Conte is szerepel a MU jelöltjei között

Conte Antonio_csucsoritve gondolkodik.jpgA hírek szerint a Juventus edzője, Antonio Conte is képviselteti magát azon a listán, amelyet a Manchester United állított össze azokból a trénerekből, akikkel tárgyalásokat kíván folytatni a klub jövő évi vezetéséről.

Az angol média hétfői értesülései szerint David Moyest csupán pillanatok választják el a kirúgástól, és ez a mai napon be is következett, a Manchester United megvált edzőjétől.

Mindez természetesen nem meglepő a United idei eredményeit követően, mivel Sir Alex Ferguson tavalyi visszavonulása után a klub láthatólag képtelen elindulni a sikerek útján.

Az Everton elleni 2-0 arányú vereséget követően a jobb napokat látott klub a hetedik helyen tanyázik, és már matematikailag is lehetetlen, hogy a csapat kivívja a Bajnokok Ligájában indulás jogát.

A legvalószínűbb opció a skót tréner menesztését követően a klublegenda, Ryan Giggs megbízása a csapat vezetésével, azonban hosszú távon a vezetőség olyan edzőkre kívánja bízni a feladatot, mint például Jürgen Klopp, Diego Simeone, Laurent Blanc, Louis Van Gaal és Antonio Conte.

Az olasz tréner csapatával rendkívül határozottan halad sorozatban a harmadik bajnoki cím felé, ám torinói jövője egyáltalán nem biztos: megerősített tény, hogy a klubvezetés és a tréner majd csak a szezon végén ül le tárgyalni a szerződésújításról, és a napokban látott napvilágot a spekuláció, miszerint Antonio Conte is feltételekhez kötné maradását, így egyáltalán nem lenne meglepő, ha a vörös ördögök megpróbálkoznának Antonio Conte Angliába csábításával.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr966067798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MDaniel98 2014.04.22. 11:04:17

Kizárt,hogy ő odamenjen szerintem,pláne addig amíg nincs nekik nemzetközi kupa.A MU-nak egyetlen vonzereje lehet most Conte számára:A pénz.

regularjohn 2014.04.22. 11:18:12

sokszor mondta, hogy kipróbálná magát külföldön, elsődlegesen angliában, egy MU szintű klub pedig tökéletes választás lenne, de szerintem (és remélem) nem most van itt ennek az ideje.

Rivendell 2014.04.22. 11:19:43

mind1..Conte-nak sincs nemzetközi tapasztalata/eredménye ott legalább 1 dologra kéne csak koncentrálnia és temérdek mennyiségű pénzből Juve szinten,középpontban lenne folyamatosan stb...szóval bőven megérné neki

Apuleius 2014.04.22. 11:21:24

Teljesen kizártnak tartom, hogy a MU Contéban látná az ideális jelöltet. Conte nem lesz a manchesteriek edzője.

pedronegro (törölt) 2014.04.22. 11:26:21

Ha tényleg bejelentkezik érte az MU akkor bármi lehet. Moyes egy bohóc Conte-hoz képest és szerintem is tökéletes választás lenne neki, az MU nem kirakat csapatokat szokott összerakni, SAF és Conte habitusa nagyon hasonló és az öreg skót se volt egy taktikai zseni neki se ez volt a titka. MU-nál van pénz és türelem és Conte nekik is tökéletes választás lenne. Elkezdhetünk aggódni egy kicsit.....

csakajuve111 2014.04.22. 11:31:24

Ha azt nézzük, hogy a MU most a 7. és jővőre meg szeretnék nyerni a bajnokságot, akkor Conte a legideálisabb jelölt :-) de szerintem is kizárt, hogy Conte a MU edzője legyen.

rockitbaby 2014.04.22. 11:32:24

@Apuleius: Én sajnos annyira nem tartom kizártnak. A Juve vezetés is 2db hetedik hely után, nemzetközi kupa nélküli szezonban látta benne az ideálisat és láss csodát. Bár az tuti, hogy angoloknál nem tudna egy hasonló szezont felmutatni, de a koncepció, miszerint nincs nemzetköz kupa, nem elvetélt dolog. Csak emellett nekik van 2 saját kupa is a bajnokság mellett tehát lényegében ugyan ott tart a MU jövőre, mint mi majd 3 fronton. Itt ellenben nem az a kérdés a MU kiben látja a megoldást, hanem hogy a jelölt érdekelt legyen a váltásban. Sajnos Conte már jelezte, hogy szeretné külföldön kirpóbálni magát, és ha most már tényleg igazak a hírek, miszerint garanciát akar, akkor biza' komoly lehetőség van a távozására.

NE érts félre nem akarnám én azt, mert honnan a fenéből rángatnánk elő még egy ilyen edzőt, aki a romokból emelt minket magasba, de Moggi kijelentése ellenére és kicsit félve nézek a nyár elébe.

Barolo 2014.04.22. 12:15:07

Én sem tartom kizártnak. Azt biztos, hogy több név van előtte, de mi van akkor, ha azok az edzők nemet mondanak? Nem feltétlenül főnyeremény most az MU kispadjára ülni, még akkor sem ha egy rakás pénzt lehet költeni, mivel a közvetlen riválisok brutál erősek. Contének viszont ha nincs lehetősége komoly erősítere (értsd mondjuk 100milliós euro nagyságrend), akkor a 3 bajnoki cím után, csak bukhat....hiszen mindenki csak az első helyet fogja jó eredménynek tartani (ráadásul a riválisok szerintem jelentősen erősödni fognak, gondolok itt a Róma/Inter esetleg Milánra), és ez a jelenlegi keret nemzetközi viszonylatba reálisan egy Bl 8/16-ra kellene, hogy jó legyen. Szóval elég összetett a dolog.... én sem adnék, túl nagy sanszot arra, hogy Conte Angliába igazol idén nyáron, de nem tartanám kizártnak. Halkan jegyzem meg, hogy megfelelő erősítés esetén, egy jó edzővel azért Conte sem pótolhatatlan, bár személy szerint sajnálnám,de közel sem tökéletes a teljesítménye. Forza Juventus!

Type-R 2014.04.22. 12:18:38

"Az angol fogadóirodák egyből felmérték, kik követhetik David Moyest a kispadon. A Sky Bet fogadóirodánál például a jelenlegi holland szövetségi kapitány, a vb után leköszönő Louis van Gaal a favorit (7 a 4-hez adják a kinevezését), mögötte a Moyes távozása után ideiglenes edzőnek kinevezett Ryan Giggs következik (6/1), majd a dortmundi Jürgen Klopp (10/1) és az Atlético Madridot hihetetlenül felfuttató Diego Simeone (18/1). Moyes elődjét, a legendás Alex Fergusont 20 az 1-hez adják."

Goku06 2014.04.22. 12:50:03

Remélem az összes másik edző nemet mond a MU-nak és térden csúszva jönnek Torinóba Contét győzködni...

Aki mondjuk nemet fog mondani a végén, de legalább egy kis lökést adhat ez a mellékszál Conte követeléseinek teljesítéséhez..

Egyébként Van Gaal, Klopp és Simeone is előrébb van a rangsorban a MU-nál, és szerintem igazuk is van. Conte jó, de tapasztalatlan.. Viszont jelenleg elég sok fiatal feltörekvő edző van, de közülük Conte az egyetlen "csak otthon menő edző".. a többiek azért valamivel gyorsabb focit játszatnak, amivel európában is van keresnivalójuk..
Szerintem Conte még mindenképp marad pár évet, de utána egy hosszú távú MU-s manageri (!!!) karrier összejöhet neki.. A MU van legközelebb Conte mentalitásához.. nem úgy mint az újgazdag City-Chelsea duó.. ott valahogy kevésbé tudom elképzelni hogy egy arab pénzeszsák ugráltassa és megmondja neki a frankót

benssz 2014.04.22. 13:14:25

Conte 10000% hogy jövőre is itt lesz.Ezt babo is biztos megtudja erősíteni a belső információi révén.Simeonenak is 2017-ig van szerződése.Én van Gaalt tartom a leglehetségesebbnek.Szerintem hülyeség lenne Giggset kinevezni.0 tapasztalat

Rivendell 2014.04.22. 13:27:54

Ha jönne Deschamps a vb után,akkor engem nem lombozna le Conte távozása.

juve28adam 2014.04.22. 17:14:49

@Rivendell: Téged azthiszem sehogy sem.

Táno 2014.04.22. 17:55:01

@Rivendell: +1!

Amúgy szerintem Conte hatalmasat bukna Angliában! Nem az Ő világa a 3-4 "frontos" játék.

Rivendell 2014.04.22. 19:40:56

@juve28adam: miért? szerintem teljesen korrekt voltam,nem szapultam stb én tényleg kedvelem Deschamps-ot,van aki Contet akarja a kispadon,van aki Mou-nak örülne én meg a franciának,mert offenzív felfogású edző,bár nem tudom a válogatottnál mit játszat,mert sosem rajongtam a gallokért,elvből nem nézem őket..2000-es EB..98-as vb

Rivendell 2014.04.22. 19:43:15

@Táno: Mu-nál lenne 1 éve kialakítani a keretet,márpedig 2 nyár alatt azért 1 jó BL keretet könnyen megoldhatna 1 Mu költségvetésű csapatnál,de szerintem ha ő menni is akarna hozzájuk,valszeg nekik nem ő fog kelleni,vagy olyat visznek akinek angol tapasztalata van,vagy olyat,aki több foci kultúrában is eredményes volt

MDaniel98 2014.04.22. 19:52:40

@Rivendell: Tudod,ha vinné magával a Motta,Padoin,Peluso szerencsehármast,akkor lényegesen könnyebben tudnám túltenni magam a távozásán.De ez erősen spekuláció,nem is éri meg vele foglalkozni szerintem.

devil-z 2014.04.22. 20:49:16

Nagy falat lenne neki még a PL viszont szerintem neki is teli lehet a töke, hogy csak a gyengélkedő Serie A-ban (tud) alkot(ni) valamit.

Jövőre már a BL-nek kellene prioritásnak lennie (bár úgy is meglehetne a bajnokság) ahhoz meg 3-4 ember távozása és legalább 2 minőségi ember érkezése kell Pogba eladása nélkül, amire a vezetőség aligha hajlandó.

Mindenesetre nagyon sajnálnám ha elmenne, de úgy érzem taktikailag kevés a BL-hez is.

babo0410 2014.04.23. 08:37:41

Conte nem fog sehova se menni ez szinte tényként kezelhető. Ahogy az is, hogy nyáron a keret meg lesz erősítve. Ez a két dolog véleményem szerint biztosra vehető.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása