A Juventus ismét leigazolná Antonio Candrevát

Candreva Antonio_gólöröm.jpgA Tuttosport értesülései szerint a Juventus leigazolná a Lazio válogatott középpályását, Antonio Candrevát. A játékos a 2009-2010-es szezon során kölcsönben már szerepelt a torinói klub zebracsíkos mezében, azonban az Öreg Hölgy, a megegyezésben rögzített magas vételár miatt, végül nem élt opciós vételi jogával.

Candreva azóta rendre kiváló teljesítményt nyújt a Lazio csapatában, s az olasz bajnokság egyik legkeresettebb középpályásává nőtte ki magát a Stadio Olimpicóban.

Antonio Conte a 27 éves játékos nagy rajongója, s a nyári átigazolási szezonban talán esély nyílhat Candreva visszatérésére. 

A Juventus illetékesei már meg is tették az első hivatalos lépéseket, s felvették a kapcsolatot a játékos jogi képviselőjével, azonban bizonyosan nem ígérkezik könnyű feladatnak meggyőzni a Laziót arról, hogy pénzzé tegye egyik legnagyobb értékét.

Az ügyben a kulcsot az a tény jelentheti, hogy a római csapat élénk érdeklődést mutat a Torinóban mellőzötté vált Fabio Quagliarella és az első csapatba magát beverekedni képtelen Sebastian Giovinco iránt, s a két játékos bevonásával, talán megegyezésre juthatnak a felek.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr746023509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2014.04.12. 18:09:27

Na ő jöhetne régen is bírtam a játékát.Igazi harcos.

danimester1 2014.04.12. 18:39:15

Jöhetne a srác kedveltem a megalkuvást nem tűrő játékát a jó lövéseit,harcosságát.Az a probléma volt vele egyedül,hogy rossz időben volt itt tutyimutyi edzőnél,az ára meg viszonyítás kérdése.Egy Q beszámítás még rendbe is lenne,de Q+Gio kombó azért elég erős túlzás,bár ha megnézzük Q értékét és Gio "felét" háát.... Szerintem megérné visszahozni a "p"-seknél fényévekkel jobb.

MDaniel98 2014.04.12. 19:20:42

Én a magam részéről egy Q+Gio=Candrevára én elég hevesen bólogatnék,bírom a srácot,és az eddig mutatott játéka sem rossz a Lazióban,kérdés,hogy a mi pénztárcánknak szabták-e őt.Remélem igen.

devil-z 2014.04.12. 19:27:33

Pepéről végleg lemondhatunk, viszont kellene egy ilyen robot a csapatba. Q + valamennyi pénz ajánlattal elégedett lennék, hátha ők is.

Rivendell 2014.04.12. 19:54:15

öcsém ez kész...tele van a keret középszer játékossal,erre mik a hírek...még 1 robot...pacsi Marotta bácsinak,puszi Agnellinek

épül a világverő fiatal Juve,reszkessen mindenki...ha esetleg Wengert elküldenék,akkor én simán idehoznám,más nem ő legalább nem az ilyen fiatal tehetségeket játszatja

tjunior 2014.04.12. 20:05:26

@Rivendell: Candreva középszer? meg robot?

Rivendell 2014.04.13. 07:40:31

@tjunior: miért képes kombinatívan előrefelé játszani?...nekünk ilyenek kellenek a keretbe,mert ilyen játékos NINCS a keretünkben.

tjunior 2014.04.13. 08:40:38

@Rivendell: egyrészt igen tud kombinatívan előre játszani, nézd meg a statjait, másrészt, nincs kreatív ember a csapatban???

Christian Ceba 2014.04.13. 10:28:05

Jó játékos, de sokat ezúttal sem szabad érte adni!

Rivendell 2014.04.13. 12:17:50

@tjunior: miért szerinted ki a kreatív játékos a teljes keretet tekintve? Pirlot vegyük ki a kora miatt /ugyebár a jövőt kéne már építeni/

tjunior 2014.04.13. 13:05:15

@Rivendell: Így hirtelen? Pogba, Vidal, Tevez....

Goku06 2014.04.13. 13:24:52

@tjunior: És ezzel el is mondtál mindenkit :D
De azért Vidalt és Pogbát sem mondanám annyira kreatívnak, inkább olyan mindenesek ők akik még előrejátékban is jók. Ők inkább egy igazán kreatív játékos mögött tudnának jók lenni, szűrnek és besegítenek.. De azért irányítói képességeik nincsenek..

De jelenleg tényleg ők azok akikkel lehet valamit kezdeni előrejátékban.. A két szélen Asamoah és Lichi egyaránt erős közepes szintű játékosok és abból is inkább a védekezésben jeleskedő fajta..
A másik csatár (Llorente az esetek többségében) szintén nem a legkreatívabb.. Így Tevez nélkül halott is a támadójátékunk..

Rivendell 2014.04.13. 14:12:16

@tjunior: nem kötözködni akarok,de azért biztos te is belátod,hogy 1ik sem tkp,ők miként @Goku06: is írta a tökéletes mindenesek,jól védekeznek,nem ilyednek meg elől ha náluk a laszti,sőt Vidal ha kell befejezni is tud,de cseleket,kiugratásokat,utolsó passzok sokaságát azért nem várhatjuk el tőlük.

Nekem Pirlo mellett Vidal a kedvencem és ezt azért is írom le,mert ha úgy tűnik Vidalt lehúztam,nem volt szándékomban...számomra ő mostani Juve Alexe /nem technikailag persze/

az se gond,ha esetleg nem irányítót hoznak a kp-re,de szélre akkor is támadó szélsők kellenek,minimum Cuadrado szintűek,vagy tehetségűek,mert nagyon halott a széljátékunk,Asa-t is kedvelem,nagyon jól levédekezi a területét,de a BL-ben kevés csak védekezni szélen,viszont középen ő nagyon jó lenne ha nem csak 1-1 mérkőzést kapna ott,benne középen van támadó potenciál,még ha a befejezésekkel hadilábon is van,de legalább előrefelé játszik

Táno 2014.04.13. 17:03:18

Adjuk oda érte a Q + Padoin + Motta triót.

Juve.Taka 2014.04.13. 18:30:27

Giovinco is kreatív, szerintem. Candrevanak én is örülnék.

tjunior 2014.04.13. 20:13:29

@Rivendell: jó hogy nem tkp, hanem box-to-box, mondjuk tkp szerepkör nem nagyon van a mostani taktikában

DINOBIZZO 2014.04.13. 21:48:47

nem tudom mennyire néztek focit de ez a candreva forintot nem ér :D
ha bl-t akarunk nyerni akkor rá kell nézni a bayern meg hasonlók padjára és ott javi martinez van meg shaqiri nem candreva....

tjunior 2014.04.14. 07:11:16

@Brindza Levente: aztán utána rögtön nézzünk rá a Bayern bevételeire, ők megtehetik hogy egy 40 milliós Javi Martinez a padon üljön...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása