizonyos B betűs kolléga gerjeszti. Magam részéről megprobalom azt a módszert alkalmazni hogy nem veszek róla tudomást, a kommentjeit pedig auto-skippelem mint valami spoilert. Javaslom a többieknek is ezt, talán egy idő után megunja hogy önmagának irogatja a mantra-szagú baromságait. Azok pedig akik számára a Juventusnak szurkolni egyet jelent azzal hogy reális kritikák és elvárások helyett agymosott droid módjára bologatunk hogy minden szép, minden jó, üzenem hogy attól hogy ti nyírni való birkák vagytok, más ember még lehet hogy szereti használni az agyát. Kéretik ezt tiszteletben tartani, köszönjük droidok!

Hoods. 2015.01.25. 20:02:41

Micsoda bandahaboruk lettek :D:D

Apuleius 2015.01.25. 21:10:09

Mario Gomez góljával vezet a Fiorentina!

MdewC 2015.01.25. 21:18:22

@tom85: a végét nem értettem, hogy ezzel mi lett igazolva.

Csak azért jegyeztem meg csupán, mert nem volt szimpi az általánosítás. ;)

A blogot pedig azért kár "lehúznod", mert sok munka van mögötte, a többig az írókon múlik, ezért kár lenne magát az oldalt degradálni. ;)

Egyikünk se tökéletes. Kivétel Pogba és Pado. :D

MdewC 2015.01.25. 21:21:13

többi, g nélkül. :)

tom85 2015.01.25. 21:41:27

@MdewC: ebben sem értünk egyet, csak Padoin tökéletes :D Félreértés van köztünk az oldal jó, mármint az én ítéletem nem mérvadó, de olvasom. Egyszerűen csak "fáj" a Juventust szidókat itt olvasni és nem az Inter, Milan, Napoli vonalon.úgy értem, nem látunk bele a pénzügyi helyzetbe hasonlók és mindenki szid mindenkit válogatás nélkül, ami szerintem finoman figalmazva is butaság. De nem újabb vita a célom az igy is mindennapos ;) a végét magad cáfoltad, amikor azt állítottam hogy igazoltad, úgy tünt nem értenénk egymást, de talán mégis ;)

babo0410 2015.01.26. 00:39:30

@Kotrevák Kelly: Amíg a véleményeddel nem sértesz meg másokat, azt írsz amit akarsz. De amint a véleményedet csak arra használod, hogy másokat kigúnyolj, vagy sértegess, akkor már nem. Ehhez senkinek nincsen joga. Pláne akkor, ha az illető nem tudja magát megvédni. Véleményt alkotni mindenkinek személyes joga, de az vélemény kell legyen és nem vádaskodás, gúnyolódás, vagy sértegetés.

babo0410 2015.01.26. 00:46:23

@Kotrevák Kelly: Tudod én meg szoktam nézni, hogy ki az aki kinevet. Jelenleg rohadtul nem izgat, ha nevettek rajtam.

babo0410 2015.01.26. 00:53:36

@Hoods.: Neked még nem tűnt fel, hogy ti is folyton ugyanazt szajkózzátok? Lehet én is sokszor írom le ugyanazt, de ti folyton ugyanazt írjátok vágod? Csak ezt nem veszed észre.

babo0410 2015.01.26. 01:05:30

@tom85: Igazad van, lehet tényleg hülye vagyok, hogy erőlködöm. Sajnos a blogon, ha nem negatívan nyílvánul meg az ember, vagy reménykedik, akkor azonnal kivetik. Mert itt csak a pesszimista szurkoló a jó szurkoló. Sajnos.

babo0410 2015.01.26. 01:09:17

@BigP86: Én gerjesztem a vitákat? Leírom a véleményem, és azonnal nekemugrasz a gyönyörű alpári stílusoddal. Aztán meg rám kened, hogy vitát gerjesztek.
Elnézést, h ilyen sokban ment el.

MDaniel98 2015.02.07. 12:20:33

Kár, hogy nem tudtuk kihasználni a rómaiak botlását, pedig jó lett volna az a 3 meccs pontelőny...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása