Marotta: "Nagyon közel jártunk Falcao megszerzéséhez"

Falcao Radamel_MU_gólöröm.jpgA nyári árigazolási időszak legnagyobb meglepetéseinek egyikét az utolsó napok hozták, amikor az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus harcba szállt a Manchester United-dal a labdarúgás történetének egyik legdrágább játékosa, Radamel Falcao aláírásáért.

Mint az ismeretes a kolumbiai támadó, aki az AS Monaco tulajdonában áll, végül kölcsönben a szezont történelmi mélyrepüléssel kezdő manchesteri klubhoz került, ahol mindeddig öt bajnoki találkozón szerepelt, ezek során összesen 250 percet töltött a pályán, s mindeddig egyetlen találatot szerzett.

Az ügyben most újabb részletekkel szolgált a Juventus sportigazgatója, Beppe Marotta, aki a RAI vendége volt a La Domenica Sportiva című műsorban, s elárulta, hogy az Öreg Hölgy közel járt a világklasszis megszerzéséhez.

"Nagyon közel jártunk Falcao megszerzéséhez, mivel a játékos Olaszországot és a mi mezünket akarta." - vallott színt az interjú során Marotta, aki nyáron a klub számára elérhetetlen célpontként beszélt Falcaóról.

"Azonban végül a Manchester United is színre lépett, s nekik jelentősebb anyagi erejük van, így az üzlet meghiúsult."

A Manchester United mintegy 6 millió fontot fizetett az AS Monacónak a kolumbiai játékos kölcsönvételéért, s a szezon végeztével 43.5 millió font (55 millió euro) fejében szerezhetik meg véglegesen a támadó játékjogát.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr136836311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The king of alibis 2014.10.27. 12:04:07

Vicc ez a kancsal pojáca!!

keshudioo 2014.10.27. 12:17:51

Én meg Brad Pitthez jártam nagyon közel, de színre lépett Angie.

Error13 2014.10.27. 12:22:36

Amugy szerintem ebből is látszik, hogy mennyire nem a játékosok döntenek a saját sorsukròl....

Hoods121 2014.10.27. 12:26:55

Persze Marotta nagyon kozel voltunk Messihez is.. Ez az ember egy alomvilagban el ez tuti.

Sztricski (törölt) 2014.10.27. 12:29:54

Attyaúúúristen...hát csak van lejjebb?van. Bár vhol ez is egy képesség: tudd mindig egy kicsit jobban alulmúlni magad - neki összejön. Ő a Kobra. Bráfó!

venember83 2014.10.27. 12:30:04

S akkor most Falcaót padoztatná Allegri? :D

csakajuve111 2014.10.27. 12:49:08

@venember83: 250 perc 1 gól. Szerinted? :-)

MDaniel98 2014.10.27. 13:21:01

@Hoods121: Nem feltétlenül kamuzik. A kölcsönvételéhez lehet, hogy közel jártunk, a részvényesi kör nagy kínok árán, de lehet, hogy előteremtette volna azt a 6 millió fontot, de, hogy meg nem vettük volna, az biztos. Gondolom a MU becsengetett, minden további nélkül megadta a kért összeget, és Jorge Mendes(Falcao ügynöke) azt is mondta, hogy lényegében Falcao a MU játékosának tekinthető, és csak azért nem jelentették be a megvételét, mert a MU-nak vigyáznia kellett az FFP miatt, de a 2015-ös pénzügyi évben 99.9%, hogy bejelentik(gondolom nyáron, miután hivatalosan letelt a "kölcsönszerződése").

juve28adam 2014.10.27. 13:37:02

Nem tudom sírjak -e vagy nevessek :D

venember83 2014.10.27. 13:37:51

@csakajuve111: szerintem Marotta titkon tudta, hogy túlértékelt játékosról van szó, így nem is kínlódott, hogy felvegye a versenyt a manchesteriekkel.

Lisandro 2014.10.27. 13:39:56

Dehogy veszi meg a Mu!
Hiszen örülnek ha levegőt kapnak,annyi tartozàsuk van!
Ha nem lesznek ott az első négyben akkor tuti nem fizetik ki azt a maradék 40-50 milliót!
Visszatér Monacóba,azt jön hozzánk a feléért!
Ez volt úgyis Falcaó álma!
A Juvéban játszani!
(Amit meg is tudok érteni)
Tevez,Falcao,Morata hármas csatár sor!
Nem hangzik rosszúl!
Át kéne állnunk 4-3-3-ra!
Szerintem jobb lenne!
A Bl-ben mindenképp!

pedronegro (törölt) 2014.10.27. 13:45:13

Mennyivel jobb lenne egy "Nagyon közel jártunk Allegri megszerzéséhez" című bejegyzést olvasni....

kda75 2014.10.27. 16:16:10

@Lisandro: Ez valami pszichológiai terror,hogy minden mondat végére felkiáltójelet teszel?

babo0410 2014.10.27. 16:21:44

Ezzel a hírrel nem tudom mi a baj? Már megint Marotta a hülye. Nyilván egy MU-val nem tudunk versenyezni. Mint anno Van Persie esetében. Addig voltunk jók, míg az MU képbe nem lépett olyan fizetéssel a játékos számára, amivel mi nem is akartunk, de nem is tudtunk volna versenyezni. Ráadásul ők azonnal ki is fizették a kért árát, amit szerintem lejáró szerződéssel úgy, hogy szinte nem nagyon volt sérülés mentes szezonja, nem ért meg. Sajnos egy angol nagy vagy közép csapattal nehéz versenyeznie az olaszoknak. Jelenleg az olasz klubokat anyagilag is rendbe kéne tenni. Anyagilag és játékfelfogásban kéne nagy változás Olaszországban, és akkor a liga újra erőre kapna.

penge09 2014.10.27. 16:31:03

@babo0410: Az a baj a cikkel hogy mindenki tudja hogy nem tudunk versenyezni a pénzes csapatokkal,de legalább a szurkolóknak ne akarják már bemesélni hogy MAJDNEM megtudjuk venni.

konrad66 2014.10.27. 17:12:45

@Lisandro: Unitednak nincs sok adóssága

babo0410 2014.10.27. 17:22:19

@penge09: Pedig ez az igazság. A nyáron nagyon sok hír is volt arról, hogy közel vagyunk hozzá. Csak eléggé a mercato végén bukkant fel az MU, addig jól álltunk. A majdnem a miénk lett helyt álló. Ha az utolsó napokban nem pécézi ki magának az MU is, most itt lenne. Ennyi a sztori.

devil-z 2014.10.27. 17:23:40

Ez a szerencsétlen kretén Falcaonál sokkal elérhetőbb játékosokat sem tud leszerződtetni, teljesen értelmetlen ilyeneket hazudnia.

MdewC 2014.10.27. 17:26:02

A Kobrának marad a netes pornó.

MDaniel98 2014.10.27. 17:30:29

@konrad66:

A klub bruttó adóssága 342 millió font és 66 millió volt készpénzben a bankszámlán június végén.

Cash flow
manutdfanatics.hu/manutd_hirkepek/image/p%C3%A9nz%C3%BCgyek/cash%20flow%202014.PNG

Lisandro 2014.10.27. 17:52:07

@Juventus FC 15: @konrad66: Méghogy nincs sok adóssága?
400 millio Euro az azért nem kevés!
Köszönöm a pontosan adatot Juventus FC 15.

Lisandro 2014.10.27. 17:55:31

@babo0410: Bizony így van!
Az utolsó napokban szinte éjjel nappal a híreket olvastam PERCENKÉNT!

penge09 2014.10.27. 17:57:49

@babo0410: Az a lényeg hogy ha már nem tudjuk megvenni akkor azt legalább ne hangoztassa a Kobra,hanem inkább kamuzza azt hogy nem is érdeklődtünk majd veszünk valaki mást.

babo0410 2014.10.27. 18:38:46

"Nem áltatom a szurkolókat. Falcaot nem tudtuk megszerezni, mert nincsen rá pénzünk. Esélyünk sem volt rá. Nagyon távol voltunk a megszerzésétől. Két akadály volt ennek. Az ára, és a Juventus vezetősége. Egyrészt én is alkalmatlan vagyok a posztom betöltésére, ilyen jó játékosok igazolására képtelen vagyok, és a vezetőség is sajnálja a pénzt a csapatra. Elkann nem hajlandó befektetni, de Agnelli nem is engedi, hiszen saját lábra akarunk állni, és a jelen igazolásokkal is bőven uraljuk a szemétdombot. Akkor meg minek fektetnénk bele pénzt a csapatba? Nem akarom áltatni a szurkolókat. Ne várjanak továbbra se nagy igazolásokat, jó játékosokat, hiszen nem tudunk pénzt adni rájuk. Másrészt meg én is egy nagyon gyenge szakember vagyok. Én különben is jó játékosokra nem áldozok, csak olasz középszereket vagyok hajlandó áron felül leigazolni. Ami a BL-t illeti, nem akarom becsapni a szurkolókat. Valljuk be, a Juventus nem elég erős a BL-hez. Az edzőnk gyenge, a keret gyenge, az olasz bajnokság színvonala is rohamosan zuhan, ami abból is látszik, hogy ilyen gyenge kerettel, és ilyen pocsék játékkal is megverünk mindenkit. Semmi nem adott ahhoz, hogy a Juve továbbjuthasson a BL-ben. Allegri erőlteti a sz.r 3-5-2-t, ami mint tudjuk, már Conte-nál is megbukott. Ráadásul én se vagyok képes jó szélsőket igazolni, így Asamoah nem tud középen játszani, ahol BL-t nyerhetne nekünk. És ha már itt tartunk, Conte is az én hibámból távozott. Az én fejemet követelte, meg azt, hogy Elkann adjon pénzt igazolni. Mi inkább kirúgtuk, de azt hazudjuk, hogy közös megegyezés volt. Ráadásul még én is képtelen vagyok jól igazolni, ezért le is mondok a posztomról. Ezentúl az én posztomat egy olyan nagy formátumú ember fogja átvenni, mint maga személyesen az átigazolási guru, Adriano Galliani, akit a sportvilágban mindenhol tisztelnek. Így végre egy karakteres sportigazgatója lesz a csapatnak. Gallianinak olyan elévülhetetlen érdemei vannak, hogy sikerült 0 pénzből 10. hely környékén vergődő csapatot építeni. És ehhez elég volt neki két év. Leborulunk a nagysága előtt. Galliani nevéhez olyan világklasszis igazolások fűződnek, mint Montolivo, Muntari, Poli, Cassano, Balotelli, Ménez, Essien, Alex, Honda és egy formán kívüli Torres. Ráadásul nem kellett neki Tévez és olyanokat nem vett észre, mint Pogba vagy Coman. Én hülye meg leigazoltam azokat, akiket Galliani nem igazolt le, ahelyett, hogy az önző Ménezt, vagy a formán kívüli Torrest igazoltuk volna le. Ráadásul engem mindenki hülyének néz. A Real is bohócot csinált belőlem Morata eladásakor. 20 millióért leigazolni, hogy aztán két év múlva 30-ért vegyék vissza? Ilyet is csak én tehettem. Szégyellem magamat ezért, és a sok középszerű igazolásomért. Lemondok, hiszen a Juventus FC blog látogatói mindig is átláttak rajtunk. Nagyon jól tudták, hogy hazudunk. Ilyen böszmeséget mint a Juventus vezetősége, még soha senki nem csinált a futball történelemben. Bocsánatot kérek minden egyes szurkolótól azért a rombolásért, amit végeztem a Juventus sportigazgatójaként. Szégyellem magamat."
Jelentette ki Giuseppe Marotta minap a sajtótájékoztatóján.
Gondolom valami ilyesmit vártatok.

2014.10.27. 21:45:40

@babo0410: Én már évek óta várom ezt,habár nekem fele ennyi pofázás is elég volna,ha a lényegen nem változtatna!

Rivendell 2014.10.27. 22:16:13

Nem is értem,hogy a jó kormányunk miért nem csapott még le erre a zsenire.. szóvivőnek,de akár gazdasági miniszternek is tökéletes lenne.

na takarodj a picsba már tényleg:)

@fire06: +1

Rivendell 2014.10.27. 22:17:16

megjegyzem Falcaoval kitörölhetnénk a seggünk.... 2 szélre hozzanak és 1 tkp-t ha már Asa-t cseszik berakni a posztjára és Comant nem képesek játszatni

Hogrin 2014.10.27. 22:20:18

Erre a nyilatkozatra meg mi szükség volt kedves Mormota? Nincs téma a klub háza táján vagy mi ? Be kell dobni a gumicsontot had rágódjon a nép, ügyes csóka ez a kobra tudja terelni a figyelmet a valós problémákról rendesen, inkább nyilatkozik valami totál értelmetlen dolgot ami már amúgy is lejárt lemez csak ne kelljen arról beszélni, hogy Allegri mennyire volt jó húzás vagy épp, hogy állunk a BL-ben.

Tony. 2014.10.27. 23:18:50

@Hogrin: Marotta időnként szeret emlékeztetni rá, hogy mekkora bohóc, mintha ezzel a ténnyel nem lenne egyébként is tisztában mindenki.

Huxxel 2014.10.28. 08:53:23

@Juventus FC 15: @Lisandro: Na igen, de jegyezzük meg, hogy 422 millió font volt az előző éves bevételük. Hogy az elmúlt 4 évben folyamatosan csökkentették az adósságukat. A fel nem használt készenléti hitelkeret (melyet az újságírók előszeretettel számolnak hozzá az adóssághoz) 75 millió font. A stadionjuk bevétele az utóbbi években közel 4%-kal nőtt. Megoldották a kamatcsökkentést, új szponzori szerződéseket kötöttek világszerte, új kötvényeket bocsájtottak ki. És 2017-ben esedékes csak a kötvényeik után járó kamat kifizetése.
Szóval, ha a teljes képet nézzük, igen a MU adóssága magas, de a klub értékéhez képest évről évre kisebb, és a finanszírozása is egyre olcsóbb, tehát valódi problémát számukra egyelőre nem jelent.

Hoods121 2014.10.28. 16:19:03

@fire06: +1

Tokeletesen leirta Babo amit mondania kene mar eleg reg ota. Csak kurva sokat pofazna szokasahoz hiven.

Bohocok

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása