Agnelli: "Ideje volna megbocsátani Luciano Mogginak"

Moggi Luciano_integet.jpgA Juventus elnöke, Andrea Agnelli megszólalt a klub egykori sportigazgatója, Luciano Moggi ügyében, akit a 2006-os, az Öreg Hölgy kizárásával végződő Calciopoli botrány miatt örökre eltiltottak minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől.

"Luciano Moggi fontos részét képezi a Juventus történelmének." - nyilatkozta Agnelli pénteken. "A katolicizmus és a megbocsátás országa a miénk, így megbocsátást nyerhetne."

"Igaz, hogy hibáztunk [a Calciopoli botrányban], de hogyan lehetséges az, hogy olyanok, akik pontosan ugyanazt tették, a Scudettóval a zsebükben jöttek ki az ügyből? - tette fel a költői kérdést Agnelli, utalva a később bűnösnek talált, a büntetést mégis elkerülő Inter csapatára.

"A Juventus volt az egyetlen, aki megfizetett egy olyan gyakorlatért, amelyet mindenki más is alkalmazott." 

Andrea Agnelli szavait természetesen nem hagyta válasz nélkül maga az érintett, Luciano Moggi sem.

"Szeretnék köszönetet mondani az Elnöknek a kedves szavakért, ugyanakkor semmi sincsen, amiért meg kellene nekem bocsátani." - nyilatkozta Moggi a Tuttomercatowebnek.

"Andrea közel állt a Juventushoz abban a tizenkét esztendőben, amelyet az Öreg Hölgynél töltöttem, hiszen mindig ott volt az édesapjával, így teljes mértékben tisztában van azzal, hogy a munkám mire terjedt ki."

"Agnelli egy olyan elnök, aki tudja mit akar, s nem véletlen, hogy ismét győzelemre vezette a Juventust. Történetének legnehezebb pillanatában vette át a klubot, s visszavezette az élre."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr856924013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mixbetegállat 2014.11.22. 19:43:44

Minden hazai jövedelem szurkolónak tiszteletben kellene tartani ezt az utolsó mondatot.Főleg egy-egy becsülettel vereség után...

Mixbetegállat 2014.11.22. 19:44:36

Becsúszott vereség után...

Tony. 2014.11.22. 19:48:44

1 percig sem haragudtam rá soha, Moggira, a legnagyobbra! Csak köszönettel tartozhatunk neki mindenért, amit ezért a klubért tett. Minden nap visszasírom, nagyjából, mint az isteni Alexet.

babo0410 2014.11.23. 03:18:58

@Tony.: Mindenért? Gyakorlatilag ha ő nincs, nincs a kizárásunk. Hiába mondjuk, hogy nem volt jogos, meg az egész Calciopoli egy hatalmas kamu volt, ettől még Moggi egy csaló marad. Azért kéne hálásnak lenni neki, hogy bírókkal játszadozott, meg ügynökök zsebeit tömködte tele? Rengeteg játékosügynökkel volt jóban, és kilószámra fizetett nekik, hogy az ügyfeleik hozzánk igazoljanak. Köszönöm, de nekem nem hiányzik. Én örülök, hogy végre a klub vezetése tisztességes emberekből áll.
@Mixbetegállat: Nagyon osztom ezt a hsz-edet.

Rivendell 2014.11.23. 08:46:31

Miért szerinted a többi csapat miként hálózta be a játékosokat,szemellenzőt kéretik levenni...

ő volt a legnagyobb:) Ikonikus Juventushoz Lippi mellett ő tette a legtöbbet,kár hogy már nem térhet vissza,valszeg 2 max 3 szezon után a régi fényében pompázna a csapat.

Rivendell 2014.11.23. 08:48:32

az a bibi,hogy most élen lenni és az elmúlt 3 évben minden csak nem kihívás 1 mindenkori Juventus számára ez a Seria A kb a negatív csúcs közelében lehet az utóbbi években,minden csapat jóval gyengébb,egyedül talán csak a Napoli nem,mert ők a béka segge alatt voltak anno

Apuleius 2014.11.23. 10:02:28

@babo0410: "Hiába mondjuk, hogy nem volt jogos, meg az egész Calciopoli egy hatalmas kamu volt, ettől még Moggi egy csaló marad."

Elfogadom a véleményedet, de az az ember benyomása, mintha éppen az egész Calciopoli-ügy lényegét és tanulságát nem értenéd.

Ádám.84 2014.11.23. 10:47:01

@Apuleius: hú ez nagyon érdekelne, le tudnád írni pár mondatban a véleményed a calciopoliról?

venember83 2014.11.23. 10:59:59

@Ádám.84: nem engem kérdeztél, de kikívánkozik belőlem: az Inter gyönyörűen körbebüntetett mindenkit hála a telekommunikációs partner adta lehetőségeknek, így bebiztosított magának pár gondtalan évet a bajnokságban. Mivel a Juventust amúgy se nagyon kedvelik Olaszországon belül, meg persze főleg Milánóban, ő lett a mumus, akinek végre odacsaphattak, ha már a pályán nem ment, akkor a legendás olasz igazságszolgáltatás révén olyasmikért, amiket az összes jelentős olasz klub amúgy megtett. S egyesek azóta is csalóznak, mivel az Inter és Milan azóta se képes lábra állni, a Juventus pedig újjászületett, motiváció: irigység és tehetetlenség. Itt a vége, fuss el véle.

Ádám.84 2014.11.23. 11:05:17

@venember83: Köszönöm, igazság szerint mindenki véleménye érdekel(ne)

Il Principino 2014.11.23. 11:18:21

Kivételesen Babo-val értek egyet!Moggi-ról a kizárás jut egyből eszembe,attól függetlenül,hogy mit értünk el vele,vele érte el a klub azt,ami a legnagyobb szégyen is!
Ez egy ilyen nagy és csodálatos múltú klubnál számomra elfogadhatatlan cselekedet!A többi klub szintén bűnösségétől függetlenül...a másik véglet,hogy ezzel legalább 1 bl győzelmet és számos Scudetto-t vett el minden juventinotól!Minket kizártak,erre a Milan 2007-ben indulhatott még a Bl-ben is és meg is nyerte azt,majd a másik csürhe is nyert 2010-ben,mellette 5 bajnokságot...mi megbűnhődtünk,de a többi bűnös vagy semmit(sinter)vagy egy kis ejnye-bejnyét kapott(pontlevonás)!De a Sors most igazságot szolgáltat,kompenzál jó sokáig és a béka segge alatt lesznek a milánói csapatok úgy 20 évig legalább!Bl-t csak tv-ből lássanak addig!Közben meg irigykedjenek a Juventus-ra:)

Apuleius 2014.11.23. 11:51:39

@Ádám.84: A Calciopoli botrány kirobbanása előtt volt egy bevett gyakorlat Olaszországban, amely valóban erősen kifogásolható, azonban lényegében a létező összes klub élt vele. Jött a botrány (abba inkább nem mennék bele, hogy ki robbantotta ki és miért éppen akkor), s valamiért szinte csak a Juventusra húzták rá a vizes lepedőt, mások pontlevonással megúszták, megint mások bajnoki címet kaptak érte ajándékba. Ahogy az azóta tényszerűen bebizonyosodott, vicces módon éppen az ügyből győztesen kikerülő Inter volt a leginkább szaros, azonban az ügy "elévült". A gyakorlatot, amely jól jellemzi az olasz közeget, valóban fel kellett számolni, de ebben a formában totális nonszensz a döntés. Ahogy éppen Moggi mondta, "vagy mindenki bűnös, vagy senki sem". Az egész első osztályt ki lehetett volna zárni, megcserélve a Serie A-t és a Serie B-t, az összes sportigazgatót el lehetett volna tiltani örökre, de egy szánalmas vicc, hogy egyetlen klub és Moggi vitte el a balhét valamiért, ami általános gyakorlat volt. És ahogy látjuk, szerte a világban működik az végtelenül ostoba és primitív propaganda, ha valakire elég sokszor mondják, hogy bűnös, egy idő után már senki sem foglalkozik a valósággal.

Ádám.84 2014.11.23. 12:56:43

@Apuleius: köszönöm a válaszodat, egyébként én is ugyanezt gondolom a történtekről.

BigP86 2014.11.23. 14:37:31

@Apuleius: Ezt szépen és érthetően leirtad, minden szóval egyetértek. Remélem az esőember is elolvassa és talán fel is tudja fogni..

babo0410 2014.11.23. 17:34:19

@Apuleius: Én értem a Calciopolit, de attól még Moggi tett dolgokat. Ezt nem tagadhatjuk le. Calciopoli ide, Calciopoli oda, Moggi megvett bírókat és játékosügynököket. Ez pedig tény, és én ezért nem fogom tisztelni. Nem szeretem, ha valaki tisztességtelen eszközökkel akar érvényesülni.

babo0410 2014.11.23. 17:41:33

@Apuleius: Egyébként én értem a véleményedet, de ez Moggit nem menti fel. Másik fele, hogy miért pont 2006-ban robbant ki a botrány? Valószínűleg azért, mert megijedtek attól, ami születőben volt. Ha csak 2-5 évet várnak még, lehet a világ egyik legerősebb klubja lennénk most, és Olaszországban senki meg nem állítana. Egyszerűen ezt akarták megakadályozni. Abban az elméletben meg nem hiszek, amit sokan terjesztenek, hogy Agnelliék kavartak be, hogy Moggit félreállítsák. Elhiszem, hogy zavarta őket amit tesz, de nem hiszem, hogy a csapat tönkretétele árán akartak megszabadulni tőle.

Apuleius 2014.11.23. 18:00:14

@babo0410: "Vagy mindenki bűnős, vagy senki sem az." - ez a kulcsmondat az egész történetben, amely valójában nem a Juventusról és Moggiról szólt. Abszolúte értem, amit írsz, s bizonyos dolgokban igazad van, aga a módszer finoman szólva is kifogásolható volt, de nem lehet egyetlen klubra vagy sportigazgatóra kenni a szart, amikor BIZONYÍTHATÓAN mindenki fülig szaros.

babo0410 2014.11.23. 21:26:03

@Apuleius: Értem amire gondolsz, és ebben igazad van. De ez akkor se menti fel Moggit. Ez olyan, ha mindenki lop a boltban, akkor te is nekiállsz lopni? Na ugye! Érdekes a Roma-ról mai napig senki nem tudott egy darab papírt felmutatni, hogy bármit is tettek volna a Calciopoliban. Lehet így is. Én ezért nem bírom Moggit. Nem beállni kellett volna a sorba, hanem megmutatni, hogy tisztességesen is lehet. De sajnos az a baj, hogy Moggi nem azért tette amit tett, mert mások is azt csinálták, hanem annak ellenére. Ő is egy maffiózó volt, akinek szerintem mindegy volt, hogy melyik klubba kerül. És a calciopoli utáni nyilatkozatai többségén azt érzem, mintha mindig a saját igazát próbálná meg igazolni. Én sose fogom kedvelni annak ellenére, hogy nagyon nagy kedvenceket igazolt.
@BigP86: @Táno: Én ezt bóknak veszem. Ha tudnátok, hogy Rain Man milyen okos volt! De addig az értelmi szintetek már nem terjed. Csak mások örökös gúnyolúásáig. De ha azt kéritek tőlem, hogy ne reagáljak a hsz-eitekre, akkor ezt a paraszt, személyeskedő, másokat kigúnyoló stílust abba kéne hagyni. És akkor engem szidtok? Kb. az óvodában viselkedtem utoljára úgy, ahogy ti most.

Ádám.84 2014.11.23. 23:07:08

@venember83: ezt sosem értettem igazán, egyik állítás: Olaszországban a Juvénak van a legtöbb szurkolója, másik állítás: "a Juventust amúgy se nagyon kedvelik Olaszországon belül", akkor most ez hogyan is van pontosan, vagy mind a kettő egyszerre igaz?

Devilke Balla 2014.11.24. 00:35:26

@Ádám.84: egyszeru.. miénk a legnagyobb szurkolotábor,a maradék szétoszlik a tobbire :) olyan.. vannak a Juvesok, a másik oldalon meg a tobbi csapat szurkoloi,akik viszont gyulolik a juvet.

MdewC 2014.11.24. 09:21:59

Viszont nyertünk 1 VB-t. :)
Az volt az öröm az ...

Hajrá!

babo0410 2014.11.24. 13:22:58

@Devilke Balla: De ez nekünk csak jó, mert ez mutatja, hogy újra sikeresek vagyunk. Amikor az inter volt a legerősebb 2006 után, akkor 2010-es felmérés szerint őket gyűlölték a legtöbben. Ezért azt mondom, hogy addig jó, míg ennyien gyűlölnek minket. :)

Devilke Balla 2014.11.24. 13:44:53

@babo0410: engem nem zavar ha más nem szeret minket :) korán megtanultam hogy vki vagy Juves vagy utálja a Juvet. Ok bofogtek,mi meg nyertuk a bajnokságokat ;)

2014.11.24. 22:51:50

Lerágott csont ez már,leszarom ki mit bocsát meg Mogginak,maradjon szépen a seggén azt szurkoljon,a Calciopoli és a legnagyobb figurái feledésbe kell,hogy merüljenek. Moratti nyugdíjba ment,Galliani meg Berlusconi se mai gyerekek már!Eljárt felettük az idő,csak az a baj,hogy a egész olasz labdarúgás felett eljár szép lassan. Mi valahogy azért stabilan állunk,de ezzel együtt is a Serie A minden szempontból egy süllyesztő a legjobbaknak. Nincs egyetlen európai szinten versenyképes olasz csapat se,egyenlőre mi se tudunk azok lenni,pont azért,mert egy brutálisan gyenge színvonalú bajnokságban játszunk. A Roma próbálja tartani a lépést,de ők még velünk se bírják,nemhogy Európa nagy csapataival. Hol van a Milan?! Hol az Inter?! Hol az a Lazio,ami mindig minden meccsen akárkire veszélyes tudott lenni?! Hol a Fior?! Hol vannak a klasszis olasz hátvédek?! És a klasszis csatárok?!

2014.11.24. 22:58:49

@Apuleius: Egy dologban abszolút babo-val kell,hogy egyetértsek,mégpedig,hogy az nem menti fel Moggit és a Juventust,hogy de más is azt csinálta.Azért mi kaptuk a legsúlyosabb büntetést,mert mi nyertük a bajnokságokat,mi voltunk a kupac tetején,szerintem ez ilyen egyszerű...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása