Boldog Új Évet Minden Juventinonak!
Boldog Új Évet Minden Juventinonak!

Ezzel a poszttal szeretnénk minden kedves Olvasónak boldog, sikerekben gazdag új évet kívánni. Ebben az évben új tagokkal bővült a lelkes szerkesztőségi csapat, akiknek ezúton is szeretnénk megköszönni kitartásukat. Munkájuk eredményeként ezzel a poszttal együtt idén 1256 cikk…

Évértékelő blogmódra
Évértékelő blogmódra

Lassan eltelik a 2013-as esztendő is, ami során ismételten felültünk a Juve-hullámvasútra: történtek nagyszerű dolgok is, de néhány mérkőzés után sajnos keserű maradt szánk íze. Persze az, hogy ki miként ítéli meg a csapat teljesítményét, nagyon hajaz a "félig tele-félig…

Marotta Lameláról és De Bruyneről egyeztetett Londonban
Marotta Lameláról és De Bruyneről egyeztetett Londonban

A Tuttosport értesülései szerint a Juventus januárban ajánlatot tehet a Tottenham Hotspur játékosáért, Erik Lameláért és a Chelsea alkalmazásában álló Kevin De Bruyne-ért. A pletykákat tovább erősítette, hogy a Juventus igazgatója, Giuseppe Marotta vasárnap a helyszínen…

Capello: "Conte Juventusa erősebb az enyémnél"
Capello: "Conte Juventusa erősebb az enyémnél"

Az Öreg Hölgy korábbi vezetőedzője, Fabio Capello elárulta, hogy az Antonio Conte által vezényelt Juventus felülmúlta egykori csapatát. Fabio Capello 2004-2006 között ült a Juventus kispadján, s rendkívül eredményes időszakot élt meg Torinóban, hiszen a csapat ebben a…

A Monaco Contéval tervezheti a jövőt
A Monaco Contéval tervezheti a jövőt

Az olasz sajtó egyre élénkebben foglalkozik Antonio Conte jövőjével, s a Tuttosport legújabb állításai szerint a Juventus mesterét nemrég bemutatták a kimeríthetetlen anyagi forrásokkal rendelkező, ambiciózusan építkező Monaco alelnökének, Vadim Vasziljevnek is.  A…

A Manchester United beárazta Nanit
A Manchester United beárazta Nanit

A brit sajtó értesülései szerint a Juventusnak 22 millió euró körüli összeget kellene fizetnie, amennyiben valóban szerződtetni szeretné a Manchester United portugál szélsőjét, Nanit. A játékost a nyár folyamán már hírbe hozták a torinói klubbal, azonban Nani végül mégis…

Conte: „Mindent meg akarok nyerni”
Conte: „Mindent meg akarok nyerni”

Antonio Conte beismerte, hogy még mindig sajgó seb számára a korai Bajnokok Ligája kiesés, amit a Galatasaray elleni utolsó csoportmérkőzés eredményezett. Az edző nem tagadja, hogy fáj ez az európai eredmény, azonban azt szeretné, ha játékosai teljes mértékben az Európa Liga…

Tévez a milánóiakat kritizálta
Tévez a milánóiakat kritizálta

A Juventus csatára, Carlos Tévez legutóbbi interjújában a két milánói óriást, az AC Milan és az Inter csapatát kritizálta, amiért nem igazoltak világklasszist az utóbbi években. Az argentin csatár a Manchester City csapatától távozott a torinói bajnokhoz a nyáron, ám míg az…

De Ceglie a Genoa radarján
De Ceglie a Genoa radarján

Az Il Secolo XIX értesülései a Genoa a Juventus balszélsőjének, Paolo De Ceglie januári leigazolásának lehetőségét fontolgatja. A kilencszeres olasz bajnok a télen feltehetőleg meg fog válni Luca Antonellitől, aki a Napoli csapatát fogja erősíteni, a helyére pedig a ligúriai…

Karácsonyi pletykazuhatag
Karácsonyi pletykazuhatag

Nemrégiben Marco Tardelli is megszólalt a Bianconeri BL-ből való kiesését követően. A Juventus egykori középpályása szerint az Öreg Hölgynek további erősítésekre van szüksége ahhoz, hogy Európában is meghatározóvá váljon. "A Juventusnak meg kellene nyernie az Európa…

Tévez: „A Juventus bámulatos”
Tévez: „A Juventus bámulatos”

Carlos Tevez legutóbb úgy nyilatkozott, hogy nagyon tetszik neki a torinói élet a csodálatos Juventusnál, miután a nyáron csatlakozott az olasz bajnokcsapathoz a Manchester City együttesétől. A huszonkilenc éves argentin csatár huszonnégy mérkőzése alatt tizenegy gólt szerzett,…

Vidal: "Megtiszteltetés a Juventus mezét viselni"
Vidal: "Megtiszteltetés a Juventus mezét viselni"

A Juventus középpályása, Arturo Vidal, aki nemrég meghosszabbította szerződését a klubbal, további sikerekre éhes a zebracsíkos mezben, s esze ágában sincsen távozni Torinóból. "A Juventus a világ egyik legerősebb csapata, s megtiszteltetés ezt a klubot képviselni. Valami…

Marotta: "Cél az EL-győzelem"
Marotta: "Cél az EL-győzelem"

A Juventus sportigazgatója, Beppe Marotta szeretné, ha a Juventus idén elhódítaná az Európa Liga trófeáját. Az Öreg Hölgy a Galatasaray elleni 1-0-át követően esett ki a legnemesebb európai kupasorozatból, a Bajnokok Ligájából, s ezzel az Európa Ligába "kvalifikálta" magát.…

Llorente fejlődése töretlen
Llorente fejlődése töretlen

A Juventus válogatott spanyol centere elégedetten nyilatkozott az észak-olaszországi városban eltöltött első hat hónapjáról. A csatár a nyáron csatlakozott az Athletic Bilbao együttesétől szerződése lejártával az Öreg Hölgy gárdájához, és bár nem sikerült a kezdetektől…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása