A Juventus Drogbával erősítheti meg a támadósorát

Drogba Didier_gólöröm.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint Didier Drogba ügynöke Torinóban tartózkodik, ahol tárgyalásokat folytat a Galatasaray támadójának lehetséges klubváltásáról.

Az elefántcsontparti játékos, aki nemrég töltötte be 36. életévét, 2013 januárjában igazolt a Chelsea csapatától az isztambuli klubhoz, azonban a jelek szerint már tovább is állna Törökországból, hiszen a Sport Mediaset értesülései szerint ügynöke, Thierno Seydi Torinóban tárgyal a Juventus igazgatójával, Beppe Marottával.

A pletykák szerint a Juventus egy évre szóló, négy millió eurós bérezést biztosító szerződést kínálhat Drogbának, amely opcionálisan plusz egy évvel lehetne meghosszabbítható.

A veterán támadó már régóta szerepel Antonio Conte kívánságlistáján, s már korábban is hírbe hozták az Öreg Hölggyel, mivel a torinói klub vezetősége bízik abban, hogy Drogba tapasztalata döntőnek bizonyulna a csapat Bajnokok Ligája szereplése során.

A Juventus nyáron igazolt argentin támadója, Carlos Tévez ihletett formában teljesít, s tizennyolc bajnoki góljával holtversenyben vezeti az itáliai góllövőlistát, azonban már öt esztendeje nem talált be az európai porondon.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr516023248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kotrevák Kelly (törölt) 2014.04.12. 14:15:31

Na, erre most mit mondjak... 36 évessel erősíteni. Hiába Drogba. Vicc!!!
Megint megy a garasosokodás. Nehogymá véletlen adjunk ki pénzt egy normális, fiatal csatárra...

MDaniel98 2014.04.12. 14:19:36

1.A vezetőség ismeri a fiatalítás szót?Mert erősen kezdek kételkedni benne.
2.Még 36 évesen is többet ér mint Gio és Vucskó együtt.

fútta 2014.04.12. 14:28:03

Az kell drogba ,de Del Pierot el kellet küldeni.

Trieszt120506 2014.04.12. 14:43:21

Hát oké, játszunk el a gondolattal; Q, Vucsi, Osvaldo remélhetőleg megy, lehet, hogy Giovinco is. Immobile jön, de ekkor Tevezzzel és Llorentével együtt csak hárman maradnának csatárok. Berardi mostanában nem szállítja a gólokat, amúgy is nagyon fiatal még, őt még korai lenne elhozni, inkább valahova a Serie A-ba kölcsön kéne adni. Ebben az esetben, ha mindez megvalósul (mind logikus lépés lenne) el tudnám képzelni 1 évig Drogbát.

Goku06 2014.04.12. 15:01:38

Látszik a koncepció!!
2 éve nem kellett mert 1-2 milliót kellett volna érte fizetni.. Jött inkább Anelka ingyen..
Most hogy ingyenes Drogba már jöhetne is.

Egyébként tényleg a legdurvább, hogy még így is erősítés lenne. (ahogy a lejáró szerződésű Evra is)

realsequator 2014.04.12. 15:03:41

Mi a faxom vagyunk mi? Elfekvő? Még most is jó játékosnak tartom de oldjuk már meg a dolgainkat évekre! Fiatalokat szeretnék... Mintha érdekelne valakit kiket szeretnék...

Type-R 2014.04.12. 15:48:30

Ez valami vicc, ugye?

venember83 2014.04.12. 15:52:14

Lehet, hogy vicc, de a Juve szurkolók nem nevetnek, az tuti!

babo0410 2014.04.12. 16:04:02

És rögtön mindenki, ahogy számítani lehetett rá, rögtön harap. Fel sem merült senkiben, hogy oltári nagy kamu az egész? Elképzelhetetlennek tartom, hogy ő érkezzen. Immobile-t akarja Agnelli visszahozni, és szerintem, ha ő jön, már inkább szélső támadókban gondolkozunk. Mert Maroota megmondta, hogy olyan játékosok kellenek, akikkel többféle taktika is megvalósítható. Gondolom a BL-ben Conte 3 csatárral szeretne játszani. Akkor meg inkább szélső támadók kellenek. Drogba érkezésére semmi esélyt nem látok. Ha megy Vuci és Quaga, esetleg gio, akkor fiatalabbak fognak jönni. És ahogy Marotta mondta, idén már pár fiatalunkat szeretnénk visszahozni. Én meg csak arra tudok gondolni, hogy ők Berardi és Immobile lennének. Más fiatalokról nem is nagyon hallani. Talán Leali jöhet még szóba.

Apuleius 2014.04.12. 16:07:50

@babo0410: "Immobile-t akarja Agnelli visszahozni,"

Ezt Agnelli gondolom egy baráti sörözés közben mesélte neked. Csak mert az olasz sajtóban meg nem tartják annyira valószínűnek Immobile visszaigazolását. Persze, ha belső információd vannak, akkor rendben.

"Drogba érkezésére semmi esélyt nem látok."

Sok olyan játékos érkezett már a közelmúltban, akinek az érkezésére nem sok esélyt láttunk.

Type-R 2014.04.12. 16:12:40

@babo0410: Azért harap mindenki, mert 1. oltári baromság lenne Droga idahozatala 2. Del Piero és a Juve legendák szembeköpése lenne. De egyébként Marotta nevét senki sem vette a szájára, egyedül a felmerült ötletet minősítettük. A poszt egyébként a "pletyka" kategóriában van, így nyilván mindenki ennek megfelelően mond véleményt róla.

hellan (törölt) 2014.04.12. 16:16:59

A vezetőségnek jó lenne most már, ha két fogalom lebegne a szeme előtt igazolás előtt: fiatal és minőség. A keretünk elég a 2. legidősebb a Serie A-ban és híre hamva sincs támadó posztot leszámítva fiatal tehetségeknek (Leali és Masi esetleg).

Mondjuk, hogy ki mondta h Agnelli akarja Immobile-t visszahozni azt nem tudom.

babo0410 2014.04.12. 16:19:58

@Type-R: Én nem is mondtam, h Marottaztatok.
@Apuleius: Lehet te erről nem hallottál, de én meg olvastam, hogy Agnelli személyesen tárgyal a Toro elnökével, mert nagyon szeretné, ha Immobile visszajönne.

Apuleius 2014.04.12. 16:22:18

@babo0410: El nem tudom képzelni, hogy hol olvastad, mert az olasz sajtóban ilyet nem nagyon írtak. Eleve rendkívül életszerű, hogy Agnelli kívánságára érkeznek majd játékosok a csapathoz. Néha kicsit gondolkozz mielőtt beépítesz valamit a gondolat- és véleményrendszeredbe.

babo0410 2014.04.12. 16:26:45

@Apuleius: Attól, hogy te ezt nem olvastad, én pont az egyik olasz lapban olvastam. És nyilván Conte is szeretné visszahozni, mert ugye Quaga és Vuci is biztos távozók. Egyébként mert te valamit nem tudsz, vagy nem hallasz róla, nem feltétlenül én vagyok a hülye.

Apuleius 2014.04.12. 16:36:17

@babo0410: Nyilván olvastad és nyilván mindenki vissza akarja hozni Immobilét, kezdve Agnellitől és Contétól, egészen Tévezig, éppen csak az olasz sajtó van késésben, és még nem értesültek róla. Hétvége van meg minden, így tulajdonképpen érthető a dolog.

"Egyébként mert te valamit nem tudsz, vagy nem hallasz róla, nem feltétlenül én vagyok a hülye."

Nem, te nem azért vagy hülye, mert én nem tudok valamit, vagy nem hallottam róla...

keshudioo 2014.04.12. 16:39:27

Én csak azt nem tudom, Babo, Te milyen olasz sajtót olvasol, ha saját bevallásod szerint csak franciául tudsz (régebben mintha ezt mondtad volna)?

babo0410 2014.04.12. 16:45:44

@keshudioo: Mert szerinted annyira hülye vagyok, hogy nem tudom lefordítani? Nem tudok olaszul, de le tudom fordítani amit írnak vágod? A net csodája, hogy az olasz szöveget akár angolra, akár magyarra, netán franciára is át lehet fordítani.

Goku06 2014.04.12. 16:49:50

@babo0410: Szerinted minden esetben a vezetőség összes nyilatkozatának a pozitív kimenete fog megvalósulni a jövőben..

De amit mi láttunk az elmúlt években, Drogba érkezése csak abban az esetben nem valósul meg, ha túl sokat kér, vagy ő mond nemet nekünk... Teljes mértékben beleillene a mostani "koncepcióba".

Szabi85 2014.04.12. 16:49:51

@Apuleius:

"Nem, te nem azért vagy hülye, mert én nem tudok valamit, vagy nem hallottam róla..."

Szép volt! És nagyon igaz :)

keshudioo 2014.04.12. 16:54:51

@babo0410: Én ilyet nem mondtam, azt kérdeztem, hol olvastad.

devil-z 2014.04.12. 19:01:22

Örültem volna neki ha Anelka helyett ő jön kölcsönbe, de most már ideje lenne hosszabb távon gondolkodni. Ha eladnánk végre néhány ballasztot akkor jobb alternatívák is lehetnének.
De ha ennek tényleg van valóságtartalma akkor azt a 4 milliós fizetését jó lenne megfelezni és mindenki jól jár.

Rivendell 2014.04.12. 19:51:07

ha tényleg idehozzák,akkor szurkolhatunk a sinternek is....vicc az,hogy 1talán szóba kerülhet Drogba neve

ambrobert 2014.04.12. 19:53:45

Beírtam a keresőbe, hogy Agnelli Immobilét akarja, kiadta azt a linket, amin az olasz sportnapilapok címlapjai vannak, azzal a szöveggel, hogy Cairo meg akarja tartani Immobilét, aki minimum 24 milliót ér, de Agnelli 12 milláért kéri. A dátum szerint március 28.

www.football-italia.net/todayspapers/47031

Kotrevák Kelly (törölt) 2014.04.12. 20:04:01

Én azért ezzel az Immobile hype-al vigyáznék. Nagy csapatban még semmit sem bizonyított. Ő egyenlőre a szemeben egy Giovinco 2. Lehet, nálunk szart sem mutatna. Ha jön, akkor is tuti csere lenne. Ki van zárva, h első számú csatárnak hoznánk. Oda vmi komoly, tapasztalt és nem 36 éves csatár kellene. Aztán lehetne szép lassan beépíteni a kezdőbe az ilyen Immobile-féléket. Persze, ha megérdemlik.

Apuleius 2014.04.12. 20:53:02

@ambrobert: Az ügy apró szépséghibája, hogy az angol szöveg azt jelenti, hogy Agnelli 12 milliót kér (magyarán pénzt a játékosért), nem pedig azt, hogy 12 millió euróért kéri (a játékost, visszavásárlási szándékkal).

"Immobile worth 24m, and Torino now challenge Juve - Cairo wants to keep him, Agnelli asking for 12m - Dortmund also interested"

csakajuve111 2014.04.12. 21:53:24

Nem akarom Babo-t védeni, de abban igaza van, hogy a hozzászólások nagy része készpénznek veszi a hírt, és felháborodik ahelyett hogy lekamuznák. Bezzeg, ha értelmes igazolásról lenne szó, akkor ugyanezeknek a személyeknek a többsége gyakrabban emlegetné a kamu szót...

Apuleius 2014.04.12. 22:05:23

@csakajuve111: Ez a bejegyzés nem hír, hanem egy pletyka, ahogy azt - nem véletlenül - a bejegyzéshez tartozó címke is mutatja. Ezt érdemes figyelni, s akkor meg lehetne spórolni, hogy egy ügyeletes okosfiú közölje, hogy ez csak egy kacsa.

babo0410 2014.04.13. 01:40:39

@Apuleius: Lehet, hogy pletyka kategória, de a többség tényleg úgy ír, mintha egy valós hír lenne! Kvázi ne nekem mond, hogy pletyka, hanem azoknak, akik készpénznek vették.
@Kotrevák Kelly: Nem bizonyított, de valaki véletlenből nem lesz harcban a gólkirályi címért. És láttam párszor játszani. Nagyon jól kezeli le a lasztikat, még a hosszú labdákat is, és éles szögből is veszélyes a kapura. Ha az ilyen tehetségeknek nem adunk lehetőséget, akikre már egy Dortmund is felfigyel, akkor fölösleges ifi játékosokba fektetni a pénzt. Vissza kell hozni, mert megérdemli a lehetőséget. Ha nem tud élni vele, mehet isten hírével. Lehet nem fognak ennyit adni érte, de ezt a kockázatot megéri. Sokan kérik számon, hogy miért nem lehet ifiket ültetni a padra. Most itt lenne a lehetőség, hogy egy pont jó kórban lévő tehetségünk lehetőséget kapjon. Nem kéne úgy járni, mint Verrattival. Őt is kiengedtük a kezünkből, pedig ő is csak 12-be került volna.

Apuleius 2014.04.13. 08:59:44

@babo0410: Emlékeim szerint nem Neked írtam, amit írtam, persze nyilván nem véletlen, hogy magadra vetted. Amúgy Te legalább annyira valós hírnek veszel mindent, amit "valahol olvastál", vagyis legalább annyira készpénznek veszel dolgokat, maximum nem ugyanazokat a dolgokat, mint mások.

omlossuti 2014.04.13. 09:46:39

Hát, ha a Dortmund felfigyel valakire akkor azt gyorsan igazoljuk le:DD
A németek tudnak valamit az utánpótlásnál. Akit kinéz a Dortmund meg kell venni mielőtt ők vennék meg.
Szerintem is meg kéne nézni mit tud Immo, elvégre mindig panaszkodunk, hogy fiatalokat nem is építünk be mondjuk nincs kit. Szerintem Drogba se lenne rossz. Most 5. csatárnak vagy 4.-nek, 100 éves de neki elég egy helyzet is és belövi engem nem zavarna. Ingyé is van :D

MDaniel98 2014.04.13. 10:42:49

Az meg a másik,ha Jorge Martínezért kifizettünk 12 millát,akkor Immobiléért gondolkodás nélkül kellene.Azzal együtt szerintem a fele abszólút nem ér meg 12-t,max. 8-t.MÉG.

MDaniel98 2014.04.13. 10:45:30

@hellan: Nem a második hanem a legöregebb keret a miénk az Olaszoknál.Na meg 2. a világon...

Goku06 2014.04.13. 14:02:15

@omlossuti: "Most 5. csatárnak vagy 4.-nek"
??????????????
Drogba?

Sajnos Drogba még ennyi idősen is stabil kezdő lenne...
Ha annó Anelka helyett elhozzuk, akkor lehet Tevez sem jött volna, mert Drogba szanaszét b**ná az olasz kiscsapatokat még 5 év múlva is..

omlossuti 2014.04.13. 14:25:19

@Goku06: Azért írtam 4.-5. számút, mert egyrészt nem tudom ki fog jönni, illetve ki fog menni nyáron ezáltal azt sem hogy hányadik számú csatár lenne. (ami fölösleges is, ) Célom az volt hogy elmondjam a véleményem miszerint lenne helye a csapatban, mivel sokan felhördültek és nem látnák szívesen.

Goku06 2014.04.13. 14:44:38

@omlossuti: Én is szívesen látnám egyébként, viszont akkor is úgy gondolom hogy egy nevetséges üzlet lenne egy ilyen öreg játékost leigazolni.
Főleg úgy hogy 2 éve is akartuk és mégis lemondtunk róla azért mert 1-2 milliót kellett volna fizetni neki! Hát ez tényleg egy kabaréba illő viselkedés..
És a koncepció teljes hiányáról árulkodna..

Ám ha hozunk tényleg a szélre normális embereket, megerősítjük a padot, akkor koncepció nélkül maximum 2 évre tervezve jöhet Drogba is a jövőt építő (ám pénzbe kerülő...) igazolásokkal szemben. Persze csak akkor ha a szélekre jön normális ember az itt megspórolt pénzen..

Táno 2014.04.13. 17:34:50

Mindkét félnek igaza lehet, jöjjön/ne jöjjön.
Részemről, ha jönne Drogba akkor mehetne a Llorente-Q-Gio-Vuci négyes kb 30 milláért, amiből elhoznám Jovetic-et. Mellé ingyen Ménez, némi apróért Immobile.
Tévez-Jovetic-Drogba-Ménez-Immo.
Lenne Bl rutin és fiatalítás is egyben. Valszeg a fizukkal sem lenne gond.

hellan (törölt) 2014.04.13. 17:45:14

@Táno:
"némi apróért Immobile."

Remélem tisztában vagy azzal, hogy jelenleg Immobile fele játékjoga kb. 10M-et érhet?

keshudioo 2014.04.13. 18:00:57

@Táno: Off Topic, de kíváncsiságból ránéztem Jovetics statjaira, és elképesztően keveset játszik. 285 percet kapott a bajnokságban, ami konkrétan az összes csatárunk játékidejénél kevesebb. Osvaldo most tart 256 percnél a félszezon felénél. Érdekes lesz nézni, hogy tovább a srácnak.

keshudioo 2014.04.13. 18:04:05

@keshudioo: Mondjuk sérült is volt háromszor...

Táno 2014.04.13. 20:14:41

@hellan: Immo másik "felééert" kapnának egy "fél" Gabbiadinit + egy fél Boakye-t + De Ceglie teljes játékjogát valamint egy évre kölcsönbe Berardit.
(nyílván elötte Berardiért felajánlanám Zaza másik "felét" + Motta + némi aprót).

Táno 2014.04.13. 20:18:14

@keshudioo: Eggyel több ok, hogy visszajöjjön Olaszba. Még "csak" 25 éves.

Rivendell 2014.04.13. 20:33:07

én azért Lórit nem cserélném le Drogbara...ha hoznának végre 2 beadni képes szélsőt,akkor még jobb is lenne Lóri gól mutatója.

ennyi csatár totál felesleges lenne..Immo-Lóri-Jovetic-Tevez..mind4 kezdő akarna lenni,lenne közöttük 1fiatal,akit nem tehetsz padra,mert megakasztanád a fejlődését,lenne 1 akit formába kéne hozni és drága lenne padoztatni,lenne 1 nagy név és lenne 1 öreg,aki nem hinném hogy jól viselné a padozást /belőle nem nézem ki,hogy oké kapok 1kis "aprót" padozok én szívesen /

értem én,hogy az a jó ha minden posztra van 2 azonos képességű,de itt Conte minden nap ápolhatná a lelküket:D mérpedig p szeret emberkéket kicsit kicsontozni,ha nem jön be a képe

MDaniel98 2014.04.13. 20:33:33

@Táno: Llorentével mi gondod van?Kellene neki két normális jól beadni tudó szélső és 25+ felett lőne(fejelne) egy szezonban.

Táno 2014.04.13. 20:39:59

@Juventus FC 15: Igazából semmi gond, csak ha egy saját nevelésű fiatal megcsinálja negyed annyiért.

keshudioo 2014.04.14. 08:47:52

@Táno: Szerintem a Torino most annyira látja Immobilében (meg Cerciben) a pénzügyi potenciált, hogy ilyen játékos csereüzletekbe nem mennének bele. Pénzt akarnak értük látni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása