A Torino elleni keret

Serie A 2013-2014.jpgA Juventus kihirdette keretét a Torino elleni hazai városi rangadóra, amelyen Antonio Conte bizonyosan nem számíthat majd a sérülés miatt hiányzó Giorgio Chiellinire és Mirko Vučinićre, azonban Andrea Barzagli már felépült, és így bevetésre kész.

A két csapat szeptember végi találkozója felejthető játékot és egygólos Juventus győzelmet hozott, a mérkőzés leginkább a Juventus saját nevelésű, jelenleg a Bikáknál remekelő fiatal góllövőjének, Ciro Immobilének kíméletlen belépője miatt marad emlékezetes, amelynek Tévez bokája volt az áldozata. 

Ami a Juventus győztes találatát illeti, Bonucci fejesébe a hosszú saroknál álló Tévez reflexszerűen bólintott bele, s a labda így a felső kapufáról a mezőnybe pattant, éppen az üresen érkező Pogba elé, aki könnyedén a hálóba fejelte, s megszerezte a Juventus egyetlen, három pontot érő  találatát. Az ügy apró szépséghibája, hogy a visszajátszások alapján úgy tűnt, hogy az argentin támadó előtte leshelyzetben avatkozott az akcióba.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Storari, Rubinho

Védők: Cáceres, Ogbonna, Peluso, Barzagli, Bonucci, Lichtsteiner

Középpályások: Pogba, Marchisio, Padoin, Pirlo, Asamoah, Vidal, Isla

Csatárok: Tévez, Giovinco, Llorente, Osvaldo, Quagliarella

 18:30-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport 2 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr385826986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danimester1 2014.02.23. 18:44:18

A fasz ettől féltem!Szerintem nem volt olyan súlyos hogy sárgát adjon érte...

JUVE76 2014.02.23. 18:48:02

Barza nagyon kemény!!! A 10 évvel fiatalabb Immo nem tudta lefutni!!!!

MeGmOnDtaM 2014.02.23. 18:49:57

LOL Immobile akkorát lőtt, hogy elszakadt a kötél :D

danimester1 2014.02.23. 18:50:04

@juve28adam: Igen,így pont jókor szórta ki ez a baromarc...hiányozni fog!

juve28adam 2014.02.23. 18:50:39

Immobile mindig csak gondot okoz...

JUVE76 2014.02.23. 18:58:26

@danimester1: Milan ellen nagyobb szükségünk lett volna Vidalra mint most, dehát minek is rotálni....

Tony. 2014.02.23. 19:00:46

Mekkora klasszis megoldás te jó ég!

juve28adam 2014.02.23. 19:00:57

Tevez micsoda gol fordulatbol

danimester1 2014.02.23. 19:00:59

Tevez!!!Tevez az Tevez nem vitás!SZép találat csak ne üljünk rá!!!

MeGmOnDtaM 2014.02.23. 19:01:41

Tevez! HATALMAS GÓL!

babo0410 2014.02.23. 19:01:59

Micsoda góóóóóóóól TÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉVEZ!!!!! Csak kérdezem, ha ilyeneket tud, akkor a BL/EL-ben miért nem tud(ott) ilyeneket? Nagyon kellene ott is pár ilyen megmozdulás. Hihetetlen mit játszik megint.

Tony. 2014.02.23. 19:05:27

Milyen kár, hogy nem tudunk venni egy fiatal Tevez szintű támadót aki évekre meghatározná a csatárjátékot ezen a szinten.

JUVE76 2014.02.23. 19:08:13

@Tony.: Pontosan! Vagy Tévezt 3-4 évvel ezelött.

MeGmOnDtaM 2014.02.23. 19:11:20

VIDAL-t le, mert még összehoz egy 11-t vagy pirosat... fantasztikus kezezés...

JUVE76 2014.02.23. 19:19:13

@Tony.: Vagy majd kikukázzuk Kun Agüerot is...

danimester1 2014.02.23. 19:20:30

Röviden a srácok nem törik össze magukat.Ez a mai megint egy kb. semmi,mert csak tili-toli,labdatartás.Nem volt egy normális támadásunk.Tisztába vagyok vele,hogy spórolni kell az erőnkkel,de ez akkor is kevés.Egyedül a vezetéssel lehetünk elégedettek,mert annyit nyújtanak ami elég volt hozzá semmi extra.Rúgni kell még egyet,mert a végére megint nehéz lehet.tevez remélem nem sérült meg.

Tony. 2014.02.23. 19:22:14

@danimester1: Pontosan. Igazából nem csináltunk semmit, Tévez villant egyet és ennyi.

tjunior 2014.02.23. 19:29:54

@danimester1: 13szor lőttünk kapura, 65% labdabirtoklással 93%os passzpontossággal, vezetünk, Cercinek, Immobilének momentuma sincs...mit akarsz még?

danimester1 2014.02.23. 19:31:45

@tjunior: Nem tudom melyik meccet nézted ha nem láttad,hogy volt momentumuk...

tjunior 2014.02.23. 19:33:46

@danimester1: miért mi extrát csináltak? Cerci 13 passza van Immobilének 17, volt 1-2 védelmi bakink, amúgy semmit sem csináltak

danimester1 2014.02.23. 19:38:22

@tjunior: Mi mi extrát csináltunk azon az egy eltalált labdán kívül?

Tony. 2014.02.23. 19:39:14

Jól leült a meccs. Juve nem akar semmit, Toro nem tud semmit.

danimester1 2014.02.23. 19:43:57

Padoin,Oszi és Ogbonna melegítenek...

danimester1 2014.02.23. 19:47:01

Padoin,Oszi és Ogbonna melegítenek...

juve28adam 2014.02.23. 19:50:34

Jojjon be Oszi, hogy kicsit felpofozza a tarsasagot :DDD

JUVE76 2014.02.23. 19:50:48

Harmat-fos gyenge ez a meccs!!!

babo0410 2014.02.23. 19:53:32

Az előbb simán lekontrázhattuk volna a Torot. Ilyenkor minek kell leállni a félpályánál?

juve28adam 2014.02.23. 19:55:05

Ugy megfogjuk szopni, elore latom.

Tony. 2014.02.23. 19:57:15

Hány %-ot nyújt ma a csapat? 20? Csak nehogy meglegyen a következménye. Végén 1x elmegy Immobile...

JUVE76 2014.02.23. 19:58:25

Conte most okoskodjon, ne 2 nap múlva ugasson (meg vegye el az egyetlen szabadnapot)!!!!

babo0410 2014.02.23. 19:58:33

Megint vezetünk, van egy csomó helyzetünk, jól játszunk, azt csinálunk amit akarunk, erre a szokásos hiszti megy, hogy de szar a meccs, rosszul játszunk stb. Hihetetlen.

JUVE76 2014.02.23. 20:00:10

@JUVE76: + egy jó edző ilyenkor belenyúl a meccsbe, de nekünk minek cserélni??!! Erre monddtam, hogy kiszipolyozza az alapcsapatot!!!

danimester1 2014.02.23. 20:00:10

Ma ezt az extrát mutatja fel csapatunk!Sajna ők is találhatnak egy gólt és nem látom a csapatban,hogy képesek legyenek fordítani.Tuti nem ezt mondta nekik Conte!

Kotrevák Kelly (törölt) 2014.02.23. 20:02:24

Vidal ma szar volt. Ennyi. Bár nem csak Vidal szar, hanem úgy az egész meccs. Nem sok minden történik. Tipikus időgyilkos foci.

Drughi Di Bianconeri 2014.02.23. 20:02:55

annyira nem értem ezt a túlzott energia spórolást...
Meddig akartunk valamit csinálni 15 percig ?
A gól óta egy elfutás nem volt semmi, talán 1-2 szemrevalóbb zsuga volt (Amikor Nándi lesen állt ), de semmi.
Miért nem lehet felfogni,hogy 1 meccs 90+ percig tart, nem 30ig ?!
Conte a "nagy motivátor"...Vagy miért nem jött be Osvaldo mondjuk ?
Nem fogják fel,hogy 1 gólos vezetés az lóf@sz ?
Egyzer lekontráz minket Cerci-Immobile és gólt kapunk, akkor mi lesz ?
hígfos ez a Torino is, nem értem miért nem szecskázzuk fel az ilyeneket?!

Teveznek amúgy respect, egyszerűen KLASSZIS.Elképesztő.Tényleg sajnálom,hogy nem igazoltuk le mondjuk 5 évvel ezelőtt.
Rá amúgy 1 rossz szó nem lehet a mentalitást,hajtást illetően sem.

danimester1 2014.02.23. 20:05:23

@babo0410: Na most jól kiosztottál mindenkit!Ha x lenne vagy szopóroller te lennél a legjobban felháborodva.Amit írsz igaz,de nem attól jó egy meccs hanem attól,hogy ki is használjuk a helyzetek nagy %-át.Helyzetekkel senki nem nyert még meccset,sőt labdabirtoklással sem...

danimester1 2014.02.23. 20:08:06

Pirlo papa majdnem összehozta a toro tizijét...Ennyi!Ennyin múlik egy ellazsált meccs kihagyott helyzetekkel....

juve28adam 2014.02.23. 20:08:31

Pirlo bizony hozzaert.

MdewC 2014.02.23. 20:08:48

Forza!
Ezt megúsztuk...

Hajrá! :)

Kotrevák Kelly (törölt) 2014.02.23. 20:09:04

Addig szaraxunk, míg egyenlítenek. Ez eléggé 11-es gyanús szitu volt. Ettől függetlenül a torós akkora fájdalommal esett el, azt hittem, meghal...
Kéne vágni még egyet. Nyugodtabbak is lehetnénk és a torónak is elmenne a kedve a meccstől. Akkor lehetne hátradőlni, nem most.

Drughi Di Bianconeri 2014.02.23. 20:09:17

Teljesen jogos 11estől fosztotta meg Rizzoli a Toro-t.
Nem mintha sajnálnám őket, de ezért sem lehet életbiztosítás az 1:0ás eredmény.

Tony. 2014.02.23. 20:09:43

@danimester1: Hagyjad. Nem látja, hogy 30. p óta csak öljük a meccset.

danimester1 2014.02.23. 20:09:48

Oszi kap kemény 10-12 percet!Hajrá!

Kotrevák Kelly (törölt) 2014.02.23. 20:11:08

Azt még mindig nem értem, h a 16os környékéről miért nem lehet rábaszni azt a rühes labdát??? Miért kell még ott is passzolgatni??? Conte kiadta, h csak 5m-ről lehet rárúgni, vagy mi???

Tony. 2014.02.23. 20:11:53

Foshatunk nehogy benyomjanak egyet.

JUVE76 2014.02.23. 20:12:19

Ugyan az a szánalom, mint a törökök ellen!!! Az ilyen meccseket izomból kellene hozni 2-3 góllal!!!

danimester1 2014.02.23. 20:12:35

Gyerekek ez kátenáccsó keményen!Csak húzzuk be!

danimester1 2014.02.23. 20:14:11

@JUVE76: Ne fáraszd magad felesleges!Különben téged is hisztisnek és elégedetlenkedőnek fognak tartani és csúnyán meg leszel szídva!:-)

Drughi Di Bianconeri 2014.02.23. 20:14:29

@danimester1: +1
... és még Conte szólja meg a Capello-féle stílusát.Hát ez micsoda ? :D

danimester1 2014.02.23. 20:15:16

Tevez miért nem kap pihenőt Mr. Conte!?!?!?Arról volt szó mindenkire szükség lesz....

juve28adam 2014.02.23. 20:16:14

Tevez az egyetlen aki akar menni...

Kotrevák Kelly (törölt) 2014.02.23. 20:16:15

Na a nyomorult csak bejön... Hogy rohadna meg!

Ez egy tipikus Capellos 1-0.

Drughi Di Bianconeri 2014.02.23. 20:16:37

Na, jön Padoin ! :D xD
Llorente helyett (!) :D :D
Hát ilyen nincs...
Miért csak 2 percet kap, egy ekkora zseni,mint Padoin ? :D

juve28adam 2014.02.23. 20:17:15

Padoin... mostmar izgulhatunk :D

Apuleius 2014.02.23. 20:17:29

Éljen, jön ez a nyomorult, szerencsétlen Padoin!!!

JUVE76 2014.02.23. 20:17:46

@Drughi Di Bianconeri: Ilyenkor torkonfosnám Contét....

danimester1 2014.02.23. 20:18:13

@Drughi Di Bianconeri: Mert mmost a védelem a legfontosabb és a 90. percben hozza be Oszit!Érthetetlen!!EZ MI!?!?!?!?MR CONTE?!?!!?

juve28adam 2014.02.23. 20:19:08

Szegeny Oszi mindig akkor jon be mikor mar nem akarunk golt loni...

JUVE76 2014.02.23. 20:20:10

Ha nyáron lelép a Vidal - Pogba - Tévez trió faszán nézünk majd ki!

JUVE76 2014.02.23. 20:22:28

Qrva nagy mákunk van!!! Köszönjük Rizzoli!!!

danimester1 2014.02.23. 20:23:32

@JUVE76: V és T távozását nem tartom biztosnak míg Pogbáét annál inkább.
Moggi elintézte nekünk...:-)

juve28adam 2014.02.23. 20:24:22

Ez az a "gyorsan felejtsük el" meccs volt...már megint.

babo0410 2014.02.23. 20:24:36

@danimester1: Miután minden nyertes meccs után csak azt tudjátok sorolni, hogy ki volt szar és miért vo,t a meccs rossz, ezt én hisztinek hívom, te nem tudom minek? Amúgy Capello idején is folyton ezt csináltátok? Mert ma kb. olyan volt a játékunk, mint anno. És teljesen természetes, hogy egy sokkal nehezebb meccs előtt nem fárasztjuk a csapatot. Mert Conte-nak fontos az EL. De nyiván csak simán szarok vagyunk.

Drughi Di Bianconeri 2014.02.23. 20:24:47

Na csak kihúztuk kapott gól nélkül...

Ez a meccs nem volt éppen jó propagálója a Calcionak, konkrétan ez alapján a meccs alapján megértem azokat, akik rühellik az olasz focit.
És az a szomorú,hogy nem egyedi eset nálunk,hogy így játszunk...és ami talán még szomorúbb,hogy még így is agyonverjük ezzel a munkás,szürke, ötlet,ritmus és tempó nélküli antifocival a Serie A-t.Európában (BL) megszenvedünk.
Volt igaza a jó öreg Capellonak...

tjunior 2014.02.23. 20:28:06

a végére piszkosul elfáradt a csapat, a Torinónak így sem volt kidolgozott helyzete, csak mi balfaszoskodtunk már megint, a tizit megúsztuk illetve ha El-Kaduri simán csak elesik szerintem befújja, de a marhája homorított egy hatalmasat, szép teátrálisan, így járt

danimester1 2014.02.23. 20:29:52

Cironak ma nem jött ki a lépés.Szerintem ő is csak ilyen tipikus kis-középcsapatban tud villogni egyelőre.Jövőre csereként esetleg,de inkább maradjon még egy évet ha nem muszáj visszahozni.
A mai meccshez meg annyit,hogy éppen behúztuk a (spori közreműködésével kellett hozzá) nem lesz mindig ilyen szerencsénk és lesz olyan csapat aki ezt ki fogja használni mármint a lazsálásunkat.Magunknak tesszük nehézzé mindig.Conte meg a sok nagy szavával együtt kicsit gondolkodjon el a tényleges rotálás/pihentetés használatán,mert Tevez sem fiatal és neki is kell a pihenés.

ggbuffon 2014.02.23. 20:32:57

@juve28adam: hagyjuk már ezt a qrva Eurépa ligát, nem oszt nem szoroz h megnyerjük-e vagy sem...

egyébként is, amint beljebb jön a Roma mi meg elkezdünk bukdácsolta, azzal a lendülettel fogjuk is skippelni a francba, Torinói döntő ide v oda..

ez a mai meccs vállalhatatlan volt, kívántam h a Toro rúgjon egy gólt, nem mintha megérdemelték vna, de így nem lehet játszani, h 75percig azt nézzük ahogy a védő 3as passzolgat..

+Teveznek meg Llorentének volt kedve játszani, de középpálya nélkül meg úgy unblock kollektív csapatakarat nélkül ezt nem lehet.

benssz 2014.02.23. 20:33:45

simán megérdemeltünk volna egy X-et.80. perc környékén kezdtem is félni hogy bekapunk 1 gólt.Na meg az elmaradt Toro tizi... grazie Rizzoli.A mai meccsen egyedül Tevezt tudom kiemelni a gólja miatt és azért mert iszonyatosan nagyot küzdött ma is.Az egyik legszimpatikusabb játékosunká vált.Ja! és azt sem értem,hogy Marci miért nem kezdett.Mégiscsak derbi... meg úgy néz ki,mintha ha kezdene formába lendülni.

ggbuffon 2014.02.23. 20:33:46

bocsi @juve28adam, Babo kollegának szólt a komment, csak félrenyomtam :)

tjunior 2014.02.23. 20:37:32

@danimester1: 5 helyen változott a csapat a Trabzonspor elleni kezdőhöz képest, ezt azért tegyük hozzá a rotálás/pihentetés témakörhöz

danimester1 2014.02.23. 20:38:20

@babo0410: Barátom!Döntsük el,hogy szar a csapat vagy csak a mutatott játékkal elégedetlenek "hisztisek" a szurkolók!Senki nem mondta,hogy szar a csapat hanem ha olvasod a komenteket,akkor kiderülhet számodra a MUTATOTT JÁTÉKKAL elégedetlenkedünk és "hisztizünk" miatta.Továbbá azért,mert Conte nem hajlandó időben cserélni frissíteni a csapaton.Elismerem a bosszúságodat,de csak akkor,ha beismered,hogy az ilyen nagyon necces meccsek a kedvenceid és ezek tetszenek neked.Szerintem a 2. 7.-ik helyes bajnoki évadban éppen elegünk lett az állandó szopórollerból.Nem én nem mi kényeztettük el magunkat az elmúlt 2 idényben harcos,támadó futballt játszó csapattal hanem ők.Továbbá kérem engedélyed ezúton is,hogy hadd nyílványítsam ki ki nem tetszésem egy-egy meccsel kapcsolatban.Nekem tudod az ilyen meccsek nem jönnek be,attól függetlenül a 3 pont a legfontosabb és örülök neki mint te is akinek minden jó minden fasza még akkor is ha csapata éppen egy lélektelen szar JÁTÉKOT mutat.Mint írtam is labdabirtoklással és 22 kapura lövéssel senki nem nyert még meccset,pláne ha a 85%-a a parkolóban landol vagy a kapus kezébe....

danimester1 2014.02.23. 20:40:15

@tjunior: Szerintem ezt JUVE76 Kollégának szántad...Viszont a mester cseréit ma sem értettem azt meg pláne nem hogy miért a 90.-ik percben....

danimester1 2014.02.23. 20:42:43

@tjunior: Szinte a legerősebb kezdőt küldte ki...

benssz 2014.02.23. 20:46:05

@danimester1: szerintem az időhúzó csere volt

tjunior 2014.02.23. 20:48:06

@danimester1: egy Torinói derbin? jóhogy

realsequator 2014.02.23. 21:06:23

NSO

"Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 25. fordulójának vasárnap esti programjában, a torinói városi derbin a gyengén játszó listavezető Juventus sovány, de annál értékesebb győzelmet aratott a Torino felett."

Tudom nem mérvadó, de csak azért szúrtam be, hogy nem csak mi látjuk gyengének a mai játékunkat...

2014.02.23. 21:17:28

Az ellenfél erejét jól tükrözi,hogy ilyen színtelen-szagtalan fos játékkal is gond nélkül hoztuk ezt a nézhetetlen szar meccset...
Egy tizit nyugodtan számon kérhetnek a bírón,de azon kívül szerintem egyik csapat se érdemelt volna győzelmet ma,a különbség annyi volt,hogy nekünk van egy Tevezünk,a többiek egymást múlták alul egytől egyig!

MDaniel98 2014.02.23. 21:22:27

1.Lehetett volna egy kicsit tartalékosabb kezdőt is játszatni,mondjuk Vidal,és Tévez kihagyásával.
2.Ha már egyszer kimegyünk a pályára ne csak 20 percig legyünk már jelen,utána meg már "csak a mezek" jelenet megint.
3.Elfogadom,ha így teszünk amennyiben 3 góllal vezetünk(ez nem történt meg,pedig a Toro partner lett volna).
4.A mester tanuljon meg már cserélni,mert roppant idegesítő,hogy erre csak a 75.perc után képes,akkor is milyen cseréket hajt végre Lóri-Padoin...
5.Legalább nyertünk és megmutattuk,hogy ki a főnök Torinóban(nem mintha eddig ez bármilyen vita tárgyát képezhette volna).

Apuleius 2014.02.23. 21:32:58

Megnyertük a torinói derbit, hoztuk a három pontot, szerintem most felesleges fennakadni a mutatott játék miatt. Kurva nehéz időszak jön: visszavágó Törökországban, idegenben a Milan, majd itthon a Fiorentina. Kemény lesz.

danimester1 2014.02.23. 21:55:48

@Apuleius: Plusz 99%,hogy az EL-ben is ők lesznek...

2014.02.24. 00:17:39

@Apuleius: Ilyen játékkal fasza lenne...kurva gyenge volt a Torino,nálam erre a fos teljesítményre nincs mentség,ezt nézni is rossz volt...

Adp1987 2014.02.24. 02:19:24

@ggbuffon: kivantad hogy a toro rugjon egy golt!?! Az komoly........

Apuleius 2014.02.24. 08:03:16

@fire06: Hoztuk a három pontot a városi rangadón, szerintem a többi ebben a pillanatban érdektelen. Nem ez az első meccs, amin nem sziporkáztunk, felesleges ez a rinyálás. Ez a Torino pedig egyáltalán nem annyira szar csapat, s a tabella is ezt mutatja. Valóban jobb lenne egy minden meccsen sziporkázó csapatot látni (nem tudom valaha valaki látott-e életében ilyen Juventust), de iszonyatosan nehéz időszak jön, jelen pillanatban a 3 pont a lényeg.

juve74 2014.02.24. 10:33:12

Mondjuk, hogy ha hátralévő mérközeinket mindet csak 1-0-ra hoznánk, legyen az bajnoki vagy EL meccs, már most aláírnám! :D

hurbiny3k 2014.02.24. 13:06:22

Egyetértek a fanyalgókkal, hisz elsősorban a szép foci miatt ülök le a tévé elé, s nem azért, hogy a tabellát nézegethessem elégedetten, milyen fasza gyerekek vagyunk.. Elindultunk 2 éve egy jó úton, láthattuk, hogy tudunk szenzációsan játszani.. Most meg a kupameccsen pihenünk a bajnokira, a bajnokin a bl-meccsre / ott már nem kell pihenni, majd pihenünk az el-ben/.. Könyörgöm, nekik a szakmájuk a szórakoztatás, hát szórakoztassanak..

venember83 2014.02.24. 13:44:00

@Apuleius: valahogy ez az "iszonyatosan nehéz időszak jön" szöveg, amit Conte évről évre többször megismétel, is kezd rendkívül unalmas lenni. A klubvezetéssel alakítják ki a keretet, nem meglepetés, hogy vannak nehéz időszakok egy évben, akkor meg igazoljanak úgy, hogy ez ne legyen probléma. Arról nem is beszélve, hogy a BL-t és az olasz kupát már kukázta a csapat, ergo azért lényegesen megkönnyítették a saját dolgukat. Mi lenne, ha még ott is versenyben lenne a csapat, és nem holmi Trabzon meg Fior ellen kellene hétközi meccseket játszani, hanem Real Madrid, Manchester United, PSG stb.

A hozzászólásom nem ellened irányul, csak már kezd unalmas lenni Conte dumája. A hiba valószínűleg bennem van, elnézést mindenkitől.

Apuleius 2014.02.24. 13:54:15

@venember83: Persze, semmi gond a véleményeddel, nem éreztem offenzívnek :-)

Igazad van, de szerintem két különböző dologról beszélünk, amelyek között természetesen van összefüggés, de nem kellene azért mindent összemosni. Való igaz, hogy nagyon vékony a Juve kerete, s ez feltehetően a szakmai stáb és a vezetőség hibája, de ez nem sokat változtat azon, hogy ha a Torino elleni rangadón unalmas meccsen nyerünk 1:0-ra, egy sűrű időszakban, nem kell vészharangokat kongatni.

Lehet, hogy unalmas a nehéz időszak szöveg (habár nekem nem tűnt fel, hogy annyira gyakran takaróznának ezzel), de ettől még a tény az tény marad. Jön egy EL visszavágó csütörtökön, majd vasárnap már idegenben játszunk a Milan ellen. Ez kétségkívül necces, ez aligha szubjektív megítélés kérdése.

tjunior 2014.02.24. 14:56:03

Amúgy ki mit várt a tegnapi meccstől? Reálisan?
Mert én egy kínkeservesen kiizzadt győzelmet. A derby teljesen más kategória, a Toronak ez a 2 meccs, az év meccse, még a hallottak is kikelnek a sírjukból.
Ehhez képest az 1. félidő remek volt, megszereztük a vezetést, kézben tartottuk a meccset, ha a védelemnek nincs, a most már menetrend szerinti hibái, a Toro a 16osra nem jut be egyszer sem labdával. A 2.félidőre elfáradt a csapat, de azért azt se lehet mondani, hogy a Toronak számolatlanul dolgozta ki a helyzeteit, igazából nem is dolgozott ki semmit. Nem lehet mindig sziporkázni, arra ott volt a Róma meccs, vagy az Inter ellen első 60 perc, nem olyan régen voltak, még is sokan hajlamosak totál elfelejtkezni ezekről a dolgokról.

tjunior 2014.02.24. 15:03:55

kicsit számolgattam amúgy
maradt 13 meccs a bajnokságból, 66 pontunk van, a maradék meccseken játszunk egy 8-3-2es sorozatot, akkor a végén lehet 93 pontunk (tekintve, hogy eddig 25 meccsen 3 döntetlen 1 vereség a mérlegünk ez a 8-3-2 pesszimista forgatókönyv, pl. a Róma és a Napoli meccseken is vereséggel számoltam) akkor a Rómának 12-1-1et kell csinálnia, hogy bajnok legyen, ha ezt megcsinálják megérdemlik a scudettót

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása