HIVATALOS: Quagliarella átigazolt a Torinóba

Quagliarella Fabio_gólöröm_2.jpgA Juventus kegyvesztett csatára a mai napon hivatalosan is elhagyta a csapatot, Fabio Quagliarella átigazolt a városi riválishoz, a Torino FC csapatába, ahol több éve megkezdte profi karrierjét.

A Torino 3,5 millió euróért veszi meg a futballista játékjogát, amely összeget három év alatt kell kifizetnie a klubnak.

Fabio Quagliarella 2010 augusztusában csatlakozott a Juventushoz, először opciós joggal kölcsönbe, amit aztán ki is használt a klubvezetés és így összesen körülbelül 15 millió euróért szerezte meg az Öreg Hölgy a szép gólokban jeleskedő csatárt.

A játékos hamar meghálálta a bizalmat, hiszen első félévében már a csapat húzóembere lett, vezette a házi góllövőlistát, és számos győzelemhez segítette a klubot. Azonban 2011 januárjában komoly térdsérülést szenvedett, amely miatt kénytelen volt kihagyni a szezon további részét.

A Luigi Delnerit váltó Antonio Conte alatt sajnos már nem teljesített ilyen jól a csatár, azonban fontos gólokkal hálálta meg a játékperceket, amelyeket csereként kapott edzőjétől. Végül azonban teljesen kiszorult a keretből, olyannyira, hogy a legutóbbi Európa Liga mérkőzésekre már nem is nevezte őt be a csapat, idén nyáron csapatot talált magának a harmincegy éves csatár.

Búcsúként álljon itt egy összefoglaló Fabio Quagliarella Juve góljaiból, minden bizonnyal mindenki talál magának olyat, ami kedves emlékeket idéz. Sok szerencsét, Fabio!

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr316519617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sztbeni 2014.07.18. 12:23:37

Elképesztő, hogy elzavarták. Sírni tudnék azon, ami a klubnál zajlik.

Trezeguet 2014.07.18. 12:30:02

neki is a sérülése tette tönkre a juventus karrierjét mert már kezdőbe vissza nem tudta harcolni magát

rockitbaby 2014.07.18. 12:35:38

@Sztbeni: HA tényleg európai babérokra akarunk törni, akkor sajnos be kell látni, nem ő kell nekünk. Sokkal inkább egy Lukaku féle csatár, vagy akár Mandzukic is jó lett volna 22 misiért.

MDaniel98 2014.07.18. 12:39:05

Kár érte benne lehetett volna még lehetőség,pláne úgy,hogy Allegri nem haragszik rá.Ilyen szempontból nézve meg szégyen,hogy Padoin,Motta és DC Giovinco még itt lehet,Q-t meg elzavarják...

venember83 2014.07.18. 12:45:07

@rockitbaby: hiába akar a klub valamit, ha egyszerűen nem teremti elő a pénzt az igazolásokra. Végignéztem, milyen gólokat vágott, és értetlenül állok eladása előtt. Közben meg egy Giovinco és Padoin még mindig Juventus játékos, az edző meg... Mindegy, inkább megyek is vissza melózni.

tjunior 2014.07.18. 12:51:33

@Sztbeni: Egy év múlva lejárt volna a szerződése, hosszabbítani úgy sem hosszabbított volna. A kérdés az volt, hogy jövőre ingyen (addig meg a klubot terheli a fizetése), vagy idén egy kis apróért megy.

rockitbaby 2014.07.18. 12:56:15

@venember83: Ez a transfer még nagyjából 95%-ban Conte-nek köszönhető, de még lehet akár 100%-ban is. Ő jegelte, padoztatta, majd mikor visszaszólt a másodedzőnek, akkor pedig még jogosan is büntette. Nincs meccsben és ahogy @tjunior is írta, jövőre lejárt volna a szerződése. Mi tuti nem hosszabbítottunk volna vele, így jelen pillanatban ez így volt win-win szituáció. Ez a 3,5 millió lehet a kulcs Evra vagy egy Rabiot szintű fiatal és tehettséges középpályáshoz, vagy talán a csatárok mögötti szervezőnek.

MDaniel98 2014.07.18. 13:10:44

@rockitbaby: Hát még,ha a Sturaro-féle 5,5-et is normális célokra fordították volna.

Lord Viktor 2014.07.18. 13:15:01

Kissé dicstelenül távozott ahhoz képest, milyen jól is ment neki nálunk. Sajnálom, sok sikert neki.

rockitbaby 2014.07.18. 13:27:54

@Juventus FC 15: Annyira nem lehet tudni semmit a kölyökről, hogy én még nem tudom megítélni, hogy rossz vagy jó igazolás-e ő. De tény és való, hogy annyiból Rabiot már itt lenne. De akkor csak nézzük úgy, hogy 3,5 Quagliarella és 5,5 Sturaro; ez majd annyi amennyiért Tévez jött. És a különbséget nem is kell magyarázni. De ezt a 9 misit máshova is oda lehetett volna csapni ez is tény.

konrad66 2014.07.18. 14:05:12

@Juventus FC 15: Ebbe az a hihetetlen Vrsaljkot a Sassuolo kb, 4 millióért vette meg,úgy,hogy Vrsaljko 2 szer annyit ér ,mint Sturado.

@Lord Viktor: Egyetértek

Andras74 2014.07.18. 14:30:19

Sok sikert Neki. Jobb ez így mindkét félnek. Legfeljebb momentumai lettek volna, hacsak meg nem sérül újra.

vizi8 2014.07.18. 15:05:01

Az hogy ő megy az Conte lelkén szárad, ezért nem a vezetőséget kéne szídni.

devil-z 2014.07.18. 15:32:32

@vizi8: nyilván minden távozót és szar kategóriájú érkezőt Conte számlájára kell írni.
Csak kérdem, Q. további maradásának mi értelme lett volna? az ő szemszögéből pl? Allegri szerinted alapemberként számolna vele?

Ádám.84 2014.07.20. 02:04:15

Meg kell hogy mondjam, én kedveltem Quagliarellát, de ha nem számolnak vele, jobb lesz így mindenkinek. Azt azért hozzá kell tennem, hogy többet érdemelt volna a Juvétól, főleg, hogy Tevez és Llorente érkezése előtt egyértelműen Ő volt a legjobb csatár. Biztosan furcsa lesz más mezben látni, de remélem jól fogja magát érezni a Torinoban és megtalálja a számításait.
Búcsúzásképpen szeretnék az általam egyik legjobbnak tartott videóval búcsúzni Tőle.

www.youtube.com/watch?v=eRz_ceGp9LQ

Köszönünk mindent Quagliarella, sokat tettél a csapatért, további sok sikert neked!!

babo0410 2014.07.20. 02:13:11

@rockitbaby: Nem akarok vitatkozni, de abban az idényben amikor visszaszolt a másodedzőnek, és állítólag jegelve volt, 35 meccsen jutott szóhoz. Köztük a BL-ben is. Sose értettem miért mondjátok, hogy Conte nem számolt vele. Idén kijátszotta magát a keretből, mert ilyen unottan, ennyire kedvtelenül, használhatatlan volt, és Conte ezért jegelte idén. De lőtte nem ő volt az alapember, de azért elég sok lehetőséget kapott. Vucinic meg egyszerűen azért játszott többet nála, mert ha volt kedve játszani, akkor zseniális volt.

babo0410 2014.07.20. 02:13:43

Szóval mikor visszaszólt

Ádám.84 2014.07.20. 02:20:00

@babo0410: mikor volt használhatatlan? Akkor amikor kiharcolt egy tizenegyest, majd gól fejelt a Galatának?

babo0410 2014.07.20. 02:24:40

@Ádám.84: Igen. Meccsen végig semmit nem csinált. Fele annyiszor volt játékban, mint a többiek. Tévez egyedül kínlódott elől. Ha kicsit is lett volna kedve játszani simán nyertünk volna azon a meccsen. Ez az én véleményem Conte utána nem véletlenül jegelte. Pedig mikor Vuci kidőlt, azonnal őt küldte be. Én imádom, de el kell ismerni, hogy idén nagyon visszaesett a teljesítménye.

Ádám.84 2014.07.20. 02:28:25

@babo0410: bárcsak a többi csatárunk fele annyi játékkal két gólt tudna szerezni. Veled kapcsolatban pedig a dolog kulcsa az, hogy "ez az én véleményem", amit te tényként állítasz be és kezelsz.

babo0410 2014.07.20. 05:17:24

@Ádám.84: Mert az tény, hogy a Galata elleni első meccsünkön Quaga fele annyit volt játékban, mint a többi játékos. Egyébként az első gólt is abból kaptuk be, hogy Chiello lepasszolta Quagának a labdát, amit könnyen előre tudtak vágni előle Drogbanak, és Bonu meg Buffon bénáztak gy sort. Azon a meccsen a két gólja ellenére Quga igen is gyenge volt.

Ádám.84 2014.07.20. 05:34:11

@babo0410: a te feltevésed, amit tényként kezelsz, az ez: "Idén kijátszotta magát a keretből, mert ilyen unottan, ennyire kedvtelenül, használhatatlan volt, és Conte ezért jegelte idén."
A meccsre visszatérve, egyértelműen azért kaptunk ki, mert Bonu és Isla két óriási hibát is elkövettek. De tudom, ez Conte hibája volt, mert nem szólt Islának, hogy vissza kéne mennie védekezni. (Ezt az iszonyatosan szar szöveget...)

babo0410 2014.07.20. 05:43:12

@Ádám.84: És én ilyet hova írtam? Amúgy ott Conte is hibázott mikor a meccs végén átállt 4 védőre. Isla meg elől ragadt.

Ádám.84 2014.07.20. 05:47:41

@babo0410: anno ezt írtad és többször ki is fejtetted, emlékszem, mivel már akkor is reagáltam rá. Egyébként tényleg Conte hibája, hogy egy védő nem tudja, mit kéne csinálnia...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása