Tévez: „Ilyen mérkőzésre számítottunk”

Tevez Carlos-Evra Patrice_gólöröm.jpgCarlos Tévez a Sky Sport Italia-nak tett nyilatkozatában elmondta, számítottak arra, ami a Milan elleni mérkőzésen történt. „Nehéz mérkőzést vártunk, mivel a Milan is két győzelemmel kezdte az idényt. Ennek ellenére megőriztük a magabiztosságunk és végig meccsben voltunk.”

Carlitos az idei szezonban egy mélyebb szerepkörben játszik, visszavont támadóként, így több területe van lendületből a védőkre vezetni a labdát. „Szeretem ezt a pozíciót, de ma nem sok lehetőségem adódott a gólszerzésre, mivel De Jong egyfolytában rám figyelt. Ám végül mégis betaláltam, így most nagyon boldog vagyok.”

Tévez nem hétköznapi módon ünnepelte a győztes gólját, egy cumit vett a szájába és így rohant a szurkolók elé. „Ez a gólöröm a fiamnak szólt.” – árulta el zárásként az Apacs.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr956715923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szbence 2014.09.21. 13:21:54

@FCB551: Ez a Suarezes kép nem lesz itt nyerő :D

realsequator 2014.09.21. 14:10:32

@FCB551: Milyen avatár ez?? :DDDD
A "fogas" nem nyerő mifelénk nem tudtad??? :DDDD
OFF:
Mennyire vagy boldog a Real rajtjától 10-es skálán???
ON:

SnagyP 2014.09.21. 14:15:48

Azért annak a cuminak 70 perc után, már lehetett bukéja...
... de köszönjük s győztes gólt
azóta is azon gondolkodom, hogy direkt megvárta míg elborul Abbiati, vagy tudta???,
Ne fogazz!

Rivendell 2014.09.21. 14:39:15

@FCB551: nem véletlen,hiszen ők ketten azok akik más szintet képviselnek a kp-n,ők ketten a posztjukon olyanok,mint Messi és Cr,csak térne már vissza Pirlo papa:)

FCB551 2014.09.21. 15:59:37

@Szbence: @realsequator: Én kérek elnézést,de hátt csak Suarez is Barcás

Rivendell 2014.09.21. 19:15:16

@FCB551: kár hogy nem Juvés:( nálam azért nagy kedvenc Ibra után,talán ő az aki még egyéniség a mai csatárok között és nem a fogazásra gondoltam.

FCB551 2014.09.21. 19:49:36

@Rivendell: Hátt igen ha nem nézük a fogazását akkor ő télleg egy egyinség,egy igazi gólvágó

devil-z 2014.09.22. 04:17:56

Reméljük sokáig kitart a jó formája mert Llorente kb. szart sem csinált eddig.

Il Principino 2014.09.22. 06:58:14

A következő 2 meccset hozni kell,aztán jöhet a Roma és az Atleti Torrentéstül:)
Csak így tovább!Forza Juve!!!

rockitbaby 2014.09.22. 07:37:26

@devil-z: Tavaly nagyobb bajban lettünkvolna, de most a padról kapásból ketten be tudnak szállni helyette, ha kell: Coman és Morata. Mindkettő a biztatónál is jobban mozgott. A korábbi évek során, mikor még csatáraink sem voltak is megoldottuk a góllövést, most hogy már nem csak a kezdőben tudunk felvonultatni, de még cserélni is tudunk csatárt, ettől félek a legkevésbé. A védelmünk is összeállni látszik, a kapus poszton nem voltak gondok, csakúgy mint a középpályán. Teljességgel nyugodt vagyok most a csapatot illetően.

Nem volt nagy és hangzatos igazolásunk, de a padra szerintem kiválóan igazoltunk, így megeshetett az a "csúfság", hogy Pirlo és Vidal nélkül is faszipántos kis középpályával tudunk kiállni. Conte edzőssége alatt ilyet nem lehetett volna. Bár Vidal nagyon hiányzik onnan, de mintha Pirlo szinte semennyire. Én amúgy Morata Udinese elleni pár percéből azt várom, hogy hosszabb távon kiszorítja Llorente-t, 4-3-3-ban pedig kétség sem fér hozzá, hogy a legjobb felállás elől a Morata-Tévez-Coman trió!

Lehet mégis be kellett volna áldozni Llorente-t Falcao-ért? :)

Szbence 2014.09.22. 11:51:01

Azért sztem nem ártana egy kicsit a négy védős rendszert gyakorolni, a BL-ben egy erősen támadó Atletico ellen nem lenne rossz.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása