Evra: „Az ilyen derbik miatt vagyok itt”

Evra Patrice_érkezőben.jpgPatrice Evra a szombati Milan-Juve rangadót méltatta a sajtó képviselőinek, kiemelve, hogy az ilyen klasszikus összecsapásokra várt már Torinóba szerződése óta. A korábbi Manchester United védő új erőre kapott az olasz rekordbajnoknál, a Serie A és a Bajnokok Ligája küzdelmeiben egyaránt.

„Két lábbal a földön járunk, így még nem beszélhetünk arról, hogy megnyernénk a BL-t.” – szólalt meg Evra a JTV kameráinak, a Malmö elleni 2-0-ás sikert követően. „Ugyanakkor mérkőzésről mérkőzésre egyre magabiztosabbak leszünk. A Juventusnak jelentős a történelme, így meg kell tisztelnünk annyival, hogy Európában is győzedelmeskedünk.”

Az első komolyabb próbatételnek a holnapi mérkőzés ígérkezik, méghozzá a Stadio San Siro gyepén, a két forduló után holtversenyben listavezető AC Milan ellen. Evrát azonban nem ejti zavarba a felhajtás, sőt: „Érkezésem óta az ilyen meccseket vártam. Ők lesznek hazai pályán, szóval rajtunk a nyomás, hogy megmutassuk, mi vagyunk a bajnokok.”

A francia ezután csapattársának, Carlos Téveznek is tartogatott néhány kedves szót, akivel már korábban is játszott együtt Manchesterben: „Ő egy igazi oroszlán. Még érettebb játékos lett belőle, mostanra igazi csapatjátékossá vált. Ám eközben továbbra is ugyanolyan szórakoztató maradt, mint amilyennek Angliában megismertem.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr586710409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

realsequator 2014.09.19. 10:19:08

Tetszenek az új nyilatkozatok. Egészen az "Ő egy igazi bajnok..." kezdetűig. Attól behányok... :D Jobban hangzik az oroszlán!

BigP86 2014.09.19. 10:59:11

Nekem meg tetszik ez a francia vonal.. :) egyrészt hagyomány is a Juvénál, de az utóbbi pár évben próbálgattunk brazil, teljesen olasz, stb vonalat (még ha nem is direkt gondolom) és egyik sem jött be úgy mint a francia vonal. Ez a Pogba, Coman, Evra hármas később remélem Rabiot-al kiegészülve szerintem újra olyan sikeres lehet, mint anno akár Platini, Deschamps, Zidane, Trezeguet volt. :)

Apuleius 2014.09.19. 11:23:30

@BigP86: A francia vonalat említve azért Boumsongról se feledkezzünk meg :-)

BigP86 2014.09.19. 11:53:07

@Apuleius: A teljes lista: Combin, Platini, Deschapms, Zidane, Blanchard, Henry, Trezeguet, Thuram, Kapo, Zebina, Vierra, Boumsong and Pogba.

De a legnagyobb klasszis kétségkívül Boumsong és Zebina volt.. :D

Apuleius 2014.09.19. 11:59:24

@BigP86: Óóó, jaj, tényleg, Zebináról teljesen megfeledkeztem :-DDD

vágóistván 2014.09.19. 12:20:23

azért szerencsére a többség A vagy A+ kategoriás játékos.ha csak a középpályát es a csatársort nézem bármelyik blért harcba lenne az a csapat.
-----------Vieira----------
Deschamps-----Zidane----Pogba
-------------Platini--------
---------Trez------Henry----

márcsak 3 védő kellene(igazábol 2 mert thuram is világklasszis volt)

MdewC 2014.09.19. 18:17:05

@vágóistván: Thuram mekkora király volt... Atyavilág!

neuropa 2014.09.19. 21:09:46

@MdewC: Indeed. Ezért is akkora kár, hogy vénségére elment az esze.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása