Conte: "A játékvezetőt el kellene bocsátani"

Antonio Conte úgy vélekedett, hogy a Genoa elleni mérkőzés játékvezetőjét el kellene bocsátani állásából. "Azt mondta, hogy "nem érzi magát késznek" ahhoz, hogy büntetőt ítéljen. Ez nem normális dolog, s nem tudom elfogadni."

Antonio Conte_oltony.jpgHeves tiltakozást váltott ki a Juventus játékosaiból és vezetőiből, hogy az 1:1-re végződött találkozón a Genoa játékosa, Andreas Granqvist egy felszabadítás során a saját karjára rúgta a labdát.

A játékvezető és a segítői csupán szögletet ítéltek, úgy ítélve, hogy a kezezés nem volt szándékos. A végső sípszó elhangzása után Antonio Conte és játékosai, hogy tiltakozásuknak hangot adjanak, körülvették a bírót, Marco Guidát.

"Úgy gondolom, hogy ma átléptek egy határt." - nyilatkozta Conte a Sky Sport Italianak.

"El tudom fogadni, ha elismerik, hogy nem látták az esetet, de azt hallani, hogy a játékvezető azt mondja, hogy "nem érzem késznek magam" ahhoz, hogy büntetőt ítéljek, az nem normális. Ez nem a futballról szól. Ilyen esetekben a "szégyelld magad" a legkevesebb, amit az ember mondhat."

"El tudtam volna fogadni, hogy nem látta, de a gólbíró büntetőnek ítélte az esetet. A karnak szorosan a test mellett kell lennie, a szabályok egyértelműek. Egy ilyen eset után az embernek vissza kell adnia az engedélyét."

"Egyértelmű, hogy holnap majd beszélek a srácoknak az este pozitív és negatív oldalairól, de nem tudom elfogadni, ami történt."

"Nem akarok arról hallani, hogy a média a Juvét segítő és hátráltató hibák miatt vesz elő minket, hiszen a tévedések mindenhol büntetnek mindenkit."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr35045994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ambrobert 2013.01.27. 12:34:02

Ennek a Juventusnak nem azzal kellene foglalkozni a jelenlegi Genoa ellen, hogy a meccs legvégén kapunk-e büntetőt. A lényegi kérdés az, hogy hétről hétre miért akarunk kizárólag úgy gólt rúgni, hogy a 16-os vonalánál passzolgatunk, hátha 10 ember között a két csatár közül valamelyik berúgja. Ilyen csatár nincs. Ezt még Messi se tudja. Érdekes, hogy az Udinesenek rúgtunk két távolit, és négy null lett a vége. Egyébként ha csak egyet rúg Pogba, az a meccs is lehetett volna 1-2. Nem véletlenül mondta Conte az előző szezonban idegenben a Lazio ellen az első félidő után, 1 0-ás vezetésnél, hogy ha az eredmény megtartására játszanak, kikapnak.

Lord Viktor 2013.01.27. 12:51:37

Ez egy nagyon súlyos és felháborító eset függetlenül a mutatott játéktól. Minden jó csapatnak vannak ilyen meccsei, amikor szarul játszik, az internek is voltak anno és utáltuk őket érte, mikor a legvégén bemakkolták a meccseiket. Nekünk is ez lehetett volna tegnap, de a bíró elvette. Szerintem az a minimum, hogy nem vezethet meccset egy jó ideig és utána is max a másodosztályban.
A mutatott játék meg... Vucinic erőltetése számomra érthetetlen. Mégha ő a legtechnikásabb játékos is, a hozzáállásával komoly bajok vannak. Egy lecsorgó labdára is rámehetett volna, de ő inkább sétált. Még ha tudta is hogy nem érné el, a néző szemében ez akkor is felháborítóan hat. Főleg így Contét is kellemetlen helyzetbe hozza, hisz mikor idejött, világosan kimondta hogy ő azt várja el mindenkitől, hogy megszakadjon a csapatért a pályán. Mirkón ez nem látszik, nagyon nem.

juventino92 2013.01.27. 13:05:31

Preziosi a Genoa elnöke meg azt mondta hogy vizsgálja meg a szövetség Conténak ezt a súlyos kirohanását, mert hogy tavaly mikor Muntari gólját nem adták meg csöndbe maradtunk, pedig azon úszott el a Milan bajnoki címe... úgy látszik hogy nem csak a 8 éves kis hülyegyerekek szerint Muntari megnem adott gólja miatt jött el a világvége a 10-en vhányadik fordulóban hanem egy elnök szerint is... VICC

Csucsukaaa 2013.01.27. 13:09:47

Az a szomorú, hogy az ilyen meccseket végig kell hajtani, félidőbe lekéne rendezni őket 2vel és pihenni...Legalábbis egy Genoa ellen ez kellet volna:S
A mutatott játék tetszett, Vucinic egy beképzelt 0!! 1-2 látványos passz ám sokszor az is hasztalan(na őő nem tudom miért 22 millió a transzfermarkton), Gio pedig túlgörcsöli, azt hiszi tényleg, hogy Messi vagy ki csak ő nem megy át sajnos 4 emberen szinte soha, abban bízom még, hogy Anelka tanít nekik majd befejezés terén hátha az hiányzik belőlük

babo0410 2013.01.27. 13:33:10

Sajnálom a meccset, mert kb. 20 percet kellett volna játszani, hogy 2-3-0 legyen a meccs. A játékvezető meg kapja be, ha tényleg azt mondta amit Conte idézett. Az ilyet tíltsák el a g.cibe

hurbiny3k 2013.01.27. 13:37:23

Szerintem is bölcsebb lenne azzal foglalkozni inkább, hogy miért a 75. percben kezdünk el focizni, az addigi teljesítményünk egy tál macskafinggal volt egyenlő.. Lehet, hogy a szentimentálisabb szurkolók közé tartozom, de egy hazai Genoa elleni meccsen a mutatott játék okozta szórakozás fontosabb, mint a végeredmény..Így kurvára fosok mind az 5 bíróra..

devil-z 2013.01.27. 13:49:45

Azt megértem, hogy a bíró nem látta az esetet de ha a vonalbíró pár méterre áll és büntetőnek látja az esetet, akkor bízzon már meg benne annyira, hogy befújja ilyenkor.

Ha a gólbíró mégis rosszul látná akkor is hivatkozhat arra, hogy nem látta az esetet de hitt az asszisztensnek. Így volt egy teljesen egyértelmű büntető amit a játékvezető NEM AKART befújni, így jogosan fennáll a csalás lehetősége.

Pláne mi ez a duma, hogy nem állt készen? én is remélem, hogy komoly következményei lesznek a dolognak.

GLB 2013.01.27. 14:20:09

Sajnos nem játszottunk jól de a tizi az tizi és ez lehet hogy 2 drága pontocska bánja azért ez nem mindegy.

juventino92 2013.01.27. 15:06:16

@devil-z: komoly következményei lesznek az biztos, csak majd azt felénk intézik...

Harka1976 2013.01.27. 15:18:39

Szerintem meg vezetni kellet volna annál a pontnál 2-3góllal és nem lenne miről beszélni!
Tegnap egy lötyögös mecset játszottak a fiúk meg is érdemelték!

ToTTy-Juve 2013.01.27. 18:48:47

Conténak itt teljesen jogos a felháborodása. Volt már példa, amikor szintén ellenünk ítéltek és azt nyilatkozta, hogy minden ember hibázik, ha nem látta, hát nem látta... na de ha a gólbíró megadja, a partjelző beinti és a bíró lesz*rja, akkor teljesen jogos minden nemű felháborodás. Büntessék meg a bírót, hisz Kassait is megbüntették. Nem a feje kell, csak máskor gondolkodjon is.
A másikszimpatikus dolog nekem, hogy Conte nem a bírói ítéletekkel akarja takargatni az eredményt. Egy szóval nem utal erre, sőt a negatívumokat említi. Hát sajnos volt néhány, de a legnagyobb talán tényleg az, hogy a 10-esen belül is kell még 2 passz, nem voltak távoli lövések, alig akadt szélről beadás (még Lichti is befelé húzott java részt, pedig hát az nem az ő területe), plussz megint 1 gólos előnyre ül a csapat, amikor a támadófoci az erősségünk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása