A Juventus hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést hosszabbított veterán játékmesterével, Andrea Pirlóval, aki az új kontratust aláírásával további két évre kötelezte el magát a torinói klubnál.
Az olasz válogatottal a brazíliai világbajnokságra készülő középpályás a Juventus kezdő tizenegyének kihagyhatatlan tagjává, a csapat motorjává vált azt követően, hogy 2011-ben az AC Milantól ingyen igazolt az Öreg Hölgyhöz.
A 35 esztendős játékos zsinórban három bajnoki címet szerzett Antonio Conte vezénylete alatt, s bizonyította, hogy továbbra is Európa legkiválóbb középpályásai között kell számolni vele.
Ma reggel a Juventus hivatalosan is bejelentette, hogy Pirlo aláírta új szerződését, amely 2016-ig Torinóban tartja majd a csapat irányítóját.
"A Juventus és Andrea Pirlo fantasztikus története tovább folytatódik." - szól a klub bejelentése a hivatalos honlapon.
"A Professzor új szerződést írt alá, amely 2016. június 30-ig köti majd a Juventushoz."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
The king of alibis 2014.06.11. 10:54:25
Barolo 2014.06.11. 11:15:28
Ettől függetlenül legkésőbb jövőre, de jó esetben már idén meg kellene, hogy érkezzen mellé a méltó (van ilyen?) utódja. Ez amúgy neki is az érdeke lenne. Forza Juventus!
MdewC 2014.06.11. 11:29:20
babo0410 2014.06.11. 11:53:13
Goku06 2014.06.11. 12:10:37
Mert idén nélküle el-elodonto se lett volna..
Ha jövőre valaki olyan teljesítményt nyújt akkor Conte lerakja pirlot a padra.
Devilke Balla 2014.06.11. 13:00:14
MdewC 2014.06.11. 15:42:13
Ne sértődjön meg senki, de: "nemkő mán ide me lassú ez a gechí..." :D :D típusú hozzáállást felejtsük el, mert Pirlot senki nem tudja helyettesíteni, vagy levenni a pályáról. Max az egész csapatot úgy, ahogy van. Pirlo nélkül nincs parti! :D
Egyébként meg a sok fontos gólja miatt megfogadtam, hogy kérés nélküli védelmezője leszek! :P :D (Nem bántsatok, nincs értelme! Amúgy meg mindenkinek megy a virtuális pacsi!) :D
Hajrá! :D
tjunior 2014.06.11. 16:10:06
babo0410 2014.06.11. 16:18:46
Rivendell 2014.06.11. 16:27:20
tedd össze a két kezed,hogy anno minket választott Pirlo és még most is hosszabbított,mert Conte képtelen arra,hogy 1 fiatal tkp-t megpróbáljon beépíteni
pedronegro (törölt) 2014.06.11. 17:08:16
Goku06 2014.06.11. 17:38:21
Kellene a stabilitást adó kp..
De ilyen támadó felállással nem sokat jatszanank, mert rotalni is kéne a támadókat, aminek az lenne a vége hogy kevesebben vannak egyszerre pályán, de akkor meg pirlo jöhet is vissza a kezdőbe.. Nincs helyettese, és nem is lesz még idén, kell a pénz a szelsokre.
De Sánchezzel Én el tudom képzelni hogy pirlo néha pihenjen és ugyanakkor ne legyünk teljesen impotensek..
Il Principino 2014.06.11. 18:54:51
Rivendell 2014.06.11. 19:07:13
be kell látni,hogy Pogba és Vidal nagyon jók,de képtelenek mozgatni a csapatot,sokkal nagyobb érték Pogba-nál is Pirlo,mert amíg az ő szerepköre pótolhatatlan,addig Pogba-t bármikor el lehetne adni és lehetne helyettest találni,egyetlen bibi az,hogy Pirlo már idős,de jelen helyzetben még mindig az ő szerepe az ami pótolhatatlan és még akkor is az lesz,ha jön Sanchez és Berardi,mert még akkor is kéne 1 tkp...hiába van jó szélünk ha nincs 1 lendületesebb kp hozzá,Real-Bayern és a többiek is mind zseniális szélekkel rendelkeznek és így is ott van Kroos-Bastian-Modric...és még rajtuk kívül is vannak tkp-k a keretben
Rivendell 2014.06.11. 19:10:31
pedronegro (törölt) 2014.06.12. 08:34:09
Pogba nálam is könnyebben pótolható és remélem őt nem apró pénzért fogjuk értékesíteni mint Immo-t, mert hogy előbb-utóbb menni fog ez szinte törvényszerű.